Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 24. szám

PAUL VALÉRY: HAJNAL

Babits Mihály ötvenedik születésnapjára kézimunkáztam e bibelős munkát hímzett papucs helyett.

(Nem a magam munkáját túlbecsülni, ellenkezőleg, menteni akarom azt az ünnepélyes örömet, amellyel e kis fordítást a közönség asztalára tettem. Paul Valéry verseit nemcsak idegen nyelvre nehéz fordítani; francia kommentátorai vallják, hogy francia prózára átfordítani még kétségesebb vállalkozás. Paul Valéry szerint ez utóbbi egyenest hiábavaló, értelmetlen fáradozás, mert a gondolatnak sohsem lehet egynél több tökéletes megjelenési formája. Azonkívül Paul Valéry szeret eljátszadozni a francia nyelv pazar rím-lehetőségeivel. Egy-egy szép összecsendülése ha nem is szüli a gondolatot, de a maga képére formálja, azt. A fordító, aki a csillogó burkot akarná lehámozni verseiről, sohse tudhatja, hogy mennyit szakít ki a belső tartalomból.

Szerencsére könnyebbfajta betegségem a betegek boldog felelőtlenségéhez juttatott. Egyéb gondtól megszabadulva, veszendő időmet e nehéz munkának szentelhettem.)

A zordon zűrzavar,
Miről azt hittem: álom,
Eloszlik oly hamar
A rózsás napsugáron.
Szent bizalom-telten
Szárnyal előre lelkem,
Ez az első ima!
Alighogy kikeltem,
Értelmemre leltem
S az tanit járni ma.

Iker-mosolyba öltözött
Örök testvériségek,
Kik csillogtok a szók között,
Üdvöt kiáltok néktek!
Sürük vagytok, mint méh-raj,
Markolhatlak karéjjal,
Lépcsőm arany fényt ver,
Fokai remegnek
S rajt' már értelmemnek
Fehér lába lépdel.

Mi fény ez női hátakon,
Mik itt borzongni kezdnek!
Nyújtózkodnak álmatagon,
Mint kik most ébredeznek.
Egyik ragyog s a másik
Fésülködik és ásít,
A lusta kis nő mit mivel?
A révült ujj a fésün táncol
S közel-álmomból magához láncol
Az élő hang sejtelmivel.

Ziláltan ti vagytok tehát!
Ez éj mi bünnel van teli,
Lelkek kedvessi: Ideák,
Az unalom kéjhölgyei?
- Mi jók vagyunk - felelnek ők -
Örökkön át jelenlevők,
Mint ki mindenütt ott van.
A házad el nem árulók,
Titkon vagyunk megannyi pók
Tennen-árnyékodban.

Légy hát örömtől mámoros,
Hogy talányaid szövetjén
Selyemből szőtt nap, százszoros,
Lángol árnyát elvetvén.
Hogy mit tevénk, ezt észbe vedd
Mi vészes örvényid felett
Fonálból hidat vertünk
S tétova kisérletek
Nyúlós löttyéből teneked
Szűz valót kikevertünk.

Szellemi hálójukat
Szétszaggatom, kitárva
Érzék-erdőmben az utat
Dalomnak jóslatára.
Lenni!...Mindenség-fül!
A lélek mind fölkészül
A vágy legfőbb fokára.
Ő önmagát hallgatja
S érzem: fülről ajkra
Száll a borzongása.

Itt vannak árnyas szőleim,
Bölcsői vak-sorsomnak,
Nincs szeri-száma képnek im,
Szintúgy pillantásomnak.
Levélke bármi renyhe,
Az mind friss forrás enyhe,
Miből e gyöngéd zajt nyelem,
Minden dióbél és zamat,
Virágkehely mind noszogat,
Hogy lesz gyümölcse, türelem!

A tüskéktől te sohse félj!
Ébredni jó, kemény bár!
Igy szólt az eszme-meredély:
Nyugton te sohse légy már!
Hogy megszerezd, amit szeretsz,
Eléggé sebzett nem lehetsz.
Ha hódítsz, ne felejtsd soha;
Bár sebed húsodba mélyed,
Bőven omló tennen-véred
Hódítmányod leghűbb záloga.

Elérem átlátszó tavát
A láthatatlan víznek,
Keblét Reményem ússza át,
Amit hullámi visznek.
Hullám, mit karcsú hattyu-nyak
Tud vak időn fodrozni csak,
Reményem erre vágyik.
Érzi a mélyet odadent,
A félelmest, a végtelent
S megborzong lábújjáig.

Fordította NAGY ENDRE