Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 22. szám · / · FIGYELŐ · / · KISEBB BÍRÁLATOK

Bálint György: Forgács Antal: Fanyar idő. (Versek.)

Egy fiatal ember beszél magáról. Halkan, nyugodt tárgyilagossággal, de mégis líraian. Kissé szomorúan, kissé keserű merengéssel, de mégis kissé bizakodóan. Egy fiatal ember itt áll a világban, 1933-ban. ebben a «fanyar időben« és rosszul érzi magát. Élete, sorsa, az osztályrész, melyet a társadalmi rend kimért neki, elég kietlen és sívár. Sokan állnak ma így az életben, meglehetősen reménytelenül és majdnem teljesen magukrahagyottan. A költő, aki e verseket írta, nem teljesen magárahagyott. Társakat talál a természetben és a szomorú tömegekben.

...Csapongó
sasok lengnek így a derengő hegyek
fölött, ha pirkad a hajnal, s jókedvű
rügyek pólyálják a harmat tiszta tükrét.

Néha keserű panaszra készteti az egyedülség:

... Hamburgban is akadt volna
két részeg matróz, ki szavadra
figyel. A korcsma kacagó
asztala mellett billent volna szavad
nyálas pipaszóra,
De itt maradtál! s egyedül vagy;
élj így ha tudsz egyensúlytalanul,
e földön ugysem lelheted helyed.

De az idő fanyarsága fölött gyakran arat győzelmet a fiatal költő dacos határozottsága:

Amit tettél, jó volt és nem hiába,
felejtsd el a rádkiáltott szitkot.
Eljön a nap még, akkor ujra kezded.
Adig is őrizd, mit rádbiztak: a titkot.

Így él Forgács Antal, és így beszéli el, közvetlenül és tehetségesen, az életét. Talán még tisztultabb, lehiggadtabb és emberibb néhány katonaverse. A maga egyszerűségében szinte szuggesztív ez a strófa:

Katona vagyok a katonák között,
vasárnaponként vélük csörtetek,
hetyke hangon biztatom magam,
sokat hazudom, sokat szenvedek.

Ez a szenvedés kollektívvé szélesedik ki egy másik versben:

Megyünk mint napfényben vakok,
megyünk mint hitetlen papok,
kúszunk, mint sziklán a túristák.
mint eső után a rózsaszín giliszták.
Makrancosan rúgunk a szomorúba,
homlokunkon fájdalom gyülik koszorúba,
pipacsszínű napunknak vége van,
Katonák vagyunk, pedig még béke van,