Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 22. szám · / · FIGYELŐ · / · IN MEMORIAM

Székely Artúr: SCHMIDT JÓZSEF

1902 szeptemberében, a tavaszmezőuccai gimnázium V, osztályának első görög óráján megjelent egy szikártermetű, élénk szemű, nyilt tekintetű tanár, elkezdett a görög költészetről és Homerosról beszélni, azután előszedette velünk a görög szöveget és már az első órán eredetiből olvastatta és fordítatta velünk az Odysseia első sorait:

Dnbra msi ennepe......... Az első órától kezdve hallatlan érdeklődéssel hallgattuk. Azonnal megéreztük, hogy nem afféle osztályozó tanármesteremberrel van dolgunk. A nyelvtudomány volt érdeklődésének középpontja, de nem mint üres szó- és betűrágás, hanem mint a kultúra történetének és fejlődésének dokumentum-gyüjteménye. A nagy indogermán tudós már akkor szűknek érezte maga körül a középiskola falait és nem tudott ellentállni annak, hogy a nyelvek fejlődésére és jelenségeire vonatkozó rendkivül mély és szellemes elméletei és példái közül számosat meg ne ismertessen velünk. A nyelvtannal azonban egyáltalán nem kínozott, hanem arra törekedett, hogy minél több görög szöveg olvasásával minél közelebb vigyen a görög szellemhez, amelynek alapvető, eredeti nagy értékeit a római epigonokkal szemben állandóan hangsúlyozta. Azt lehetne mondani, a Berlitz-módszert alkalmazta a klasszikus nyelvoktatás terén. Minden előzetes és rendszeres nyelvtan-tanítás nélkül mingyárt görög szöveget olvastatott és az olvasás során adott módot arra, hogy a legfontosabb nyelvtani szabályokat és nyelvi sajátosságokat megismerjük. Így azután négy éven át aránylag sok görög szöveget olvastunk a költői és filozófiai szépségek teljes érzékelésével. Mikor látta. hogy az időből nem futja elég eredeti görög szövegre, magyar fordításban olvastatta velünk az Odysseia és az Ilias egyes énekeit, sőt Aristophanes vígjátékait is Arany János fordításában, nem riadva vissza az igazán borsos részletektől sem. «Maguk már úgyis tudják, hogy nem suba alatt terem a gyerek» - mondta. Csak a mai erkölcsi felfogás botránkozhatik meg Aristophanes úgynevezett szemérmetlenségén.

A felsőbb osztályokban Herodotosból, Xenophonból és Platonból olvastunk részleteket. A két történetírót tanárunk igen élesen bírálta. Herodotosnak nincsen történetírói értéke, nem is lehet, nem tudott idegen nyelveket és amerre csak járt, mindenfelé a legkevésbé sem megbízható tolmácsokra szorult. Herodotos mindenféle babonában, a delphi jóshely minden jóslatában hitt. Xenophont sem lehet történetírónak tekinteni. Minden ízében gyakorlati ember, gazda, katona, hazaáruló, a saját hasznát mindennél többre becsüli. Nincs objektív véleménye, de nem is akar tárgyilagos lenni. Képtelen mindennemű magasabb elméleti gondolkozásra. Így azután nem is érthette meg Sokratest. Mikép beszélhetett volna Sokrates, a klasszikus bohém, a nagy éhenkórász Kristobulos-szal a gazdálkodás elveiről, mikor fogalma sem volt róluk? Nem voltak meg hozzá a tárgyi ismeretei. Rend, gazdálkodás nem volt Sokrates eleme, földműveléshez meg éppen nem értett, sőt a természetet sem szerette. Nem ment a mezőre, «mert a fáktól nem lehet tanulni». Xenophon, a jó gazda, Sokratest is ilyennek igyekezett bemutatni.

Schmidt tanár úr görög filozófiát is tanított és többek között a szofistákról vallott köznapi véleményekkel szemben igyekezett ezt a filozófiai iskolát igazságos és objektív világításban megismertetni. Megmagyarázta, hogy a szofisták filozófiájának komoly magva a szubjektivizmus. «Az ember mértéke minden dolognak,» vagyis mindennemű megismerés a megismerő agyától függ.

Schmidt József gimnáziumi előadásairól készült és mindmáig áhítattal őrzött jegyzeteimből azért írtam ki ezt a néhány mondatot, hogy jellemezzem, milyen szellemű és minő színvonalú előadásokban igyekezett érdeklődésünket felkelteni és gondolkodásunkat irányítani.

A görög filozófiáról közvetlen modorban tartott magyarázataiban Schmidt tanár úr azután kitért a modern természettudomány, filozófia, társadalombölcselet sok-sok kérdésére is. Páratlanul művelt, felvilágosodott, sokoldalú, modern, haladó ember volt. tanítványai imádták.

Az érettségi után is fenntartotta tanítványaival a kapcsolatot és időnként kávéházban szoktunk találkozni. Ezek a találkozások egyetemi tanárrá való kinevezése után is megismétlődtek. A kommün után több tanártársával együtt neki is mennie kellett az egyetemről. Az üldözés vérig sértette emberi önérzetében és igazságérzetében. Nem vagyok hivatva tudományos jelentőségének értékelésére. De szakemberek szerint európai mértékkel mérve is, az indo-európai összehasonlító nyelvtudomány egyik kimagasló képviselője. Aki egyetlen előadását hallotta, vagy egy népszerű tudományos cikkét vagy könyvét olvasta, vagy akárcsak beszélgetett vele, annak lehetetlen volt a tudományos és emberi nagyságot meg nem érezni Schmidt Józsefben.

Emlékszem egy éleselméjű és bátor cikkére, melyet a Nyugatba írt 1925-ben a turánizmusról. «Nyugodtan elmondhatjuk, hogy hazánk története az ,antituránizmus' jegyében állott... A magyarok bizony nem fogadták tárt karokkal a Muhi-pusztán a látogatóba jött mongol ,rokonokat', sem Mohácsnál a török ,testvéreket'... A magyarságot egész multja arra utalja, hogy elutasítsa a ,turáni gondolatot', nemcsak története, hanem elsősorban kultúrája is, amely ezer év óta kifejezetten ,antituráni', már mint nyugati... Bizonyos, hogy a magyarság csak úgy érhette meg európai létének millenniumát, hogy asszimilálódott a nyugati kultúrához, különben rég elmúlt volna már, mint a hún és az avar, vagy elsorvadt volna, mint a török.»

Schmidt maga is tudatában volt értékének s így módfelett elkeseríthette, hogy az egyetem ahelyett, hogy minden erejével magához láncolja, nyugdíjazásával megfosztotta a tudományos működés és a tanítás lehetőségétől. [*] Elkeseredésében teljesen visszavonult, tanítványaival és legjobb embereivel sem érintkezett többé, úgyszólván emberkerülő lett. Közben igen sokat dolgozott és szorosan vett indogermanisztikai munkáin kívül a 20-as években jelentek meg nagyrészben a nagyközönségnek szánt dolgozatai, főkép az ind irodalom és filozófia köréből (Buddha élete és tanai, Kalidászáról szóló könyve, ez ind költő Málaviká és Agnimitra című színművének fordítása, Az ó-ind epika, A szanszkrit irodalom története, A nyelv és a nyelvek, a Pancsatantra fordítása, A szellemi fejlődés törvénye, Krisztus, Az ind filozófia, Ázsia világossága stb.) Sőt bizonnyal anyagi okokból sok hozzá nem illő munkát is végzett: szépirodalmi műveket fordított németből, franciából.

Sokirányú irodalmi tevékenysége és a tudományos kutatás eszközeinek hiánya, úgy látszik, lehetetlenné tette, hogy indogermanisztikai tudományos működését az utóbbi években intenzívebben folytassa.

Ez igénytelen megemlékezésben Schmidt József egyik szerető és hálás tanítványa szeretett volna szerény emléket állítani a nagy tudósnak, igaz embernek és gerinces férfiúnak. Tanulói pályámon, egyetemi éveim alatt több nagy tudóssal volt találkozásom, Párizsban és Berlinben is, de ez ifjúkori éveimben nem találkoztam tanárral, íróval vagy tudóssal, aki, Pikler Gyula mellett, a gondolat és tudás iránti tiszteletet oly mértékben ébresztette volna föl bennem és aki gondolkozásom és világnézetem kialakulására oly döntő hatással lett volna, mint Schmidt József.

 

[*] Megjegyzem, hogy a tanszéket máig sem töltötték be és a Pázmány Péter tudományegyetem 1933/34. évi tanrendje szerint az indogermán összehasonlító nyelvtant és a szanszkrit nyelvet egy egyetemi grádus nélküli megbízott előadó adja elő.