Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 21. szám

REICHARD PIROSKA: OSVÁT ERNŐ JEGYZETEI

Irodalmunk történetének írói, mikor ama tényezőket fogják mutatni, melyeknek a század eleji dús kivirágzást köszönthetjük, a szellemi élet állandóan ható erőin kívül találnak majd egy rendkívüli jelenséget: egyetlen életbe felhalmozott, egyetlen lélekből szertesugárzó mágneses hő- és fényforrást, amely magához vonzott és tisztultabb, fehérebb izzásra szított minden nemesércű tehetséget. E páratlan szellemi és erkölcsi erő Osvát Ernő, kinek neve nélkül kora minden kiváló írójának életrajza hiányos lenne. Az ő életműve, hogy - az elzüllő, elkallódó tehetségek országában - korának írói közül annyian beteljesítették tehetségük igéretét; s hogy közös küzdelemre gyüjtve össze az elszórtan, magánosan harcolókat, irodalmi «korszak»-ká emelte korát.

Osvát Ernő szinte atómjaira osztotta szét magát és olyan módon áthatotta korának irodalmát, olyan módon «szervesült» a mások alkotásaiban, amilyenre nincsen példa a világirodalomban. Annyi éven át két kézzel szórt kincseihez képest csak maroknyi az, ami nevével jelzetten nyomtatásban ránk maradt. Ezért oly becses ajándék minden szó, mit véletlenül megmaradt napi feljegyzései számunkra megőriztek.

*

Halála előtt félévvel, mikor annyi válságos esztendő után először szorította össze szívét a reménytelenség rémülete, mikor először érezte, hogy a gyermeke körül settenkedő Halált többé a leggyötrelmesebb erőfeszítéssel sem tudja feltartóztatni, maga is készülődni kezdett. Ami ezután következett, már nem is addigi életének folytatása volt.

A Liget felől májusi illatokat hozott a szél, az ő szobáját pedig éjjel-nappal keserű füstszag töltötte be: egymásra halmozott, senyvedve égő papirrétegek fojtogató füstje. Az írásait égette.

Egy ilyen este, amint beléptem hozzá, hirtelen felöltötte mosoly-álarcát és szembe fordulva mondta:

- Mások a zsengét mutatják be áldozatul és az érett gyümölcsöt adják az embereknek. Én megfordítva csináltam: a zsengét adtam az embereknek és az érett termést áldozom fel az Úrnak - tűzoszlopban.

Kis kályhájában fel-fellobbantak a papírlapok.

Ezt a végső nagy rendezkedést félbeszakította két hét, melyet ez idő tájt lánya mellett szanatóriumban töltött. Akik látták itt, amint napról-napra sápadtabb arccal és égőbb szemmel nyughatatlanul járta a szomorú folyosókat, érezhették rajta, hogy már nem is az életét: a halálát éli.

Otthon egyre fogyó idejével és erejével még vissza-visszatért éji munkájához, hogy az évtizedeken át felgyűlt ezernyi-ezer levélből, kéziratból még kiássa a maga kezeírását, kiválassza mindazt, amit magával együtt pusztulásra ítélt. A legféltettebbeket sikerült is összegyüjtenie, hogy végső akarata szerint halála után megsemmisüljenek. De mindent átkutatni már nem volt ereje.

Egy ideig még nyomasztották a levél-halmok, kézirat-hegyek, azután a napok-éjek fokozódó gyötrelmében lassan eltörpültek s eltávolódtak tudata előteréből. A legizgalmasabb napokon olykor körülnézett szobájában s a maga minden elhallgató s mindent kimondó módján újra meg újra elmondta:

- Nem veszi észre, kérem, hogy a dolgok rohamosan vesztenek fontosságukból?

A földi dolgok közül fontos már csak az volt, hogy emberfölötti önfeláldozással enyhítsen gyermeke végső szenvedésein. S közben, átvirrasztott éjszakáin, a pihenéstelen gondolkozó egy utolsó erőfeszítéssel tisztázza magának az élet értelmét és a maga életének értelmét.

Arca napról-napra felszántottabb lett. Mintha minden parányi vonása külön élt, vonaglott volna. Könyvet már alig olvasott. Olykor elővett egy kis Pascal-kötetet (Pensées et Opuscules), lapozgatott benne s csöndesen beszélt:

- Azért tudom olvasni, mert ilyen rövid dolgok... Más gondolkodó megérti, belenyugszik abba, hogy ő gondolkodjék a többi ember helyet. Pascal soha. Örökké azon rágódik, hogy az emberek mindenre gondolnak, csak a legfontosabbra nem. Ezért olyan, vehemens és olyan idegekremenő.

Azután felolvasott egy-egy szakaszt, vagy folyamatosan magyarul mondta a francia szöveget:

«Az igazságot keressük és csak bizonytalanságot találunk; a boldogságot keressük és csak boldogtalanságot, halált találunk És még sem tudunk lemondani róla, hogy tovább ne keressük a igazságot és a boldogságot. Ez részben büntetésünk, részben arra emlékeztet, hogy honnan hulltunk le.»

Letette a könyvet. Lehúnyt szemmel ült sokáig s a hosszú hallgatás után úgy szólalt meg, mintha a világosságra emelné egy súlyos gondolatlánc egyetlen szemét. Váratlanul elmondta, hogy megtalált egy feljegyzést, melyről nemrégen beszélt. Kértem, hogy mutassa meg.

- Elolvashatja, ha tud hamuból olvasni. Ott van a kályhában

Nem tudtam megszólalni. Folytatta:

- Voltak, akik hamuból olvastak, jósoltak. Ha az ember egész életén át ezt csinálja és erősen figyel, biztosan lehet is.

Hogy a kimondhatatlant rejtsem, belekapaszkodtam a kimondhatóba: - Gondolja, hogy lehet összefüggés -

Közbevágott: - Egészen biztosan van összefüggés. Mert minden összefügg. Minden jel. Csak mi nem látjuk meg.

S most én tűztől-hamvadástól megmenekült papírszeletek szétszórt szavait nézem, nézem, hogy felvarázsoljam magamnak elhangzott szavait és elgondolt gondolatait.

*

Akik gyakrabban együtt voltak Osvát Ernővel, ha előhívják azt a száz meg száz pillanatfelvételt, melyet róla emlékezetük őriz, bizonyára találnak köztük olyat is, amelyiken összehajtott papírlapokat szed elő, szinte szégyenlős mosollyal kér bocsánatot, leteszi szemüvegét (s vele mintha megszokott arckifejezését is félretenné) és sebtében, vagy lassan rajzolgatva pár szót ír a feljegyzésekkel már telehintett lap valamely üresebb foltjára. Meghitt társaságban megtörtént, különösen az utolsó hónapokban, mikor a nyugtalanság és kimerültség egymást fokozva mardosták, hogy - ki tudhatná, milyen szövevényes gondolattársítás fonalán - a mondat közepén jutott eszébe feljegyeznivalója; a papírlapokat azután visszasüllyesztette zsebébe s szemüvegét visszatéve, folytatta a megkezdett mondatot.

A papírlapokon gyűltek a nevek, számok, könyvcímek; olykor néhány összefüggő szót, teljes mondatot is rájuk bízott. «Este: jegyzeteket rendezni», - olvashatjuk egyik-másikon; ilyenkor bizonyára átnézte a jegyzeteket, új papírszeletekre írta át a még elintézetlen ügyeket s a teleírt lapok kis csomója odakerült régebbi társai mellé.

E napi feljegyzések kis része, mindössze is talán néhány hónapnyi s az is egymástól távoleső évekből, néhány fiatalkori töredékes kézirattal együtt, valahogyan idegen levelek és kéziratok közé tévedt. S most e jegyzetek hieroglifáiból szeretnénk megmenteni valamit, hiteles szavakba foglalt objektív emléket, bármily keveset és szegényeset is hozzá képest és szubjektív emlékeink gazdagságához képest.

*

E jegyzetek közül a legkorábbiak a század elejéről valók; zömük a Nyugat első éveinek idejéből, a többi az 1920 körüli esztendőkből; a későbbi időkből semmi sincs. Két-három lapot kivéve nincsen rajtuk dátum.

A korai jegyzetek már első pillantásra is felismerhetők a fiatal Osvát Ernő írásáról: apró, szálkás, kissé hátrahajló betűiről, erősen lefelé ereszkedő sorairól. Későbbi írásának lágyabb vonalú álló betűi egyenes sorokba rendezkednek el.

Sokszor valamely körülmény segítségével a pontosabb időrendi meghatározás is lehetséges. Vannak jegyzetek 1920-as évszámmal jelzett blokk-lapokon; másutt útbaigazít egy könyvcím vagy aktuális feljegyzés, a Nyugat valamely közleményének címe; vagy a Nyugat elhalt munkatársainak neve jelzi, ha nem is az évszámot, legalább is a felső időhatárt, melynél későbbről a vele egy lapra került feljegyzések sem származhatnak. S így nagyjában a jegyzeteket három időszakra csoportosíthatjuk.

*

Napi feljegyzések természetük szerint részben önmagunknak szóló figyelmeztetések, emlékeztető jelek mindennapi utunk mentén.

Milyen dolgokra emlékeztette magát Osvát Ernő, kinek éber és hű emlékezőtehetsége évek hosszú során át tisztán megőrízte nem is éppen fontos beszélgetések szavait, nem is éppen jelentékeny olvasmányok részleteit? Emlékezőtehetségének egyik titka bizonyára az volt, hogy amit figyelme megragadott, lelkében mélyre hullott és egyre szélesedő hullámgyűrűt vert. Eleven s rendkívül tág érdeklődésének nyugtalanságával egyre tovább-tovább fűzte a véletlenül felvetődött gondolatot is és sokszor megtörtént, hogy felületesebb társasága már régen más területeken csapongott, ő pedig hallgatagon ült s azután váratlanul visszafordította a beszélgetést, vagyis elvezette hallgatóit oda, ahova gondolatai során eljutott, s olykor, jókedvében, jelezte is az utat, melyet megtett.

Volt ebben az elmélyedésben szinte valami kényszerű: életének uralkodó szenvedélye a gondolkodás volt, a gondolatlánc szemeinek pontos egymásbaillesztése és összekovácsolása. «A logika a gondolkodás tehetetlenségi törvénye», «A legnagyobb terrorista: a logika», - írta aphorismáiban. Amit egyszer beleszőtt gondolatainak hálójába, nehezen hullhatott ki emlékezetéből.

Az emlékeztető szavak, e figyelmeztetések - oly jellemzően - nagyrészt az élet megismétlődő kis dolgaira vonatkoznak; arra, ami a köznapi ember életét kitölti s ami az ő életében olyan mellékes volt: Borotválkozni, Szemüveg (Múzeum k.), Kicsomagolni, Orvosság, Óra!!, Cipőt rendelni, Pénz!, Lapok, stb. - Sőt ilyenek is: Haza átöltözni, Ebéd.

Sokszor egész napját beosztja, sőt azt is megkísérelte, hogy minden napra érvényes keretbe ossza be tennivalóit. Napjai zsúfoltak voltak, a nappal óráit gyakorta megtoldotta az éjszaka óráival s még így is kifogyott az időből. A tervszerű beosztással ezt akarta elkerülni. Egyik ilyen terv: «D. U.: Ny., Lapok, Társaság. Este: olv. Reggel: írás.» - Egy másik részletesebb: «3 óra írás, 21/2 óra könyvek, 11/2 óra ujságolv., 3 óra Nyugat, 2 óra járkálás, 1 óra apró elintézni valók, 7 óra alvás, 4 óra testi dolgok, társaság, szórakozás». - Több hasonló tervezgetés maradt, valószínűleg más-más évekből, de napi feladatai elcsábították egymástól és mint a «7 óra alvás» a hét számra álmatlannak, nappalainak megszabott órákra való felosztása is csak óhaj maradt. «Havonta 3 cikk. 3×30 óra» - írt egyiknek végére s a fiatal Osvát Ernőnek e célkitűzése úgy hangzik felénk, mint intelem az irodalom türelmes, odaadó, alázatos szolgálatára.

*

A napi jegyzetek minduntalan visszatérő adatai újságok, folyóiratok címei, olykor a kávéház megjelölésével, hol valamely ritkább lapot megkaphatott; olykor valamely szám vagy cikk megjelölésével, melyet elolvasni, vagy amelyre valakit figyelmeztetni szándékozott. (Zeit, csütörtök! Presse Burckhardt-tárca; Lit. Echo: Dehmel Liliencronról, Hét: Cholnoky V. Pulszky Károlyról; stb.)

A magyar ujságokon, folyóiratokon kívül állandóan számon tartott egész sereg német, francia, angol napilapot, szépirodalmi, művészeti és philosophiai folyóiratot is. Hatvan-hetven címet írhatnánk össze jegyzeteiből, nagyon ismerteket s nálunk szinte teljesen ismeretleneket is. S alig akad jegyzet-lap, melyen könyvcímek ne volnának. Nagyrészüket éppen ujság vagy folyóirat olvasása közben jegyezhette fel. Vagy az író érdekelte, vagy tárgya vonzotta. Könyvcímek száza; címek kicsi erdeje csupán ahhoz a könyvrengeteghez képest, melyet bejárt, vagy amelyre érdeklődéssel, vágyódással gondolt; avval a szinte szertelen érdeklődéssel, ami egész szellemi életét jelemzi. «A könyvtár nagyszerű oceán-benyomása; tengeribetegség és költészet», - írta egy ifjúkori töredékében. A véges idő s a végtelen könyváradat ellentéte okozta szédületet később is gyakran érezhette.

A feljegyzett címek legnagyobb része életrajz, kritikai, esztetikai s egyéb filozófiai mű. (Mutató belőlük: G. A. Bürger: Der Roman seines Lebens, L. Roche: La vie de Jean de Lafontaine, Drecken: Über die absolute Wertung aesthetischer Objekte, Dr. W. Koehler: Theorie des Literaturwerts in den wichtigsten Grundzügen, K. Kamlah: Die Erziehung zum Lyriker, Reibmayr: Entwickelungsgeschichte des Talentes und des Genies, Ziemssen: Die Phantasie im Mittelpunkt der Weltbetrachtung, Boulenger: Les quatre maladies du style, Félix Féneon: L'impressionisme, Fr. Huch: Enzio; Pitt und Fox, E. Marcus: Kants Weltgebäude, Lipsius: Einheit der Erkenntnis und Einheit des Seins, Adolphe Jullien: Fantin-Latour, Sa vie et ses amitiés, stb.)

Ritkábbak a verskötet- és regény-címek s akadnak címek a szellemi élet legkülönbözőbb távoli területeiről is, melyek érdekesen jelzik érdeklődésének rejtettebb irányait: Friedrich Heiler: Das Gebet. Eine relig.-geschichtl. und relig.-psycholog. Untersuchung, Bleuler: Lehrbuch der Psychiatrie, Dr. Th. Eckecrantz: Geschichte der Chemie, Oscar Hertwig: «Darwin-ellenes könyve»: Entstehen der Organismen, Franz Doflein: Das Unsterblichkeitsproblem im Tierreich, I. C. Poestion: Dänische Grammatik, stb. (I. C. Poestion: Lehrbuch der dänischen Sprache meg is van említve hátrahagyott könyvei katalógusában. Úgy látszik, volt idő, mikor valamely északi író kedvéért szeretett volna megtanulni dánul.)

Olykor a címek csoportosításából fel lehet ismerni valamilyen terv szakadozott körvonalait. Egyik papírszelet például tele van olyan címekkel és nevekkel, melyek szentek életére vagy általán vallásos kérdésekre vonatkoznak: Widmann: Der Heilige und die Tiere. K. F. Meyer: Der Heilige Flaubert: Tentation, Anatole France: Thais, Paul Claudel, Assisi F., Szent Ágoston, Kempis Tamás, Renan: Szent Pál, Psychoanalysis és a szentek, X.: A kereszténység első századai, Tolstoj, Gnosis, Thoreau. Hirsch: Genesis des Ruhms, Newman, Kingsley, stb.

*

Egyik papírszeleten egy félbeszakadt mondat: «A Nyugat feladatai: Számontartani az összes magyar tehetségeket -»

Ha kicéduláznánk a jegyzet-lapokon előforduló neveket, olyan névsort kapnánk, melyben századunk első negyedének magyar írói, a legszerényebb nevektől kezdve a legragyogóbbakig, hiánytalanul együtt lennének. S második, kevésbbé teljes, de nagyon hosszú és jellemzően választékos névsort a külföld szellemi életének képviselőiből.

A jegyzetek nagyobb része alig egyéb neveknél. Ismerős-ismeretlen név sűrűn követi egymást; akkor új nevek, azóta már feledhetetlenek; s nevek, melyek végkép alámerültek. Elrendezésükből sokszor meg lehet állapítani, mily célból kerültek egymás mellé.

A hosszú vegyes névsorok nyilván elolvasásra váró vagy kiválasztott kéziratokat jelentenek. Másutt a nevek sorrendje egy-egy Nyugat-szám első terve lehetett. «31/2 ív nagyon kevés - jegyezte fel az egyik lapra - mert regény, novella, versek 2 ív: 32 oldal, Figyelő (apró cikkek) legalább 10 oldal, marad - nagyobb cikkek számára 14 oldal. Legalább félívvel kell bővíteni a lapot.»

Sokszor összekapcsolt két-két nevet: írók, tudósok, művészek nevét, honiakat és külföldieket, s azokét, kikkel róluk íratni szándékozott. Ilyen tervezgetéseiben olykor témát keresett egy-egy író számára, kinek mondanivalója érdekelte; többnyire inkább írót keresett valamely témája számára. Némely lapon egész raja a terveknek: Tóth Árpád: Samain, Füst Milán: Tolstoj, Balázs Béla: Gundolf, Beck Ö. Fülöp: Ferenczy István, Károlyi A.: Thallóczy, - Vagy cikksorozat-terv: Babits-Vörösmarty, Szász Zoltán-Petőfi, Schöpflin-Vajda, Szabó Dezső-Berzsenyi. - A Nyugatban cikksorozat: Budapest szépségei: pl. A Halászbástya (talán Lengyel Géza) (Schulek). - Másutt: Schwarcz Gyula-Zsögöd, Zsögöd Benő-Halász Imre, Nagy Géza- Marczali Henrik, Pauler Ákos-Philosophia, Hevesi Simon-Prohászka O., stb.

Megvan az első Ady-szám első terve 1909-ből: vagy 45 író neve összegyüjtve s kettejük mellé már a tárgy is odajegyezve. (Tóth Árpád: Ady Debrecenben, Nagy Zoltán: Ady Párisban.) - A nevek fölött egy kérdés: «Külön szám v. könyv?» S a hátlapon: «Tessék színt vallani».

Se szeri, se száma a terveknek. Egy részük megvalósult, amiről a Nyugat évfolyamai tanuskodnak; egy részüknek nyomát csak e jegyzetek őrzik. Tervezett például Ambrus-számot, mikor Ambrus a Nemzeti Színház igazgatója lett; gondolt Mikszáth-számra, Görgei-számra s ehhez több helyt már írókat is válogatott össze.

Kedves terveiről éveken át nem mondott le; újra meg újra felmerülnek, esetleg más-más író nevével párosítva, például: Zsögöd Benő neve mellett előfordul Kovács Gyula és Szladits Károly neve is; Babitstól szeretett volna tanulmányt kapni Dehmelről, másutt Horvát Henrik neve áll Dehmelé mellett; Tóth Wandától s később Lantos Heléntől kért cikket Ebner-Eschenbachról; Romain Rollandról előbb maga szándékozott írni (Romain Rolland: O. E. - mondja az első feljegyzés és meg is maradt a bevezetés néhány sora), majd Babitsra gondolt, azután Gyulai Mártára. Szabó Dezsőre s végül Kuncz Aladár írt róla.

Olykor egy-egy Nyugat-szám beosztásában magának tartott fenn egy-két oldalt. A jegyzetek szerint írni akart Gellért Oszkárról többször is, írni akart Ignotusról, Tersánszkyról, Móriczról, Csáth Gézáról.

Akadnak egyéb természetű Nyugat-tervek is, melyeket szintén csak pár szóval jelzett: Nyugat-hét. Támogató kör, Nyugat-regénypályázat (1920), Ambrus-vacsorák.

A nevekkel elborított lapokon első pillantásra csak puszta neveket látunk, de amint tovább, egyre tovább nézzük a halványuló ceruzavonásokat, a nevek varázskép módjára megmozdulnak, megelevenednek. Egyik névsor egy régi-régi Nyugat-szám oldalain vonul el előttünk; a másikból kézirat-halom lesz egy felejthetetlen kis szoba egyik székén; ködös szemünk látja, hogy a szerkesztő úr karosszékében valami francia lapot olvas s egy új írónak, új könyvnek neve kerül a jegyzet-lap szélére; s még gyorsan felír valamit, talán éppen azt, hogy «Bielschofszky Goethe-jét és Samain Contes-ját lefordítani», de már indul is, mert a lap alján ott áll: «6 óra, Abbazia: Elek, Fenyő, Beck Ö. F.». S a mozgalmas nap befejezéseül «estére: Renan-t készítette oda a fekhelye mellett álló kis asztalra, melyen az utolsó évben állandóan ott feküdt Bossuet «Oraisons Funčbres»-je...

*

1902-ben, huszonhat éves korában, Osvát Ernő szerkesztője lett az akkor tizenegyedik évfolyamát élő Magyar Géniusznak. E hetilappal alig kapott kezébe egyebet kopott, üres keretnél, melyet új szellemmel kellett megtöltenie. Ennek a héthónapos kísérletnek tapasztalataiból alakulhatott ki a Figyelő (1905), Osvát Ernő második lapja, mely hangjára, színvonalára s külső formájára is már közvetlen elődje a Nyugatnak. Az Osvát Ernő szerkesztette Magyar Géniuszban talált először közös szállásra a fiatal írónemzedéknek az a csoportja, mellyel a Figyelő s később a Nyugat küzdelmes diadalútjára megindult. Lapjának szorgalmas munkatársa volt maga a fiatal szerkesztő is és egyéb írásain kívül, melyeknek egy része álnevek alatt jelent meg, az 1902 dec. 14.-i számban két hasábnyi aphorismáját közölte. Közülök néhány kéziratban is megmaradt egyéb aphorismák kíséretében, melyeket talán egy második közlés számára gyüjtött s amelyek itt jelennek meg először:

«Szép, ami érdek nélkül tetszik.» Következés: a szép szépsége - az önzetlené.

-

A kritika - kritika, mintahogy a művészet művészet s a tudomány tudomány.

-

Öngyilkosság: a természet lelkifurdalása.

-

A dilettáns moralisták a legkegyetlenebbek. [*]

-

Van olyan nemes tehetetlenség, mely minden tehetség fölött áll. [*]

-

Csak akiknek semmi titkolnivalójuk - nemcsak bűneik, de bajaik sincsenek - csak azok szerethetik egymást egész szívükkel.

-

Minden mult és minden nagyság a multban csak arra való, hogy az élet lendületet vegyen tőle. A történetben nincsenek minták, csak inspirátiók. Az emlékek is csak azt sugallják: előre!...

-

Gondolkodásunknak is az a rendje, hogy megtérjen őseink gondolkodásához.

-

A drámákban, melyek a nőkérdéssel foglalkoznak, mindég két férfi harca az igazi dráma.

-

A philosophiai bizonyításban kevés adat a világ minden tudománya, de elég egy embernek az öntudata. [*]

-

Szerencsétlen szerelem alatt a férfiak jellemtelenségét kell érteni.

-

A művésznek a szerelem az egyetlen alkalma meglesni, amint az élet készül: azért témátlan e kívül.

-

Ujságokból csak ujságírót érdemes olvasni, aki ott összpontosítja a tehetségét; a könyvírónak a könyveit olvasom, nem az ujságcikkeit.

-

A későbbi jegyzet-lapokon is akadnak nevek, számok, gondolattöredékek között befejezett mondatok. Mint Az elégedetlenség könyvé-nek aphorismái: hosszú gondolatsorok zárótételei, intenzív élmények objektiváló formában, amit elárul szavainak telítettsége és expanzív ereje. Akik tudnak olvasni, az értelem e tiszta fényű szavaiból egy szokatlan hőfokú szív dobbanásait hallják ki; számukra ezek az aphorismák lírai vallomások gondolatairól és érzéseiről.

Mikor aphorismáinak sorozatát a Pesti Naplóban kiadta, talán elfeledkezett a jegyzet-lapokról, vagy talán nem ítélte az itt megbúvó gondolatokat közlésre érdemeseknek. Közülük is több egy-egy ponton érinti Az elégedetlenség könyvé-nek valamely gondolatát, egyikük pedig megtévesztésig hasonlít könyvbeli ikertestvérére: «Nem leli helyét az ember: ez az élet», - mondja az aphorismák könyve; «Tarthatatlan helyzet: Élet», - áll egyik jegyzet-lapon. (S az aphorisma-sorozat második címe: «Forgolódás», talán ugyanennek az életérzésnek harmadik kifejezése.)

A Nyugat első éveinek idejéből:

Költő-szerelem: tündöklő vakság.

-

Kéziratot szerző jelenlétében nem olvasok. Az anyja karján minden gyerek szebb. [*]

-

Az eredeti tehetségek történetének jellemző jólismert balesetláncszeme, hogy amikor végre egyetlen tisztán csengő ecce homo megtörhetné a varázst - az egyetlen hozzáértőnek megfájul a torka, bereked, elveszti a hangját, megnémul, néma marad.

-

A nagy stílus: a nagylelkűség.

-

Ember: rossz lelkiismeret.

-

Az idealista családja. Igazságkereső, idealista - a szabadság ára: az otthontalansági fogadalom. A fajfenntartás jogával fizetsz, se hitvesed, se gyermeked. Jegyesed az archimedesi pont tündére.

-

Nem aesthetikus az, akit a szépség nem tesz elfogulttá.

A művészet is: egyik tere akaratunk felszabadítására törő küzdelmünknek. [*]

-

Egy szamár okoskodásaiból:

A hit.

És ha megdőlne a hit a nehézkedés törvényében, összeomlanának az összes épületek? Minden, ami ezen a hiten nyugodott?

-

Közmondások: Okos emberek ostobaságai.

-

A felnőtt rejtegetett pessimismusa. A többiek ne tudják, mi az élet, milyen a világ. Boldog gyermeksereg legyen az emberiség - boldog gyermekeink serege. (Mily rokon a népbutítással!) (Önzésünk utolsó vára.)

-

A későbbi évekből:

X. lesujtó kritika után: - «Ő Uram, engedd meg, hogy mégis tehetségesnek érezzem magamat!

-

Készülődés. Az egyik imádkozik, a másik összeszedi minden erejét.

-

Van, aki tolja az események tudomásul vételét: nem ér rá, mással van elfoglalva - pl. meghal valakije: később fogja elsiratni.

Fáj a foga: később fog nyögni.

-

Tehetség és mondanivaló. Mi az erkölcsös megítélése a tehetségnek? Ha azt mondom, egy ponton sem értek vele egyet, egy szavánál nem adok neki igazat. Vagy, ha ellenkezőleg azt mondom, lehet-e tehetséges, akinek ennyire nincs igaza, egyáltalán nincs igaza; milyen tehetség, amelyik elkerüli, nem látja meg az igazat. (K. L.)

-

Az arckép nemcsak azért hasonlít rendszerint a festőjére is, mert az ember minden munkájába belelirizálja magát, hanem azért is, mert a modell a tartós és állandóan érdekes együttlétben átveszi arckifejezését. [*]

-

Mindnyájan hasonlítunk olyanokra is, akikre nem szeretünk hasonlítani.

-

Csak azt az időt, mialatt elmaradunk a világtól, jól használjuk fel.

-

Ami történt: belenyughatol, küzdhetsz ellene, bujkálhatsz előle, - meg nem történtté nem teheted. [*]

-

Jóvá tenni, amit lehet. Vagy csinálni valamit... Mindegy. Az a kérdés, vagy-e még valaki?

-

Tíz óra, még ágyban - a többiek már rég a vásárra hajtották marháikat, vagy marhaságaikat.

-

Fenntartással gondolkozni, fenntartással élni - rémes! [*]

-

Szerelmes volt szerelme reménytelenségébe.

-

A magadéból beszélj!

-

Fiatalság, fiatalság, melynek nem kellett valamire «szorítkoznod» - hol vagy? oda vagy...

*

Örökké: az első naptól az utolsóig mindentől: kivülről és belülről megzavarva a dolgok tiszta szemlélésében - és szüntelenül érezve, hogy vissza kell térni, elölről kell kezdeni és»...

Valószínűleg a háború utáni években írta. De írhatta volna akár sokkal előbb, akár utolsó éveiben is: a magával való elégedetlenség egész életén át kísérő árnya volt. «Az ember a maga önelégületlenségével méri a külső élet jelenségeit. Ez a kritika értelme», - mondta utolsó nyarán. «Talán eszménye», - kérdeztem. «Nem. Értelme. A kritika nem jelenthet mást»

A szellemi nyugtalanság pihenéstelenül űzte: messzebb érni, mélyebbre ásni, magasabbról áttekinteni, jobban csinálni: előlről, legelőlről kezdeni... Egy-egy szerencsésen megtalált szó, egy mondat vagy mondat-töredék, ami pontosan és tömören kifejezett számára egy részletet, egy árnyalatot, úgy maradt ránk a jegyzet-lapokon, mint bejárt útjának titokzatos s olykor tilosra állított jelzőtáblái. Ha aphorismái többnyire komprimált gondolat-sorok, az ilyen megtalált szavak sokszor aphorismák csírái. «Helytállás», - olvassuk egy üres lapon. «A stílus: helytállás», - mondja Az elégedetlenség könyve. S ha lehet szellemi önéletrajzot írni egy tőmondatban, ez a két szó a műfaj remeke.

E töredékek legtöbbjénél érezzük, hogy teljes értelmük előttünk rejtve marad, de e szavaknak is megvan a maguk szépsége, e félmondatoknak is van valami lebegő, határozatlan jelentésük; rejtélyes fényük fantasztikusan szertesugárzik s mintha elérhetetlen, ismeretlen tájak tükröződése villanna elénk.

A Nyugat előtti évekből csak néhány kis töredék maradt:

A gondolat bátorsága és gyávasága Eszményi intelligenciák A képzőművészek mikroszkopikus formaérzéke

A Nyugat első éveinek idejéből:

Az érdektől inficiált indulat Reggelenként végigtekint «igazság»-gyüjteményén A figyelmet megőrlő részletezés... A lélekölelésre képtelenné tevő Figyelme: fáradt vándor A történelem e szobra-tört alakja Nemes talapzat Memento-látomás Céltalan folyó Az alkotó erő regényei Az önbizalom istene Késdobálás a dolgok szíve felé Kimért méltánylás A magasabb szempont éneke Tekintetét feladatára tűző szem A megérzés érzéstelensége (anesztézise) Novellisztikus oldalpillantások A szabály szépsége - és a kivétel szépsége. A szabálytalanság szépsége (Gondolatrendszerek) Évszázados jelzők álmából felvert dolgok Gyönyörű théma: Attila orrvérzése A világ, az élet legnagyobbstilű feljegyzései A dolgok hátterének a szemléletébe «belevesző energia Üdvözlő forma: Szívemből tisztelem.

A későbbi évekből:

A nemtudott nyomása A kerülő utak szerelmese Alkotásvágy és munkaiszony Vak szavak tánca Rémületek cikkáznak a fejemben Előadó: Hogy duskál a hangja a költemény szépségeiben Tréfakert Az összefüggések láncszemcsillogása Keresztül-kasul álmodja a történteket Gondolatmenete meredek lépcső (Meredek lépcsőn vezeti fel olvasóját) Élményterhes próza Szép gondolaterezet (?) Lendületben írni Rögeszmében írni (?) Kihívó homlok X. öntudatossága: Rövidebb a nappala, mint az éjszakája. Mély múlt Az ellenállás ezer arca, tömegarca Érzékek halála - (meghalt látás, hallás) Mintha attól félne, hogy a bogarára lép valakinek Térdre esni tények consequentiái előtt Az öntudatalatti tudós éjszakai előadásai Gyógyíthatatlan józanság [*] Az ember mint szikraeső (?) Papírmélység A testtűznek - a lélekfénynek is hiányzik a nagy momentuma Több benne az ipar, mint a művészet. Mély forrástanulmányok és különösen mély források tanulmánya Naturalizmus: népszínmű, föld! Antigone, a két leány, a két kar, mely átfog bennünket A figyelemre nem méltó ismeretek, a quantité négligeable tudománya. (Semmirekelő tudomány.)

E töredékek egy része kézirat-olvasás közben került papírra; vannak olyanok is, melyeknél e vonatkozás kétségtelen s olykor az író nevével vagy nevének kezdőbetűjével is jelzett. Egyikről feljegyezte, hogy «kimelegszik modorosságából», a másik «szemünkbe szúrja képeit» a harmadik «rongyrázó». - A. regényéről, hogy «Az élet ízét, ízeit homályos emlékezésből tétova kifejezőképességgel» érezteti; «B. kritikáinak főhibája: a subjectív indoklás». - «C. cikkei úgy hatnak, mint kollektív munka - az egyéni finomságok helyett a platform horizontja, amely senkit sem (olvashatatlan szó), de mindenkit kielégít, mert része van benne.» - D. «nem megírta, elírta, amit gondolt». - «Sem az érzés ereje, sem a gondolat hatalma - nem, nem költemények ezek», - írta egy versgyüjteményről s egy másikról: «Az embertelen művészet dala». - «Lengyel Géza talán a legharmónikusabb írónk.» - Jób Dánielről több fiatalkori töredékes mondat: «Egyénisége. Öntudatossága. A személye szépségét viszi be a művészetbe, mint művészetét szerelmese elé. A szép érzése - a szerelem. A Művészet - a hódítás. Gyöngéden, szépen szemébe néz a kedvesének, mint a témájának, aztán erőszakosan a szívére szorítja. Vagy hidegen, gyilkosan fixirozza, aztán álomgyöngédséggel símogatja. Lovagi torna - az írása.» - «E. logikája zuglogika, a szabad ég alatt meggyávul, szédül; a látványok, a szempontok gazdagsága megfélemlíti, megbénítja.» - «F. technikájáról: «Se jelző, se határozó - csak állítmány, csupa állítmány, ige, ige, ige - az élet - a mondat. Nincs szakadás a térben és nincs dramatikus mozzanat az időben. Ennek a megismerésnek a stílus-próbái. De csak ritkán szerencsések. Nincs elég könnyűsége. Agyonrakodik apróságokkal.» - Másutt, úgy látszik, találóbb kifejezést keresett F. számára és egymás mellé rótta: «F.-nek: lebélyegzem, enyémmé bélyegzem, felrózsázom, kirózsázom, kicsillagozom, belemélyesztem.»

*

Szavak keresése, a legkevésbbé vitatható, a tökéletest leginkább megközelítő kifejezés keresése komoly órákban lelki kényszer, a pihenés óráiban szellemi játék volt számára, patience-féle, de a kész kártyalapok helyett, melyeket fáradt vagy tunya elmék rakosgatnak, kis kártyáit maga festegette s a maga módszere szerint rakta össze. Játék és munka közt nincs is mindég éles határ. S minden játék mélyén van valami komoly gondolat, öntudatlan vagy titkos vágy; e bibelődés a szavakkal is mindég valamely komoly gondolatmenet egy-egy motivumát variálta játékos képzelettel.

Egy nagy boríték hátlapját ilyen változatokkal hintette tele: Az én ügyemmel nem álltam sehova. Az én dolgom nincsen kötve semmivel. Nem kötöttem (én) magamat (a dolgomat, a dógomat) semmihez. Az ügyemet nem tettem fel semmire. Nem ragasztom a dolgomat sehova. Nem ragadok az ügyemmel sehova. Nem tartozok a dógommal sehova. Nem tartozik az én ügyem sehova. Az én dógom az én dógom. Az én dolgom nem más dolga. Az én dolgom magán (magamon) áll. Az ügyemmel nincsen közöm semmihez.

Egy külön oldalon vagy 33 olyan maga kigondolta ujság-cimet sorolt fel, melyek közül könnyen választhatna egész sereg ujonnan meginduló napilap és folyóirat: Közügyek, Új Napló, Magyar Napló, Magyar hangok, Nyilvánosság, Közfigyelem, Események, A történés, Jövőnk, Lapunk, Dolgozók, Nagymagyarország, Megértés, Magyar Erő, Közakarat, Felelősség, Jóremény, Igaz Ügy, stb. Egy más lapon egyéb jegyzetek közt elszórva még néhány: Közszemle, Nyilt szemle, Közkincs, Disputa, Közélet, Igazunk, Világlap, Mindennap, Tények és gondolatok, Tiszta képek, Hű képek, Igaz képek, Hű szemle.

Másutt valószínűleg egy kéziratra keresett pontosabb megjelölést: Stilizált életrajz, Expresszionista történet, életrajz, kísérlet. Meseablak, Arc mesefátyolban. Mesefátylas arckép. - Szintén kifejezőbb szó keresése: Emelkedő? Felsugárzó pályájú? Kiterjesztett szárnyú.

Egyebütt hosszú sora a személyneveknek. Irodalmi nevek? Névmagyarosítási ötletek? Közülök mutató: Soros, Rojtos, Kényes, Érveky, Fészkey, Bontó, Béres, Rangós, Pénzes, Módos, Deres, Karakán, stb.

Három lapon a maga számára jegyzett fel álnév-ötleteket: Bizy Ernő, Rőt Ernő, Fürtös Ernő, Anyás Ernő, Dógos Ernő, Gyökeres Ernő.

Akadnak lapok másfajta jegyzetek közé ékelt szavakkal, melyek nyilván összefüggnek, ha mi nem is tudjuk e gondolat-arabeszkek hiányzó vonalait megrajzolni: Boldogfalva, Irófalva, Szegényország, Országút. - Színes ceruzák. Váltott tollak. - Könyvvásár, Könyvcsendélet, Futószőnyeg, Utópiaszőnyeg, stb.

*

A bizalmasabb természetű személyes feljegyzés ritka. «Az óra minden egyes ketyegését hallottam, közben aludtam.» - Egyik lapon, talán a háború éveiből: «Életem egyik legnehezebb pontján», - másutt egy sóhaj: «Kezed helyett - a kezed nyomát» - s a vágyak sora: «Egészség Szerelem Szépség Philosophia Pénz Minden» - vagy egyetlen kemény szó: «Fogadom».

Feljegyezte tizenhat éves lányának egyik mondását: «Ági: Ugyan apám, hagyj már békét szegény piszoknak. A tisztaság se más. A piszok meg a tisztaság testvérek, ikertestvérek.»

Néhol beszélgetések nyoma. Valaki azt kérdezhette tőle: «Szeret ön beszélgetni?» - Valaki azt mondhatta neki: - (1917 március 19): «Ön az egyetlen bizalmas emberem.» - Egy üres oldalon egy szép mondat, talán néki mondták, - s kinek mondhatták volna több okkal, - vagy maga írta: «Te vagy az egyetlen, aki a megértést nem únod meg.»

Kerettel körülrajzolva, talán kávéházi beszélgetés közben rajzolgatva írt betűkkel: Jaj De Jó Volna.

Utolsó éveiben egyszer azt mondta: - Sokszor azt mondom magamban: «Jó volna» és nem tudom tovább mondani. Nem tudom, mi volna jó.

*

Nagyobb töredékek, a már említett Romain Rolland-tanulmány kezdősoraitól eltekintve, csak a század elejéről maradtak s ezek sem összefüggő, hiánytalan szövegűek. Közülük a leghosszabb Szilágyi Géza 1903-ban megjelent «Holt vizeken» című verskötetével foglalkozik. Az itt következő szakaszok sorrendjét csak önkényesen, a belső valószínűség alapján lehetett megállapítani:

Ha igaz is, hogy a «Holt vizeken» sohasem lesz többet olyan szép, mint ma abban a rózsa- és lampion-díszben, amivel a kritika megkoszorúzta és kivilágította - csak azt mutatja, hogy siker és érdem megszépítik egymást, mint a szerelmesek.

Az a komoly siker, amit a szép könyvek előbb-utóbb - sokszor jelentékenyen utóbb elérnek: a Szilágyi Géza költeményeit, mondhatni, a nyomdaajtóban várta. Mondhatni... sőt meg is kell mondani, nagyon szívesen fogadtuk ezt a könyvet - az emberért is, aki írta: akinek jelességeiről könyv nélkül is örömmel beszámol minden collegája. És e jelességekről - ha csak egy szóval is - megemlékezni annyival illőbb, mert a «Holt vizeken» lyrikusában szikrája sincs az elégedettségnek, ami ily tulajdonságok tulajdonában mindenkiről leragyogna. Nem, elégedettségnek nyoma sincs, reménye sincs, emléke sincs ezen a mostoha önarcképen, melyből: amilyen kitünő lyrikus-önarckép - idegen kéznek egy vonást sem hinnénk. Mert a lyrikus éppen csak az önarcképében él, ha él. Amiből sok más között a következők is következnek: minden igazi lyrikus azt a hitet kelti, hogy a költészete mindene; lyrai költemények szépsége nem ellenőrizhető az igazságukkal, de igazságukban teljesen megnyugtathat a szépségük; amivel lyrai költemények hitegetnek, hinni, hogy aki bennük «a tenger és a szerelem hullámain» ringatódzik, vagy hánykódik - szórul-szóra maga a címlapon nevezett s a versek jóságáért-rosszaságáért felelős polgártársunk: kellemetlen sancta simplicitas. Vannak lyrai kedélyű emberek, gyöngébb-erősebb lyrai tehetségek, - fel a lyrai genieig - de lyra-emberek! ilyen monstrumok nincsenek.

Az első két vers: «Öcsémnek», «Szépség» - mint kettős dedicatio vezeti be a többieket. Nagyon jellemzően. Tehát idézem az elsőből: «Erőnk a jóra gyönge, renyhe, - S még sem tudunk félőn, habozva - Belemerülni már a rosszba - ... Mi lesz velünk, beteg szivünkkel - ... Itt lenn a mélységben veszünk el.» - S a másikból: «A leghitetlenebb poéta - sohsem lehet olyan hitetlen, - hogy vakmerően lázadozna - a Szépség szent vallása ellen.» Rimek nélkül: az első tragikusan szép, a második semmitmondó. Az elsőt annak írta, aki a legjobban megérti; a másodikat azoknak, akiktől tart, hogy félreértik.

Az elsőben, amely lyrai tisztaságában talán az egész kötet legszebbje és legmeghatóbbja - benne van mindannak a fájdalomnak az összhangja, amit egyenként mond, sóhajt, panaszol, sír a többiben. A második, a formai szempont - az idegen hagy, mintha ezt ő se írta volna csak.

Remekbe csinált versek nincsenek a Szilágyi G. második kötetében. Az elsőben sem voltak, de a Tristia mégis csupa meglepetés volt, merész mondanivalók nyilt formában.

(Poéta, szegény poéta...)

Istenem, ezek nem szinpadi sikolyok

Ez nem játék.

Itt a szomszédban csakugyan szenved egy ember

Szegény, hogy menekül, hogy húzódik: a teste a lelkéhez, a lelke szárnyai alá, a lelke a testét hogy melengeti

Pretium affectionis - és pretium affectationis

Jöjj a szivünkre, érezd, hogy fáj érted, szeretünk poéta

Vannak pillanatok, mikor minden akarást affectatiónak lát - és nem tehet róla - ha éppen ezek az ő költői pillanatai.

Egy gyógyíthatatlan betegség: a fáradtság lyrikusa áll e kötetben előttünk. Verseinek a méltatói közül legtöbben - bár teljes tisztelettel a kivételesen jó versek iránt, kifejezvén idegenkedésüket a költészet ez irányával szemben - végül is jólelkűen javulást kívánnak a költőnek. Nem értjük, úgy gondolják, hogy térjen meg a maga lyrájától? Ez nonsens. Hogy gyógyuljon ki a gyógyíthatatlanból? Ez nonsens és indiscretio. Nem gondolják sehogy? Így értjük. Denique egy gyógyíthatatlan betegség lyrikusával van dolgunk -

Erőszakosság a stylben

Nehézkesség a technikában

A tartalom az, ami Szilágyi Géza verseiben nem közönséges. Ha valaki azt mondaná, hogy a Szilágyi Géza versei nem szépek, de költészete figyelemreméltó - ezzel a paradoxonnal közel járna az igazsághoz. Mert igaz, a kötet egészének az összbenyomása mintha nem is az egyes versek apró benyomásaiból alakulna össze, annyival mélyebb, mint olvasás közben látszott. - Miért? Mert a versek formai tökéletlenségei amily szembeszökők, oly hamar feledhetők. Hogy a verselésében semmi könnyedség, hogy versstílusában semmi finomság; hangja nem elég egyszerű, nem is elég művészi. Viszont azonban ez a nem egyszerű és nem is művészi hang: természetes. Kétszeresen természetes: a mondanivalónak és az írónak a természetéből.

A valóság mindég friss

Ha mindenkinek más a természete, természetes, hogy más-más a természetessége is.

Szilágyi természetes a maga természete szerint.

Ami művészi benne, az mind erőtlen, energiátlan becsvágyra valló.

A versei igazán nem szépek és a költészete igazán szép. -

Ez időtájt jegyezte fel az alábbi pár sort Kóbor Tamás egyik regényéről:

Tökéletesség nincsen és minden hiba megbosszulja magát.

Az egész világ jobbnak akar látszani, mint amilyen.

A látszatnak ezen az eszményítésén együtt kézimunkáznak a jóság és a rosszaság, az önzés és az önzetlenség, a finomság, a bűn s a hiúság, ami közös vonásuk.

A finomság és a bűn megegyeznek a discretio szeretetében.

Mikor kedves alakjainak meggyötrött lelke visszaszáll oda, ahonnan lejött: az író szívébe

Mikor elbeszélését, melynek fejezetei között annyiszor megjelent, - (hogy mintegy a saját személyével közvetítse alakjainak életét olvasóinak gondolataival) - bevégzi, ezen a költői magaslaton, ahová kedves alakját ravatalozza, mégegyszer köréje gyüjtvén minden alakjait és minden olvasóját - s szíve nagy felindulását, fájdalmát, haragját, nagy emberszeretetét.

Ez a különös compositio - mintha azt akarná éreztetni, mondani: ezek az alakok, ti olvasóim és én, az ő istenük meg a ti szolgátok, mind mind együvé tartozunk; mert együtt sírunk és együtt gondoljuk: hogy az élet csúnya, de élni jó. [*]

Valószínűleg még a Magyar Géniusz előtti évekből valók a «Jegyzetek a naturalizmusról és a Téli Tárlat egyik művészéről» című cikk töredékei:

Van, határozottan van valami heroikus abban a törekvésben, amit naturalismusnak nevezünk.

Abban alighanem igazuk van a naturalista festőknek, hogy a természetben nem láthatunk megrajzolt határvonalakat. A színfoltok érintik egymást, elhatárolják és éltetik egymást.

Ha igaznak látszik is, hogy azokat a gondolatokat és azokat az érzéseket, amelyekkel a philosophia és a művészet (vagy amiben a kettő ölelkezik, hogy majd megfojtják egymást: a vallás) - ideig-óráig és egyszer-egyszer - örökigaz meggyőződésekbe és örökszép álmokba ringatnak bennünket, a naturalismus csak kiölni, de újjáalkotni csak az idealismus képes.

Mégha csúnya (kopott) ötletformája van is: alighanem a naturalisták a legigazibb idealisták: mert mintha...

Ezekből az évekből maradt még néhány fiatalosan lázadó sor a kritikáról:

A nagy szavak, meg a kis szavak: két halálneme a kritikának. A meggondolatlanság, meg a túlságos meggondolás. Azt mondani: gyönyörű, páratlan, utólérhetetlen. - Vagy kicsinyes tárgyrajzban elmélyedni, elfáradni és kimerülni az összegezés előtt. Még egyszer más szavakkal: a deductió, meg az inductio: ez az a két halál. Tehát a módszer. A módszernélküliségben van hát az élet? Mért nem vagy bátor, mért nem mondod: igen!

Mit akarunk kritikusok, mit akarunk? Pápák akarunk lenni? Vagy költők komornyikjai, akik nyilvánosan öltöztetjük, vetkeztetjük a geniet. Nem.

Tehát: A tetszésünket, meg a visszatetszésünket akarjuk publikálni. Vagyis oly érthetően elmondani és elismertetni.

Lehet-e. [*]

Legalább is tizenöt évet kell átugranunk a későbbi évek egyetlenhosszabb töredékéig, a Romain Rolland-tanulmány bevezető soraiig:

Romain Rolland az egyetlen író, akiről el lehet mondani, hogy világhírű lett a háborúban és hogy olyan munkájával lett világhírű, melyet még a béke utolsó évtizedében írt meg és adott ki és amelynek semmi köze a háborúhoz. Ez meglephette azokat, akik azelőtt a létezéséről sem tudtak, de nem annyira, mint azokat, akik - időnként egyetmást, itt-ott - olvasván róla, ismerni vélték az irodalmi életben való helyzetét: mert tudták, hogy Romain Rolland éppen nem fiatal író, aki már nagyon sokat írt, de nem olyat és nem úgy, hogy sok olvasóra számíthatna; magas szempontokhoz ragaszkodó, szigorú felfogású, komoly hangú könyveket, melyeket nem kapkodnak, de - ha kevesen is - várnak és elolvasnak.

*

Osvát Ernő a Nyugat pályázatain kívül is többször volt irodalmi pályázatok bírálója. A jegyzetekben kettőnek maradt nyoma. Az Athenaeum regény- és novellapályázatáról (1930) a pályaművek puszta felsorolásán kívül egyetlen lap maradt, melyen F. S. «Flamingó kisasszony árnyéka» c. elbeszélését jellemzi: «Impresszionizmusnak ez unalmas, tanulmánynak felületes. Sentimentalis torzrajz; megható és nevetséges selyemrongybaba - ásító életnagyságban; egy negyvennyolcoldalas stílushiba.»

Egész terjedelmükben fennmaradtak azok a jegyzetek, melyeket az Érdekes Ujság egyik novella-pályázatáról készített magának. Először is jegyzékbe foglalta a 202 novellát. A cím, jelige és oldalszám mellé azután a kéziratok olvasásának rendjén odakerültek, hol ceruzával, hol tintával, megjegyzései. A tárgy és forma tekintetében oly változatos anyag megbírálása s a kiválasztás nem volt könnyű s ő még inkább megnehezítette feladatát. Egyszerű sematikus osztályzás helyett az értékfokozatok hajszálfinom megkülönböztetésére törekedett. E lapok lelkiismeretességének megható dokumentumai. S miniatür bírálatai, melyek a legkisebb értéket is számon tartják és örömest elismerik, olvasmánynak is rendkívül érdekesek. A pályadíjat Rudi Rudolf (Nagy Dániel álneve) novellái nyerték el; «Pompás dolgok», - jegyezte melléjük. A többi kis bírálatból álljon itt egy maroknyi:

Üde dilettantizmus. - Jótörekvésű középszerűség. - Naivság - képzelő erő friss nyomaival. - Nagyon érdekes élmények. - Elmélyedő gyermek kedves komolysága. - Szép gondolat nehézkes kézben, egy kedves részlet. - Gyermekes, egy mellékesen elejtett igazán szép szóval. - Együgyűség. - Csacsiság. - Ijesztő bárgyúság. - Gyámoltalan. - Értelmes, tiszta, nagyon érdekes leírás. - Fiatalember komolyszándékú kísérlete. - Bibiliás mesterember-lélek kedves allegóriafaragcsálása. - Jelentéktelen, de nem igénytelen apróság. - Jámborság. - Ártatlanság. - Zagyva butaság. - Szenvelgés. - Rongy. - Gyermekes, helyenként szépen gyermekes. - Nagyon modoros, szenvelgő, de tehetséges, fiatal író szép tárgyú írása. - Bohó gyermek. - Szemét. - Érdektelen, de eszes, írnitudó dilettáns játéka. - Erőtlen. - Novella-konvencióba göngyölten is figyelemreméltó történet. - Finoman naiv, értelmes, kedves, egészséges hang. - Gagyogás. - Csacsiság, de nem csacsi írta. - Dadogás, de élénk elképzelés. - Óvoda. - Érdekes élmények gyámoltalan, de meggyőzően tárgyilagos előadása. - Butaságkorona. - Szép. - Pelyva. - Gyöngyöző naivitás. - «Csikótűz.» - Könnyelmű, de nem művészietlen comp., ízléstelenségek közepette tehetségnyomok. - Aranyos csacsiság. - Józan analfabéta érdekesen tárgyilagos fogalmazv. (Tiszta képek.) - Tehetséges, tiszta munka. - Fejletlen gyermekeknek. - Röhögtető bárgyúság. - Érdekes, bátran elgondolt, majdnem jól megcsinált dolog. - Intelligens hang derekas futamai. - Nagyvonalúságában schneidig kis történet. - Nehézkes, de komoly, igaz leírások. - Elhirtelenkedett dolog: talán kár is érte.

*

A jegyzetek egyik kis csoportja a Magyar Írók Egyesületének emlékét őrzi. Egyik lapján:

«Tagok listája le van zárva. Bpest 1908 Október 31 Éjjel 11.» - Alatta három aláírás: Rózsa Miklós, Schöpflin Aladár, Osvát Ernő.

A Magyar Írók Egyesülete lett volna korunkban az első alkalom rá, hogy írók irodalmi felfogásukra és politikai pártállásukra való tekintet nélkül érdekeik védelmére egyesüljenek. Hogy kié volt az eszme, nem derül ki a jegyzetekből, de az előkészítés munkájában Osvát Ernőnek lehetett a legnagyobb része: az ő írásában maradt fenn a tagok két névsora (egyik ajánlóik megjelölésével) és az egyesület egész szervezetének terve:

Elnök: Ambrus Zoltán. - Alelnökök: Ignotus, Herczeg Ferenc, Bródy Sándor. - Titkár: Osvát Ernő. - Ügyész: Fenyő Miksa. - Pénztárnok: Wildner Ödön. - Könyvtárnok: Elek Artúr.

Tiszteleti tagokul kijelölve: Rákosi Jenő, Mikszáth Kálmán.

A leendő titkár több lapra elszórtan néhány mondatot jegyzett fel az egyesületre vonatkozólag:

«A Magyar Írók Egyesülete, mely tagjai erkölcsi és anyagi érdekeinek védelmére létesül - ekkor tartja alakuló gyűlését.

Az a kérdés, mi szükség van ilyen közös erőfeszítésre?

Senki sem szorul annyira rá, hogy mások intézzék az anyagi ügyeit; mint éppen a művész, az író.

A pálya megkönnyítése. Kritika. Decentralisatio. Írók foglalkoztatása. Alkalmi dolgok.

Névsort nem publikálni, - míg a belépésre vonatkozó írott válaszok együtt nincsenek.»

S maradt egy ív 31 eredeti aláírással. Ambrus Zoltán neve nyitja meg a sort. Az alakuló gyűlésen kicsinyes személyes ellentét támadt néhány tag között és az egyesület meghalt, mielőtt megszületett volna.

*

Maradt egy 1920-as blokk-lapon egy levél-fogalmazvány, melyben igen udvariasan visszautasított egy regényfordítást:

T. U. - Bang-fordítását, melyet folyóiratunknak szíves volt felajánlani, köszönetünkkel visszaküldjük. Vissza kell küldenünk: kevés a helyünk prózai fordításoknak, még rendkívüli értékű s kevéssé ismert művek eredetiből készült művészi fordításának is. A Testvérek érdekes, de nem különösen jelentékeny munka s azt, hogy közlésről le kell mondanunk, inkább csak azért sajnáljuk, mert Ön bizonyára nagy szeretettel fordította.

Tisztelettel

*

A jegyzeteket kiegészítik aláhúzások, szavak bekeretezése, egyenes és ívelt vonalak, kampók, vonalak végükön kis körökkel és egyéb jelek, melyeknek értelmét csak találgathatjuk. Ebben is, mint az élet egyéb dolgaiban, megvolt a maga külön rendszere. (Az órája például mindig pontosan fél órával többet mutatott.)

Azok közé tartozott, akik, minél többet tudunk róluk, annál több kérdést zaklatnak fel bennünk; akikben a láthatóval és megismerhetővel mindig egyenlő arányú marad - mint fa koronájával a gyökere - a lélek televényébe beágyazott megismerhetetlen.

*

1916-ban, mikor közeledett Riedl Frigyes hatvanadik születésnapja, Osvát Ernő avval a kívánsággal keresett fel, hogy írjak róla a Nyugatnak. Elmondtam, hogy Riedl Frigyes mennyire húzódozik minden ünnepeltetéstől s mennyire idegenkedik minden írástól, ami vele foglalkozik. Öt évvel később, Riedl Frigyes halála után pár nappal, ezt a levelet kaptam:

1921 Augusztus 22.

Kedves Reichard Piroska. - Riedl Frigyes már az Elnézés Honából mosolyog azokra, akik róla beszélnek. Az ő barátainak és tanítványainak is le kell írniok emlékeiket, amint a Péterfy barátai és tanítványai tették. Mily szép volt a gyásznak ez az önteltsége az emlékezés tiltakozó koszorúival.

Szeretettel üdvözli

Osvát Ernő

És ebből a levélből tudom, hogy Osvát Ernő bár életében sohasem engedte volna, hogy csak egyetlen sor is megjelenjék abból, amit itt jegyzeteiről írtam és belőlük közöltem, most az Elnézés Honából mosolyog Nyugatjának e lapjaira.

 

[*] Az elégedetlenség könyvé-ben: Az igazán hivatott moralisták: akik a kísértést a legjobban ismerik

[*] Ugyanott: Van gondolatgazdagság, mely mondanivaló-szegénységhez vezet.

[*] Ugyanott: A filozófus számára egy filozófia van: az övé. A többi irodalom. - Minden vitában lehet helye a tekintélyre való hivatkozásnak - egyedül a filozófiai vitából van ez eleve kizárva. Mert minden filozófiai vita: ha az: az emberi gondolkodás újjászületése a feltétlenségből.

[*] Hogy mily gyakran olvasott kéziratot szerzője jelenlétében és mennyire nem zavarta és nem tette elfogulttá ítélkezésében «anyja karján a gyerek», ismeretes.

[*] Az elégedetlenség könyvében: A megsértett szabadságszeretet legnagyszerűbb elégtételei a művészetek.

[*] Utolsó nyarán mondta: - Azt mondják, minden festő portrait-i hasonlítanak önmagához is. Különböző elméletek vannak, hogy miért. Nekem is van egy, melyet - ha nem szoktam volna le az írásról - tíz mondatban megírtam volna a francia Akadémia számára, vagy egy mondatban elprédikáltam volna a Hyde-parkban. (Tréfásan Hyde-parki prédikációknak nevezte a Pesti Naplóban 1928-ban vasárnapról vasárnapra közölt aphorismáit.) A festő szemben van modelljével, őt nézi, a modell pedig visszatükrözi a festőt - mert minden dolgok tükrözik egymást, a fénytelen felületűek is, - tehát önmagát látja modelljében tükröződve.

[*] Az elégedetlenség könyvé-ben: Ember ábrándja: egérutat nyerni a tettei következményei elől.

[*] Ugyanott: Fenntartás nélkül gondolkodunk. De mindent a továbbgondolkodás fenntartásával gondolunk.

[*] Az elégedetlenség könyvé-ben: Melyik a legköltőietlenebb tulajdonság? A józanság: ez a sorsába belenyugvó tényszolgaság; a valóság nonsensének magát ellenállás nélkül megadó léleknek ez a pyrrhusi győzelme a maga nemes vágyai fölött.

[*] Harminc évvel későbbről, az Ujság 1933 október 8.-i számából idézzük Kóbor Tamás egyik mondatát: «Az Élet mindig rossz volt, de élni mindig jó volt.» (Beszélgetés a Halállal.)

[*] Az elégedetlenség könyvé-ben: A kritikus mint trónkövetelő, a kritikai szellem a világ középpontjában nem hat meggyőzően. Hogy minden azért van, hogy én megbíráljam, azon magamnak is mosolyognom kell.