Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 19. szám · / · FIGYELŐ · / · KISEBB BÍRÁLATOK

Illés Endre: Erdély magyar irodalmi élete. - Tolnai Gábor tanulmánya. - A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának kiadása.

Tolnai Gábor könyve két részből áll: egy minden irányban gonddal ügyelő érdeklődés szeretettel és sikerrel gyüjtött adataiból s abból az igyekezetből, amely ezeket az adatokat teherbíró s tökéletes rendszerbe törekedett foglalni.

Adatai tömör fürtökben préselődnek egymás mellé, - érdekesek, újak, sokfelé mutatók, gyakran további kutatásra is ösztönzők; s ezzel a gyűjtéssel Tolnai kitünő munkát végzett. De talán éppen a hatalmas anyag hozza magával, hogy néha úgy érezzük: Tolnaiban a szenvedélyes gyüjtő elnyomta a kritikust, - anyagát nem rostálta át eléggé, adatai mögött nem érezzük mindig a feltétlen megbízhatóságot. Nem Tolnai megbízhatóságában kételkedünk, de a forrásban, ahonnan merít. A Holnap antológiájával kapcsolatban elfogadja például Juhász Gyula emlékezését, amely szerint a Holnap költői kivétel nélkül vidéki költők voltak s Kosztolányi csak azért nem volt tagja a Holnapnak, mert ekkor már nem élt vidéken, - Tolnai elfogadja Juhász Gyula beállítását, építőkőnek használja fel, színez és érvel vele, - holott Ady ekkor már kétszer megjárta Párist s évek óta Pesten élt, pesti lapok munkatársa volt. Másik ilyen apróság: a transzilván lelket s a transzilván alkotásokat elemezve korrekció nélkül veszi át Kós Károlynak a brassói templomra vonakozó állítását, amely Kós szerint - «minden magyar gótikus emlék között a legnagyobb». Nyilván nagyobb a kassainál, vagy a lőcseinél is.

A rostálásnak, a mérlegelésnek, a pontosabb utánajárásnak ez az itt-ott felbukkanó ernyedése némileg bizalmatlanná tesz Tolnai egy-két adatával szemben s igazán kár, hogy Tolnai kitünő gyüjtőmunkájának néhány ilyesféle szeplőfoltját végső, gondosabb korrekció nem tüntette el.

E korrekció azonban csak adatai megbízhatóságát s értékét emelné. Rendszere, amely ezt a gazdag anyagot összefogja, mélyebb ellentmondást vált ki. Vizsgálódásának szempontja bevallottan s hangsúlyozottan: nem esztétikai. Történelmet kivánt írni s nem irodalomtörténetet. E módszerválasztás kétségbevonhatatlan joga, - mégis sajnáljuk Tolnait, mert e választással munkája nem menekült meg bizonyos szárazságtól. Ez a szárazság nem a porló adatok felszálló pora. Sőt adatai közül igen sok megelevenül, majdnem mindegyik mutat valamerre, nem egy színt kap; könyve is csupa fluktuáció; valóban az erdélyi magyar irodalom érverését érezzük, a torlódó vért az éveket összefoglaló s a különböző irányokra rávilágító fejezetekben. Mégis, e sok irodalomra vonatkozó adat, - az erdélyi irodalom oly sajátos ízeinek tervszerűen elejtett éreztetése nélkül, - mintegy kioperálva az íróból s a művekből: szárazzá és érdektelenné válik végül. Feltétlenül érdekel - de csak bizonyos határig - az író s az irodalom magánélete, de elsősorban mégis maga az irodalom köti le érdeklődésemet. A szellemtörténeti módszer, még pontosabban: Farkas Gyula két könyvének hatása észrevehetően és élesen átüt az anyagon; s a könyv kissé azt az impressziót kelti, mint egy vasbeton-építkezés sokhelyütt bevakolatlan, kitetsző váza.

E kifogás mélyebb s elvi, - de mit sem ront egyes kitünően konstruált s jól megírt fejezetek egységén s pontosságán. Ilyen részlet elsősorban az erdélyi irodalom forradalmakutáni eszmélésének s kialakulásának rajza: a talaj, a tavalyi gyökerek s az újonnan csírázó magvak tanulmánya. Valóban, mint Tolnai is írja: már-már valósággal mithosszá ködösült s magosult az erdélyi irodalom kezdete. Nem volt, s egyszerre lett. Miből, hogyan? Tolnai eloszlatja e mithosz tetszetős ködét, de a táj, amely az oszló köd mögött feltűnik, oly tiszta, éles s érdekes, hogy csak egy szűklátókörű lokálpatriotizmus érzékenységét sértheti.