Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 10-11. szám · / · FIGYELŐ

LAPSZEMLE

A M. T. Akadémia régi szokás szerint kinyomtatta a Nagyjutalom és a Marczibányi-mellékjutalom odaítélésére vonatkozó jelentést, amely Császár Elemér előadó műve. A nagy jutalmat Herczeg Ferencnek, a mellékjutalmat Bárd Miklósnak és Kozma Andornak javasolja a jelentés, melyből néhány mondatot érdekesnek tartunk kiemelni:

A Nagyjutalom fölemeli a kitüntetettet az élre, legjelesebb régibb íróink mellé, az élők fölé. Az a költő, akit Akadémiánk a Nagydíjra érdemesnek ítél, ezáltal valóban a nemzet első költőjévé emelkedik.

Mint a mágneses inga a föld mélyén rejlő vasat, a köztudat is csalhatatlanul megérzi a nagyságot s Herczeg Ferencet alig egy-két év alatt a legnagyobbak közé emelte.

A korszak másik nagy elbeszélője, Mikszáth, mélyebben belenézett a magyar lélekbe és nagyobb volt a skálája: el nem fakuló pillanatfölvételeket készített a magyar úrról és parasztról, mesteri rajzokban örökítvén meg a magyarság jellemző vonásait. Herczeget inkább a magyar élet vonzza, a vagyonos úri középosztály élete.

(Herczeget) amott nem a magyar lélek rejtelmei vonzották, hanem az általános emberié, nem a nemzet iránti szeretete revelálódott, hanem érzése szűkebb térre korlátozódva a magyar középosztály szeretetében merült ki.

(A pogányok) forrása az észnek és a szívnek az az ellentéte, mely a magyar nemzetet kettétépte Szent István korától Tisza Isvánéig.

Bárd Miklós nem azért dalol, hogy más, tőle idegen lelkeket gyönyörködtessen, ő magának énekel. A költészet nála nem cél, hanem eszköz: a maga lelki feszültségén könnyít vele, dalai a maga lelki gyönyörűségét szolgálják. Költői birodalmának souverain ura ő maga, s bátran alkalmazhatná magára XIV. Lajos büszke mondását: a közönség - az én vagyok.

Őszintesége teljes, de nem Petőfié. Mélység és nem hév jellemzi érzelmi életét, s ez költészetében a hanghullámzás kisebb intenzitását szüli.

Valamint Kisfaludy Sándor a Boldog szerelemben a XIX. század eleji magyar nemes hétköznapi életéről ad képet, úgy csalja ki Bárd Miklós egy századdal később, a XX. századi magyar úr hivatásából és családi életéből, férfias szórakozásaiból és férfi gondjaiból a bennük rejlő külsőséget.

A természet életének és az emberi életnek örök ellentétéből, amely mint versmotívum, az igazi költészetből már régen a műkedvelőkébe süllyedt, mennyi költőiséget fejt ki, mikor hanyatló korának közeledő sivár őszében nem a halál, a pusztulás szimbolumát látja, hanem az öregedés fenyegető rémét.

A műfaj legjelesebb példái nyomán, Gyulai szatíráinak szellemében dolgozik Kozma, de más eszközökkel ér el művészi hatást. Éles szem, mélyreható pillantás alapozza meg, s az egyénítés tetőzi be, - igazi egyénítés, mert a vétkeket mindig képben objektiválja - ebben Petőfire emlékeztet.

A hűvös értelem és a rideg szigor e kegyetlen termékei mögül azonban könnyű kihallani, amit költőjük szinte szándékosan beléjük fojtott: a szív hangjait.

Két költőnk munkásságának értékét és jelentőségét igyekeztünk megállapítani, - közülük kellene kiválasztani az egyiket, hogy a Marczibányi-mellékjutalommal való kitüntetésre ajánljuk. A bizottság nem tudta magát rászánni, hogy kettőjük közül bármelyiket is mellőzze a másik kedvéért, annál kevésbbé, mert e két, művészi irányukban nagyon eltérő költőnket a vérség legszorosabb köteléke fűzi egymáshoz.

*

Vigyázzunk nőinkre! Aristophanes vígjátékairól van szó. «E vígjátékokat Arany fordításában olvashatja a magyar közönség a nők és serdületlen ifjak kivételével, mert Aristophanes korában a görög színházban oly élceken mulattak az emberek, aminőket ma a külvárosi csapszékek durva látogatói is sokallanának.» («Budapesti Szemle», Angyal Dávidnak Arany János című cikke.)

*

Ugyane cikkben e kis szépséghiba megemlítése után a szerző meg is dicséri Aristophanest: «Színjátéki leleményessége ... stb., stb. ... és akár őszinte, akár nem őszinte, de jóhatású konzervatív erkölcsi érzése fenntartották nevét több mint két évezreden át.»

*

Még mindig ebből a cikkből, Arany lírájáról: «Jellemzi a szerkezet e művészi módját a Kertben című költeménye, melyet már azért is érdemes említenünk, mert Tisza István azt nagyon szerette.»

*

(«Mult és Jövő», kritika Avigdor Hameiri «A nagy őrület» című háborús novelláskötetéről): «És talán sohasem volt olyan aktuális (Hameiri könyve), mint éppen ma, amikor bár még titkolódzva és láthatatlanul, de mégis halljuk lelki füleinkkel, mint robognak már a levegőben az ágyúk, bombák, a repülőtankok».

*

(«Fórum», A jövő regénye, májusi szám.) - A tapasztalat azt mutatja, hogy nem csak hang vagy szín alakjában vagyunk képesek felfogni és megkülönböztetni egyidejűségeket, amit a zenei művek vagy nagyobb festmények élvezésénél teszünk. A nyomtatott soron keresztül csak az halad betűről betűre, szóról szóra, aki az olvasásban kezdő vagy gyakorlatlan. Gyakorlott olvasók egy egész sort is egyszerű rátekintéssel «olvasnak» át, mert a gyakran apercipiált szavak, szócsoportok nem jelentenek előttük többet egyszerű jeleknél. Nem kell tehát tenni mást, csak a tudatnak ezt a vízszintes irányú, egyidejű felvevőképességét függőleges irányban használni ki, hogy mondanivalóinkat kottaszerűen ábrázolva, az olvasóval három-négy eseménysort is elolvastathassunk.

Mutatóba közöljük a Répa c. novellának egy szinkronizált részletét:

1. Az öregmásfél

2. Dermesztőhidegfujt

3. Pétervállaiközé
 

1. óráigácsorgotta régi

2. a Rákosfelőlsőt a

3. húzottnyakkaldideregve
 

1. vámnálaholmegbeszélték

2. budaihegyekirányából

3. a rongyostérdenfelül
 

1. hogytalálkoznakAz öreg

2. isAz égszürke

3. érőkabátbanvégre