Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 7. szám · / · Figyelő · / · Illyés Gyula: Katolikus költészet

Illyés Gyula: Katolikus költészet
I.

Első tekintetre a költészet előtt minden jelző megzavar. Hazafias költészet, proletár költészet, polgári költészet, - még a Brémond-Valéry-féle »tiszta« költészetben is eleve kész ítéletet, valami elszántságot érzek, mely tudatosságával a költészet életének ép egyik feltételét: a közvetlenséget, a szabad légvételt és a szabad visszahatást korlátozza. Ezek a jelzők így többet akarnak jelenteni annál, amit jellemezni hivatottak; a sisak vagy az egyenruha fontosabb, mint az ember, aki felöltötte.

Nem a műfaj meghatározásáról van többé szó, hanem a világszemléletről. Nem azt várjuk tőbbé tőled, költő, hogy ki vagy, hogyan tudsz énekelni, hanem azt, hogy mi és hova tartozol. Jól teszed hát, ha igyekszel állásfoglalásodat minél előbb tudomásunkra adni. Véleményed érdekel bennünket, érted? és nem a jellemed.

Ez így ellenszenves. Még ellenszenvesebb, mikor aztán a költő engedelmeskedik. Árulást, gyávaságot szimatolok és legtöbbször nem csalódom. A költő megköti magát, elszegődik vagy odaszegődik, szolgál valamit. Már a szavak is jelzik, hogy valami gyanús dologról van szó.

Hisz hogyha a pártállás valóban a költő jelleméből, költői hevületéből, a költészetből kelne életre, mint Petőfinél! Ha mindez belülről jönne, valami különös költői alkatból, mely csodálatosan mindig attól hevűl dalra, amit egy-egy párt vagy hatalmi csoport is gondol.

De ha - saját szavaid szerint - szolgálsz valamit? Tudod, mit adsz fel ezért? Nem kevesebbet, mint hogy higyjek a szavadnak, veled érezzek, boldogító hatásod alá kerüljek, ami pedig ép célod volt! Nem rád figyelek többé, hanem a hatalmasságra, melyet képviselsz, melynek - a magadé helyett - képét viseled.

Ez így valóban korlát és megalkuvás, mely, ha a szót nem is, a költészetet előbb-utóbb beléfojtja a költőbe. De van a dolognak más oldala is. Van közösség, a társadalom egyre jobban táborokba verődik, mellettük a költő sem haladhat el közönyösen. A tábortalanok is tábort alkotnak.

Világszemlélet! - erre esküszünk mindannyian, esküszöm én is. Nemcsak anyagi, lelki világunknak sincs biztos hazája; száműzöttek vagyunk, de egyben honkeresők, kivertek és kalandozók, mint egykor Árpádék Etelköz után. Hol fogunk megállapodni, kérdezzük, szóljon, aki valami biztos területet ismer. Világszemléletek kerengnek, mint titkos sejtelmek és legendák az igéretföldjéről. Bizonygassam most, hogy legalább ezideig - minden kultúra csak esztétikai kultúrát jelent, hogy ebben a világban a költő valóban látnok és vezető és - ha költő akar maradni, - most sem hallgathat? Hogy ép ez a mestersége? Hisz mást se tud, mint magáról beszélni és hogy milyen viszonyban van a világgal! Gyanus a kész világszemlélet, de lebilincsel a küzdelem; Szabó Lőrincnek »nincs világszemlélete«, de mi mindent elmond helyettem, tévelygésében mennyivel hősiesebb, emberibb és megnyerőbb, mint - mondjuk Mécs László, aki szemre egyenesen áll, méltóságosan a kétezeréves oltár előtt.

A költő megbízhatóságát keressük és ez a megbízhatóság csodálatos szerepet játszik az esztétikai elbírálásban is. Ez újdonság. A közéleti dörgedelmek, a hangzatos parasztfogások korában az irodalomban különös értéke kezd lenni az adott szónak. Arany epikai hitele után rövidesen a lirai hitellel is foglalkozhatunk. Esztétikusainkat máris nem annyira az egyes alkotások, mint az oeuvre érdekli, a vers mögött a versmondó jelleme, pályafutása, szinte az eleven életrajz, mint egy előttünk bonyolódó regény. Ez is a közösségi érzés, a kor tünete.

Ellenszenves a párt, mely utat akar szabni a költőnek, de izgatottan és meleg rokonszenvvel figyelem a költőt, aki közösséget keres, helyet talál, vállal és föloldódik, testvére van millió! és otthon beszél. Még bukásában is közösséget látok, mentem a kudarcot: oly nagy volt a vállalkozás! Izgatottan követtem a háborús és forradalmi nemzedék két kitünő tehetségének, Barta Sándornak és Komját Aladárnak költői útját, akik kommunisták lettek. Eltűntek szemem elől. Mi lett a sorsuk? Milyen eredmény, milyen tanulság?

Ilyen szempontokkal közeledtem a másik véglethez is.