Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 22. szám · / · FIGYELŐ · / · Film

Gosztonyi Ádám: A SZCENÁRIUM-GYÁR

Amerikában a mozi nem szégyenli azt, hogy üzlet, hanem még büszke is rá. Komoly ipar, amely ha szolgálatába is állitja itt-ott az irodalmat és művészetet, azt fegyelmezett és indusztriális alapon kezeli. Lendületes számadatok illusztrálják, hogy a mozi ma már Amerika ötödik iparága, amelyhez már csak kevés köze van annak a pár magyar származású zsidónak, aki 25 évvel ezelőtt elkezdte. Egypáran közülük még ott ülnek az elnöki székben, de az igazi-irányítás a Wall Street kezében van. Ahogy Európában az állam ragad a kezébe monopóliumként minden nagyobbszabású pénzthozó lehetőséget, ugyanúgy végzi ezt a szent feladatot Amerikában a nagytőke. Rockefellerék most építik New Yorkban a Radio Cityt 50 millió dollár költséggel, a világ legnagyobb népszórakoztatási központját, rádióleadó állomással, többezer személyes hangversenyteremmel és minden eddigit felülmuló mozival, amelyet most decemberben fognak megnyitni 50 centes egység-helyárakkal s amelyre a kormány engedélyével külön 50 centes új ezüstpénzeket veretnek. A mozi ezzel hivatalosan is Big Business lett.

Nehéz elfelejteni azt a leckét, amit még mint naiv európai idealista és kezdő amerikai polgár kaptam egy Salisbury nevű úrtól, aki akkoriban a Paramount egyik főembere volt s akivel szerencsém volt bor és pezsgő mellett, tehát őszintén beszélgetni. Igyekeztem komoly és mély gondolatokat tartalmazó társalgásba fogni s azt fejtegettem, hogy az akkor uralkodó filmirányzat merrefelé hajlik, milyen művészi törekvéseket látok előtérbe nyomulni és hogy az ujabb filmművészetnek mi lehet a célja.

Mr. Salisbury értetlenül meredt rám, csodálkozva nézett egy percig, aztán egyszerű közvetlenséggel vágta el a témát:

- Ugyan kérem, minden filmnek csak egy célja van. Hogy minél több pénzt csináljanak vele...

*

Évekig tartott, míg elhittem és belenyugodtam, hogy a fentnevezett úr akkor a pezsgő mellett a teljes és tiszta igazat vallotta. Minden amerikai filmtársaságnak legfontosabb osztálya az, mely aggodalmas precizitással statisztikálja napról napra, hétről hétre az ország minden részéből befolyó pénztári jelentéseket.

A Box Office az iránytű, ahhoz igazodik az egész termelés, az dönti el a star, színész, darab megválasztását. A Box Office dönti el a témák megválasztását is. Ha például a pénztári statisztika azt mutatja, hogy egy film, mely az ujságíró életét mutatja be romantikus megvilágításban, emelte a bevételi percentet, akkor a gyár hozzákezd azonnal egy másik ujságírófilmhez, amit vadul követnek a többi mozitársaságok is. Így keletkeznek a ciklusok, ami azt jelenti, hogy hónapokig egyre-másra gyártják a filmeket, amik mind egy szerkesztőségben kezdődnek, egy reporter a hősük, aki megírja az igazat, satöbbi és ezeket a filmeket játsszák tíz közül nyolc moziban, amíg egy másik ciklus nem következik. Akkor - mondjuk - gangster-képekkel van tele az ország. Legutóbb az «Arrowsmith» sikeres megfilmesítése után csináltak vagy ötven orvosfilmet. Sőt volt egy ciklus, amikor a moziéletet szatirizáló képeket gyártottak egyre-másra. Mért ne, ha a közönség fizet érte? Meg vagyok győződve, hogy ha a tiszta művészi képek jelentenének nagyobb bevételt, egyszerre elkezdenék Amerikában a legcsodásabb művészi képeket csinálni. Pénzért mindent csinálnak Amerikában, még «l'art pour l'art»-t is.

*

Most nézzük a gyár működését, mely a témát pontos technikával dolgozza fel mozidarabbá. Minden mozitársaságnak van New Yorkban szerkesztősége, «Editorial Office»-a, mely kiválasztja a megfilmesítendő anyagot. Az editorial office tagjai úgy járnak anyag után, mint egy újság reporterei hirek után. Hivatalból megnéznek minden új színdarabot és jelentést adnak le róla a megfilmesítés lehetőségét véve szempontul. A jelentés egy háromoldalas synopsis a reporternek pársoros véleményével. Az editor azonkívül elolvastat munkatársaival majdnem minden új könyvet, amiből ugyancsak synopsist, tartalomkivonatot készítenek, amit aztán gondosan eltesznek, katalogizálnak. Ugyancsak az editor irodája veszi át az ügynökségektől a külföldi színdarabok, vagy könyvek tömegét, amiről az első ítélet szintén tartalomkivonat útján történik. Ennek az irodának a helyiségeiben ülnek a readerek egymás mellett levő íróasztaloknál, akik a múmiák szótlanságával olvasnak egész nap 50-től heti 100 dollárig terjedő fizetésért. Vannak azonkívül külső munkatársak, akik otthon olvasnak, vagy színházba járnak s egy könyv elolvasásáért, vagy egy színdarabról való referálásért 5-től 10 dollárig terjedő összeget kapnak.

Az egyik mozitársaság editora egyszer megmutatta nekem a listáit, melyek szerint abban az esztendőben 2000 szindarabot és könyvet dolgoztatott fel, anélkül, hogy a mozitársaság azok közül egyet is megvett volna filmre. De azért a department nyugodtan dolgozik tovább, mert a fizetésüket pontosan megkapják, a többi pedig nem fontos.

A filmre való megvételnél a legnagyobb eshetősége természetesen az Amerikában megjelent könyvnek vagy színpadi sikernek van. Egyenesen a filmre írt történetet az amerikai mozitársaságok ritkán vesznek és csakis jól ismert írótól, aki vagy szerződtetve van, vagy a staron keresztül adja el az ötletet. Idegentől sose vesznek kéziratot, hogy az esetleges plágiumpert elkerüljék.

Ha az editor kiválaszt valamit és megvételre ajánl, akkor egy öttagú tanács dönt felette. Külföldi anyagnál hosszú közjegyzői iratok és oldalas szerződések következnek, amelyekkel a társaság az esetleges kártérítési pörök ellen védekezik.

*

A megvett mozitörténet először «treatment» alá kerül. A treatment hű magyar fordítása tulajdonképen «gyógykezelés» lenne, de használjuk inkább a «feldolgozás» szót.

Az író, aki a treatmentet csinálja, elbeszélő formában, teljesen kidolgozva adja elő a történetet, kidolgozva a karakterek lelki fejlődését, mely a klimaxhoz vezet, valamint minden fejezet cselekményét.

A Paramount Társaság azt a módszert hozta be, hogy a megvett témát szerződtetett írói közül egyszerre háromnak-négynek is kiadta és mindegyikkel csináltatott egy treatmentet, hogy aztán a legjobbat válassza ki.

A treatment után következik a vázlatos «continuity». A continuity-író a gyógykezelésen átment kéziratot olyan formába önti, ahogy az a mozivásznon később leperegni és megszólalni fog, azaz a jelenetek sorrendje teljesen meg van állapítva már, sőt a párbeszédek is be vannak már illesztve a helyükre.

Mielőtt azonban beverik az utolsó szögeket is, hogy az építmény teljesen szilárdan álljon, bemutatják a producernek, aki vagy helybenhagyja, vagy többnyire változtatásokat követel.

A végső változtatások után alakul ki a «teljes continuity», mely aztán rendezői példányul szolgál.

Az így elkészült szcenárium kézirata természetesen szintén szigorú szabályok szerint való formákat vesz fel.

*

Az amerikai mozi-íróknak a mozitermelőkhöz (végre lefordítottam a producert) való viszonyát a mozi-írók szakszervezete szabályozza, mely a Szerzők Ligájának épp olyan alosztálya, mint a drámaírók egyesülete.

A Screen Authors szervezet legutóbb egy gyakorlati megállapodást létesített mozi-producerekkel, szabályozva a mozi-írók munkásságát, fizetését, felmondási idejét. Ez a megállapodás a Hollywoodban székelő Mozgókép Művészeti és Tudományos Akadémia (Academy of Motion Picture Arts and Sciences) közbenjárásával jött létre, melynek igazgatói kara szentesítette a határozatot.

Az egyezmény igen fontos része az is, mely azt állapítja meg, hogy a mozikép számos írója közül hányan, kik és hogyan szerepelhetnek a vászonra vetített listán, valamint nevük külön, vagy együttes vetítéssel és mekkora betűkkel kerülhet a filmre.

*

Még csak egyet, mielőtt befejezem. Úgy hangzik, mint egy anekdota, pedig csakugyan megtörtént.

Egy fiatal író az egyik amerikai mozitársasághoz került és nagy sikereket aratott. Karrierje ott kezdődött, hogy a társaság egész írói kara belezavarodott egy darabba, a rendező nem volt megelégedve a kidolgozással, a star a befejezéssel és hiába adták a kidolgozás feladatát egy másik írónak, a darab még rosszabb lett. Ekkor a fiatal íróhoz került a kézirat, aki egy nap alatt rendbehozta, úgyhogy a producer, rendező, star egyaránt tetszéssel fogadták.

Az írónak aztán az a híre kerekedett, hogy akármilyen reménytelenül összekuszált darabbal mentek hozzá, egy nap alatt kifésülte, megtalálta a motívumoknak megfelelő logikus megoldást valami boszorkányos ügyességgel. Már a legnagyobb fizetést kapta és a legnagyobb vállalattal voltak szerződési tárgyalásai, mikor kipattant a titka. Ő maga árulta el jókedvében egy banketten egy újságírónak, aki megkérdezte, hogy találja meg olyan gyorsan a darabok legjobb megoldását.

- Nagyon egyszerűen. Előveszem az eredeti darabot, vagy könyvet s megnézem, hogy mi van ott. Ha egy darab össze van kuszálva, mindig az eredeti a legjobb...

De most már kevesebb fizetést kap, mióta elárulta titkát, mert mások is utána tudják csinálni. Használják is a módszert néha, de csak végső szorultságban.