Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 21. szám · / · FIGYELŐ · / · Fordítások

Farkas Zoltán: MAGÁNYOS ASSZONY
Életem története. Írta Agnes Smedley, fordította Dormándi László - Pantheon-kiadás

«Amit írtam, nem a szépség miatt íródott, nem azért, hogy az emberek néhány kellemes órát töltsenek el vele, nem szimfónia ez, ami felemeli a Lelket és megváltja mindennapi komorságától. Egy kétségbeesett és szerencsétlen élet történetét írtam meg.»

Ilyen rezignált szavak olvashatók Agnes Smedley önéletírásának befejező soraiban. De ez a szomorú akkord nem jellemzi híven könyve tartalmát: egy megismerésért és lelki szabadságért küzdő nő történetét mondja el benne és akármilyen nagy megpróbáltatásokon esett is át harmincéves koráig, nem leverő és nem kétségbeejtő érzésekkel tesszük le írását.

Nagyon szegény és mindennel balkezűen próbálkozó farmernek leánya s a legprimitívebb életviszonyok között sinylődik gyermekkorában. De szívós emelkedési vágy van benne, nem hiába Amerika gyermeke. Sok hányódás után lépésről lépésre küzdi fel magát addig, hogy megszerezze a mai jobbfajta szellemi életet élő ember tudáselemeit, belévegyül a szociális mozgalmakba és szívvel, lélekkel az élet elnyomottjai mellé áll. De nemcsak a szegénység nyomasztó súlyával kell küzdenie, hanem elsősorban is önönmagával: legbensőbb énjével, a szerelemre vágyó nővel is. Életének nagy megrázkódtatásait elnyomott szerelmi vágykitörései okozzák, melyek még nagyobb rabságokba döntik, mint a gazdasági élet keserves szükségszerűségei. De Agnes Smedley olthatatlan szabadságvágya semminémű elnyomást sem tud elviselni, különösen, ha önfeláldozó szeretet és megbecsülés után sóvárogva nem talál kielégülést. Nem tudja és nem akarja magát a férfinak alárendelni, a szerelemben is teljes egyenlőséget kíván. Így egy mai nap mindinkább kialakuló női típusnak érdekes megszemélyesítőjévé válik, aki inkább folytonosan szenved, de egyáltalában nem hajlandó engedni a maga igazából.

Ez a küzdelem azonban nem egyedüli tartalma könyvének. Pontról pontra követhetjük benne egy többé-kevésbé tehetséges lélek önművelésének viszontagságait. A polgári társadalom jobbmódban született tagjai szinte mechanikusan, magátólértetődően, mintegy mindennapi táplálék módjára szedik magukba az életre előkészítő művelődésnek elemeit, amelyekhez a proletársorban születettek csak keserves nélkülözések árán juthatnak. De ezek a szenvedések komollyá, magasztossá teszik előttük a tudást, szomjúságukban egy pillanatnyi kétség sem merül fel bennük, hogy végeredményben mily keveset jelent ez a tudás s hogy a világot sokkal mélyebbről fakadó erők kormányozzák; sőt egész életüket arra teszik fel, hogy ezek ellen az erők ellen küzdjenek, mert ettől várják a megváltást.

Alulról jött emberek önvallomásai ma kétségtelenül nagyon érdeklik az olvasók táborát. Hiszen egészen más szemszögből látják és láttatják az életet, mentesek minden iróniától, minden kételkedéstől, minden artisztikus cinizmustól: hit van bennük. Agnes Smedley nem tartozik az írás első mesterei közé. Még nagyon is benne él mindabban, amiről beszámol, önmagával szemben még nem találta meg azt a távlatot, mely teljes írói szabadsághoz vezetné. De tud jól elbeszélni: és könyvének vannak bőven olyan oldalai, ahol a körülötte lejátszódott életet valóban szemléltetően, jellegzetesen, néha színesen állítja elénk. Különösen ott, ahol a lelke mélyén lobogó jóság és szeretetvágy vezeti tollát, ahol balsikerű szerelmeinek bonyodalmait idézi vissza emlékezetébe.

Könyve sok tekintetben hasonlít Kassák Lajos életrajzi regényéhez, bár nem éri el annak plasztikusságát. De ebben a korban, mely szigorúan művészi életformálást kínáló irodalom szűkében megelégszik az emberi dokumentumok gazdag feltárásával, mindenesetre olyan olvasmány, mely széles körben méltán számíthat érdeklődésre.