Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 19. szám · / · FIGYELŐ · / · Apró bírálatok

Török Sophie

Berend Miklósné: Boszorkánytánc. (Káldor-kiadás.) A szerző vaskos kötetben tárgyalja le a háború, forradalmak, kommün és infláció mozgalmas és kalandos eseményeit s e nagy napok hátterében két egymástól független mesét bonyolít le. Az egyik mese egy úrileány esete, ki csalódás miatt «boszorkány» lesz, később azonban különböző kalandok után anyává magasztosul. A másik mese hősnője szintén feddhetlen úrileányként kezdi, de hirtelen s merész ívben az utcaleány pályájára sodródik, honnan szintén egynémely kalandok után és szintén merész ívben várúrnői rangra emelkedik. Az első történetben figyelemreméltó egy detektívjelentés, melyben némi humor csillan meg; a másik hősnő utcalány-élményeiben pedig több jólmegfigyelt mozzanatot találni s egy pár ügyesen épített, s megindító jelenetet. A regény tömege azonban csillapíthatatlan váltakozása a közhelynek és ponyvának.