Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 19. szám · / · FIGYELŐ · / · Fordítások

Magyar Bálint: A SZERELEM ÓRÁJA
Elinor Glyn regénye - Athenaeum

A neves angol írónő meglátogatta Magyarországot és az itt látottak annyira tetszettek neki, hogy hazatérve, impresszióit regénybe sűrítette. Mindenki azt az eszközt veszi igénybe, ami rendelkezésére áll. Az író regényt ír, szórakoztat és ez egyben idegenforgalmi propaganda is: nézzétek, ilyen ez az ország. Gyertek és lássátok ti is!

Ilyen ez az ország. Magyarország külföldön még sokfelé úgy szerepel, mint a feudális világ utolsó bástyája, reakciós vidék, valahogyan fennmaradt darabja a háborúelőtti osztrák-német antidemokratikus világnak.

A szerelem órája: helyesebben a szerelem hetei, sőt hónapjai, a végén törvényesen is az öröklétig prolongálva. Aszpázia az angol istennő (más kifejezés nem lenne rá találó, annyira tökéletes), miután már a világ minden exotikus részét bejárta, unalmában macskái hátrahagyásával Budapestre érkezik. A magyarországi «legjobb társaság»-ban, mely természetesen tárt karokkal várja, megismerkedik férfi megfelelőjével, Koháry Aladár gróffal. Aszpázia a tökéletes Asszony, nagy A-val, a háború előtti idők ma már kissé hatásátvesztett démona, a párductestű, féliglehúnytszemű, lihegő nőstény, aki életének egy pillanatában se más, mint szekszuális objektum, férfiak tönkretevője és a többi... Nő, akiben problémákat kerestek, akinek analizálták a lelkét és akiről a háború után derült csak ki, hogy mennyire problémanélküli, mennyire üres és hogy mennyire fölösleges szegény. Koháry gróf az ellenpólusa férfiban, Kárpáthy Zoltán kissé megtestesedve, félelem és gáncsnélküli lovag, szinte látni véljük, amint férfiasságának teljében jámbor oroszlánokat zaklat valahol Szudánban. Az ő kidomborítására szolgál egy homályos szerepű kalandor alakja, aki a kis-Royal-étteremtől egészen a grófi kastély kincseskamrájáig üldözi a grófot folytonos ármányaival, de hosszasan előkészített merénylete végül is fordítva sikerül, hiszen épen evvel lódítja egymás karjaiba a szerelmeseket, akik előzőleg kétszázhúsz oldalon keresztül csak haboztak. Ők a főszereplők, körülöttük grófok bárók, hercegek, megint grófok, bárók, másfoglalkozású ember legfeljebb mint «hű szolga», vagy «földesuráért rajongó nép» jelenhetik meg a színen tisztes távolban.

A regény levegője: gondtalan semmittevés, sőt léhaság, kastélyok, vadászatok, megint kastélyok, állandó vendégeskedés, az idő erőszakos agyonütése, amiben a leginkább megerőltető szellemi munkát a bridzs képviseli, álproblémák keresése, hogy mégis valami tartalmat adjanak maguknak: teozófus reinkarnáció-elmélet, előző életek hisztérikus magukba-szuggerálása - Bain Holdsarló-ja nyomán, és mindez felöntve a könnyed, fesztelen, gyakorlott, mindenhez hozzászólni tudó, széleskörű tájékozottságot eláruló, de ennek ellenére is végletekig felületes, üres társalgásnak a generálszószával. A szereplők nem csinálnak semmit az egész regény folyamán, csak fecsegnek üres, semmitmondó közhelyeket, élik pillanatra szóló kérészéletüket minden legcsekélyebb produktivitás nélkül. Látszik az író erőlködése, hogy különféle misztikus elemek zavaros egyvelegének belepréselésével valami úgynevezett mélyebb tartalmat vigyen bele, de ez is csak szánalmas dilettantizmust árul el. Ez a vonás élénk hasonlóságot mutat a római birodalom dekadens korával, amikor az előkelő körök a Mithras - és egyéb keleti vallások tetszetős elemeit kezdték magukra húzni, hogy ennek látszat-fényében tetszeleghessenek maguk előtt, a sivár tényeket ragyogással takarva el, mint ahogy a porszem táncol a napsugárban.

Elinor Glyn csupa kedveskedniakarásból ezt a képet rajzolta a magyar arisztokráciáról. Nem lehet tudni, vajjon az érdekeltek nagyon örülnek-e ennek a beállításnak. Felmerül a kérdés, hogy vagy a kép hamis, vagy pedig... reméljük, mégis inkább, hogy a kép hamis.

A szerelem órája a mult században már végleg megúnt Marlitt-féle regények rosszabbik fajtájából való. Három sort se lenne szabad rá vesztegetni, ha magyar miliője nem adna számunkra különös érdekességet neki. A magyar vonatkozások azonban a nevek magyarságán kívül csupán időnkint néhány önkényesen beleszúrt utalásból állanak a trianoni békére és helyzetünk egyéb nehézségeire. Ezek az utalások azonban ebben a formájukban annyira bántóan felületesek és olyan szervetlenül vannak oda-odadobva a szöveg közé, hogy szinte le lehet hámozni az egészet és akkor nem marad más belőle, mint egy érdektelen szerelmi história, aminek igazán nem éreztük eddig a hiányát.

Mi magyarok, eléggé háttérbeszorított helyzetünk miatt meg szoktuk köszönni már azt a tényt is, ha valaki egyáltalán foglalkozik velünk. Ebben az esetben azonban inkább azért lehettünk volna hálásak, ha a színhely nem Magyarország lett volna, hanem valami más, például Grönland, Marokkó, vagy Afganisztán.