Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 18. szám · / · FIGYELŐ · / · Tudomány és kritika

ILLYÉS GYULA: KALOTASZEG
Kós Károly könyve - Az Erdélyi Szépmíves Céh kiadása

A könyv tanulmánnyal kezdődik Kalotaszeg fekvéséről, népi elrendeződéséről, aztán átcsap a történelemre, Erdély őskorára, majd hirtelen regényes novellává alakul, hogy aztán megszabadítva magát minden műfajbeli korláttól, egyetlen kötelen belül tetszése szerint cserélgesse Kalotaszeggel kapcsolatban a regénytöredéket, etnográfiát, művészettörténetet, korrajzot, sőt a publicisztikát, - mindazt, amit egy művelt művészlélek mondani tud egy tárgyról, mely szívéhez nőtt. Mintha a zenevirtuóz tízféle hangszeren játszaná ugyanazt a témát, művészi játékát a bravurral párosítván, mely ha kiemeli is művészetét, ugyanannyira meg is zavarja. Mintha a kiránduló, csupán elragadtatásának engedve, a gyönyörű tájról itt is, ott is fényképet készítene, aztán az érzelmi rendszer igazolására lelkes magyarázatokat fűzne az egyes képekhez s szavainak csapongását ráadásul rajzokkal illusztrálná. Az ahány fejezet, annyi irányba kanyargó könyvet ízléses metszetek díszítik. Ezek is a szerző alkotásai és ép oly hozzáértésről, tehetségről tanuskodnak, akár a betüktől, a szépirodalmi és tudományos prózától sötétlő oldalak, melyekből, mellesleg, a lírai feltörések sem hiányzanak. Ez az író mást se tesz, mint újra és újra felöleli tárgyát, ölelgeti és dédelgeti, annyira kedves neki. Mintha az egész könyv egy hatalmas, megírhatatlan nagy műhöz sietve papírra vetett előkészületeket, tanulmányokat és iránygondolatokat foglalna össze, őrizné a feledéstől, nem is nyugodtabb óra, hanem egy munkára kedvezőbb jövő évszázad számára. Ki ez az író? A legelső adat, mi róla eszembe jut, hogy ő építette a budapesti állatkertet. A székely gyorseszűség, a Brassai Sámueli polihisztorság, a góbé ezermesterség és kényszerült ötletesség levegője árad ebből a könyvből. Ennek az írója mindenhez ért és nincs olyan szakma, amelybe ne csapna fel mesternek. Jellegzetes erdélyi alkotás ez, így képzeltem én mindig őket. (Ilyenek is.) Jár a szemük, forog a kezük s a munkát, ha kicsit csavarosan és furán egyéni fogásokkal is, ép úgy elkészítik, akár a mesterek; még szemre is.

Ebből a könyvből Kalotaszeg multjának valami olyan éneke emelkedik föl, amit másutt hőskölteménynek kezdtek volna, vagy lírai monográfiának, ha ezt a műfajt már kitalálták volna. E kettő között áll. Egyes darabjainak természetrajzát meg lehet állapítani, a belső kapcsolat, mely a darabokat szervesen összefűzi s belőlük épkézláb új dolgot teremt, ez érzelmi valami, Erdély és Kós Károly külön jellegzetessége. A könyv egyes darabjai elütnek egymástól, de maga a könyv mégsem esik szét. Nem csak a tárgya fogja össze. Inkább a tárgy szeretete, valami megejtő lelkesültség, mely, akár a sírás és a nevetés, hetet-havat összehordhat, csaponghat összevissza, megszakadhat és folytatódhat, egy marad mégis. Naív műfaj, kétségtelen; eleve rokonszenvet tételez fel, de ha ez megvan, senki sem állhat ellen. És kinek nem rokonszenves Kalotaszeg, az ősibb magyar művészet és műveltség és a nép? És Erdély, amely oly messze szakadt tőlünk, mely a mi nemzedékünk előtt már maga is oly bizonytalan műfaj, mint az álomkép?

Az egyes daraboknál engem ez a belső kapcsolat érdekel jobban. A könyv minden egyes fejezetét külön kötetté lehetne vastagítani. Nagykörvonalú hármas beosztásának mindegyike pedig külön-külön is egy-egy életet tölthetne be, egy egész pályafutást irányíthatna. A beosztások mindegyike is legalább öt-hat mesterségnek adhatna kenyeret. Az első címe: Letelepedés és népi kialakulás. Következik három értekezés, azaz előszó három tudományos munkához. Ezt elbeszélés követi, azaz egy hatalmas történelmi regény első fejezete. A szerző aztán egy kacsintásnyira ismét visszatér a történelemhez. A történelmi elmélkedés a pogány vallás népdal-őrzötte emlékeihez vezeti; ez viszont a pogánykort követő néprajzhoz. Sorra kerül az építészet, a népviselet és azok fejlődése. A különböző anyagú kockák végül mégis egységes mozaikká állnak össze. A könyv második állomása «Evolució és Revolució» gyüjtő címmel a gazdasági és szellemi fellendülés, a közigazgatási szervezettség és az egyes falvak családfáinak ismertetése után szintén regénytöredékbe torkol. Ennek a töredéknek semmi köze az előbbi hatalmas regényhez. A székely parasztlázadásokról szól, Budai Nagy Antalról, Vajdaházi Nagy Pálról, Veres Benedekről, a Kardos testvérekről, Dózsa hősi előhírnökeiről, a vallásháborúk egy fiaszélrohamáról, függelékül Kalotaszeg építészetének késő gótikus irányzatával. Így kezdődik és folytatódik a harmadik rész is, melynek címe: «A Kálvinista Kalotaszeg» és Mihály vajda kegyetlenkedéseinek, a kálvinista Kalotaszeg új művészetének és berendezkedésének történetét, majd a magyar-román viszony viszontagságait foglalja magában.

Bő és érdekes anyag. A történelem áramai, ahogy e kis területen, mint valami szűk csatornán átrohannak, csodálatosképpen megtisztulnak, s az egy pontra szegzett tekintet a vizek kis világát figyelvén különb képet kap, mint az egetverő hullámok tajtékzásából. Bő és változatos anyag; kétségtelen, hogy ezt a sok értéket egységesebb keretbe is lehetett volna foglalni: az írónak, úgylátszik, nagyobb gondja volt az egyes alkotó elemek aprólékos kicsiszolása, mint a tetszetős foglalat, a hálás háttér, ami minden művészetben harmadrangú munka, már nem is művészi munka. Itt elvégzi helyette az olvasó. Sok mindent olvastam össze ebben a könyvben Kalotaszegről, de mindent a maga helyére tudtam állítani. Az adat végül is az adatok helyére került, az okfejtés az okfejtésére. Mindezeket az adatokat egy történelmi regényíró kitünően «fel tudta volna használni». Úgy azonban vesztettek volna hitelükből. Kós Károly bebizonyította, hogy ahol regény kívánkozik, ahol az értelmet csak a fantázia találhatja meg, ott is érti a dolgát. Lelkesültségén kívül anyaga iránt való tiszteletet érzek munkájában. Ez adja a könyv keretét és szerkezetét.