Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 18. szám
Ne várj kegyelmet, mindhalálig
dühöng a harc. Gerincbe törve
perget a sors. Kemény szemekkel
tekint az Ég a törpe Földre.
Homlokunkat villám-ököllel
az istenek vak gőgje zúzza,
Prométheus halvány tüzednek
gyötrelmeken át visz az útja.
Jó volna néha megpihenni
arany partján a létezésnek,
de Idő-isten zord parancsnok,
építni kell a Magnak, Észnek.
Rabszolgasors! Futó világok
hullámlanak jelenből multba,
Bios kegyetlen, semmi-népe
alkot s tűnik a sírba hullva.
De ő a szent s kicsorgó lelke
nyomán a barbár végtelenség
átszellemül s a Rend világa
hallgatva vár, hogy megteremtsék.