Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 15-16. szám · / · Magyar Írók Sátora

RÉVÉSZ BÉLA: ADY LAJOS MEGJEGYZÉSEI

Ady Lajos helyesnek találta, hogy a Nyugat-ban megjelent «Ady útja az Ady-versig» című tanulmányomat hetyke megjegyzésekkel kísérje a Nyugat legutóbbi számában. A cikkben Ady Lajos, egyéb szóbősége folyamán, felállít ellenem néhány szigorú pontozatot, amiket elüljáróban elintézni kell és lehet.

Mondja Ady Lajos:

1. A mindszenti jelenet «a feketeruhás asszonnyal félelmesen novella-alak». És mondja Ady Lajos «a mindszenti eseménynek tanuja, lehettem volna én is mert otthon voltam akkor». Kurta a vitatkozás. Ady Lajos mitsem tudhat erről az «eseményről», az egész idő alatt, amíg Érmindszenten vendégeskedtem, Ady Lajos Zilahon volt, ott tanárkodott, nem jöhetett haza, épp ezért mentünk át hozzá Ady Endrével Zilahra.

Mondja Ady Lajos:

2. A zilahi vendéglőben lejátszódó jelenettel «sincs szerencséje Révésznek, ott ültem magam is az asztalnál Révésszel, Adyval». Kurta a vitatkozás. Ady Lajos ott se volt az asztalnál, amikor az a «jelenet» történt, jó ideig magunkban ültünk Ady Endrével; valamelyik kollégiumi tanárnak névnapja vagy születésnapja volt éppen, a kollégiumi urak Ady Lajossal együtt lakomáztak és csak később jöhettek el hozzánk.

És mondja Ady Lajos:

3. Zsókával se úgy történt az eset, amint írtam. Erről se hosszadalmas a vitatkozás. Ami közölnivalóm volt erről az érzékenységről Zsóka családjától tudom.

Ilyformán a szigorúan felállított pontozatok egy kissé bukdácsolnak és igazítsuk helyre a «filológus» pontosságért azt is, hogy Ad Endre olyképen ült be Mária Marcsával a város páholyába, hogy «elkérte a direktor páholyát», vagyis Komjáthy János színigazgató páholyát. Így írtam.

Nagy igyekezettel kihegyezett, támadni akaró állítások, és hol tájékozatlanok hol erőszakosak, hol valótlanok.

Nem kedvemre való az ilyen babra bizonykodás, hagytam is volna válasz nélkül Ady Lajos felszólalását, ha vitézkedő ingerültsége itt megállott volna. De merészkedve valamiképen kitanítani akar engem, Rámfogja, hogy én Ady Endre gyermekkori, ifjúsági sérelmeivel magyarázom Ady Endre «humanitását, demokráciáját, progresszióját».

Ugyanabban a közleményben, amelyet Ady Lajos most körülglosszált, többhelyütt írom:

«A talentum igyekszik magát olyformán kiélni, amilyen tulajdonságokkal küldik a céljai felé. Mi itt közelebbről vizsgáljuk, olyan közelről, ami maga a sors, helyzet, történő élet és ez az állapot gyúrja, formálja, érlelődésre serkenti a hajlamos talentum tulajdonságait»...

«Lehet-e az útvesztők bonyodalmasságain át kalauzolni, miként fejlődik a zseni? Persze nem ez a kísértés a mi dolgunk és a szövevényesség titkait hogyan is bolygathatnánk?...»

«De a jeleket egymás mellé fogjuk...»

Illik? e misztériumérző sorokat olyan primitív ráfogással támadni, mint ahogy Ady Lajos próbálja? Erősködjem? hogy igenis vannak gyermekkori emlékek, sajgások, amelyek megtermékenyülnek az ösztönök, a tudat alatt és irányíthatják az amúgy is hajlamos lélek megnyilatkozásának módját. Lehetne erről hosszabban értekezni, még arról is, hogy Ady Endrére valóban vigyázott a sorsa, még később is, hogy olyanná alakuljon, mint amilyennek ismerjük, de az alkalom nem arra való!