Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 15-16. szám

SZÉKELY TIBOR: ÉN VAGY MI?

A Földön élő csaknem kétezermillió főnyi embertömeg a sok más tagozódáson kívül három fajtára oszlik. A legelterjedtebb fajta a mi szempontunkból most közömbös. Ez csak vezetteti magát, viszont az ő választása dönti el, hogy a másik kettő közül melyik vezesse. A vezetők két fajtája közül az egyik a képzeletével, másik az akaratával igyekszik magasabbra lendíteni az emberi életet.

A képzeletről tudjuk, hogy száz közül száz emberben megvan egyenként, de nincs meg együttesen, az akaratról pedig azt kell hinnünk, hogy száz ember közül egyikben sem sorsdöntő, de százban összesen: félelmesen nagy erő. Így beszélhetnénk egy idegen bolygóról jött látogatónak: Én teremtettem meg az ég kék szinét s az álmot, a légiest, ami betölti egész életünket; én csináltam a Divina Commoediát, a IX. szimfóniát és a reimsi székesegyházat. Mi teremtettük meg a világvárosokat, az üzletházakat, a kényelmes és biztos közlekedést.

Számunkra már nem így oszlik meg az emberiség: én és ti, hanem így: én és mi. Álom és valóság, képzelet és akarat, egyéniség és tömeg még sohasem volt olyan élesen szétválasztva egymástól, mint most. S a vezetők két fajtája azért harcol: az legyen-e, amit én elképzelek, vagy az, amit mi akarunk.

Ezt a harcot nem énekli meg senki. A küzdelem néma, észrevétlen, lappangó, de konok és elkeseredett és nem végződhet békekötéssel. Hogy melyik fajta oldalán van a nagyobb igazság, azt csak a Tejút távolságából lehet megítélni.

Mi nem ítélhetünk, csak megszólaltathatjuk őket, akik hallgatnak, elmondjuk helyettük, amit nekik kellene elmondaniok, hogy miért hisznek a maguk igazában. Két beszédet adunk a szájukba: mindegyik vádló és védőbeszéd egyszerre és egyik sem kér ítéletet.

 

A képzelet embere:

Az akarat embere: