Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 13-14. szám · / · FIGYELŐ · / · Tudomány és kritika

Révay József: CLUNY ÉS MAGYARORSZÁG
Galla Ferenc könyve

A keresztény vallás magyarországi elterjedésének mindeddig nem sikerült kielégítő magyarázatát adni; az iskola és a tudományos élet egyformán megelégedett bizonyos beidegződött megállapításokkal, de nem nézett a dolgok mélyére. Gézától Szent Istvánig hosszabb volt az út, mint innen Pázmányig s annak, hogy ezt az utat megtehettük, nem elegendő oka Szent Istvánnak sokat emlegetett erős keze. Most Galla Ferenc, az újabb történetíró nemzedék tehetséges tagja, a szellemtörténet mágikus lámpájával világít bele a tizedik század szellemi életébe s ezzel egyszerre világosság derül Szent István korára és egyéniségére, a kereszténység magyarországi elterjedésére és a magyar állami és társadalmi szervezkedés első századaira is. Igaza van Babitsnak, mikor azt mondja, hogy «a szellemtörténet épp abban áll: minden tényt a maga korának eszméivel hozni viszonylatba s azokon keresztül ítélni meg». Ezt a munkát végezte el most Galla Ferenc, s maradéktalanul. Nem kutató munka ez, nem ismeretlen tények és adatok bányászása, hanem inkább horizont-tágítás, szem-nyitogatás, vakító fénnyel rávilágítás az ismert tények és adatok összevissza halmazára.

Mindenki hallott vagy tanult a tizedik században alapított szigorú szerzetesi szellemű cluny-i monostorról, amely lassankint a szerzetesi reform kemény igájába szorította egész Európa bencés monostorait. Nem kellett egyéb, mint meglátni, hogy a magyarok térítését ilyen megreformált, szigorúan szerzetesi szellemű, valósággal aszkéta bencések végezték. Vikbert és Wolfgang, Querfurti Bruno és Romuald, Bonipert és Fulbert, Günther és Piligrim, sőt Adalbert és Gellért alakja és jelentősége is csak most bontakozik ki igazán, mikor az egész mozgalmat ebbe a döntő fontosságú európai szellemi áramlatba beleállítjuk. Csak így magyarázható meg Szent István apostoli buzgósága és csak így érthető az a minden ízében cluny-i hatást tükröző jelenség, hogy a trónörökös ügyet sem vet földi országára, hanem valóságos szerzetesi, szent életre adja magát. Galla bámulatos tárgyismerettel hámozza ki az egykorú legendákból, levelezésekből, törvényekből és hagyományokból a cluny-i szellemnek ezt a döntő befolyását. Könyve (A cluny-i reform hatása Magyarországon) elsőnek mutatja meg az első magyar király és a fiatal magyar kereszténység igazi arcát.