Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 13-14. szám · / · FIGYELŐ · / · Tudomány és kritika

Joó Tibor: KÖLCSEY A KÖZÉLETBEN
Kincs Elek tanulmánya

A tanulmány a magyar szellemi élet nagy alakja iránti nemes lelkesedésből fakadt és közéleti szereplésén keresztül személyiségének helyes képét iparkodik vázolni. A szerző azt tartja, hogy Kölcsey közéleti szereplését és személyiségét hibásan ítélték meg eddig, amennyiben «esetlen, időszerűtlen ideálistának könyvelték el és emiatt követi működését nem is méltányolták eléggé.» Tudtunkkal senki «esetlennek» nem nevezte Kölcseyt, ideálistának annál inkább, de ez aligha megbélyegző. Hiszen maga a szerző sem ábrázol egyebet, mint «egy ideálistának senkitől és semmitől meg nem riadó, elveit semmiért nem cserélgető küzdelmét.» Ez a kép áll azonban elénk bármelyik Kölcseyvel foglalkozó írásból. Az 1832-ben kezdődő országgyűlésen vitt vezérszerepét ugyancsak teljes súlyában megállapította történelemírásunk, akár maga Kölcsey, akár az országgyűlés volt tárgya. S meg kell mondanunk, hogy az eddigi irodalom sokkal pontosabb és teljesebb képet rajzolhatott a szatmári követ országgyűlési szerepéről, helyesebb perspektivába állíthatta be, mint ez a rövid tanulmány. Mert negyvenkét nagybetűs, ritkaszedésű oldal erre kevés. És a módszer sem egészen célravezető: kizárólag Kölcsey személyével foglalkozik, tehát nem láthatjuk az igazi arányt közte és az adott viszonyok közt, s úgy tűnik fel, mintha az egész országgyűlés, - melynek előzményeiről, történeti helyéről, jelentőségéről semmit sem hallunk - csak statisztéria volna Kölcsey egyetlen irányító személyisége mellett. Ez pedig már túlzás. Végül pedig Kölcsey lelki alkatának és annak, hogy aktív vagy passzív természet volt-e, vérbeli gyakorlati politikus volt-e, mint amilyennek Kincs Elek szeretné látni, annak a megítéléséhez nem elegendő éppen csak az országgyűlési évek kiszakítása, hanem egész közéleti szereplése a döntő. Ez pedig kétségtelenül annak mutatja, aminek már ő maga is tudta magát kortársaival egyetemben: nem akcióra született, a reális politikai élet légkörében idegen, diplomata ügyeskedésekre s nem egészen előkelő fegyverek elleni küzdelemre képtelen tépelődő gondolkodónak és ideálistának. Ő valóban «nem közéjük való volt», amint Wesselényi mondta. S ezt az ítéletet Kincs Elek tanulmánya nem változtatta meg érveivel. Ha gyakorlati politikusnak és realistának született volna, akkor ott marad ő is az országgyűlésen, amikor követi utasítását megváltoztatták, mint ahogy számosan hasonló helyzetben ott maradtak, mert reális politikai mérlegelés alapján fontosabbnak tartották, hogy továbbra is ők folytassák a munkát, ne engedjék át méltatlan kezeknek, s mentsék, amit még lehet, mint az elvi demonstráció adott esetben politikailag hatástalanabb eszközét. Kölcsey azonban nem a gyakorlat férfia volt és az ő közéleti jelentősége éppen az ideális elvszerűség reprezentációjában rejlik, ebből fakadt nagy nevelő hatása. Tisztán tündöklő alakja egyike a legjelentősebbeknek a reformkorban, de ezt a helyzetét nem reálizmus és politikai aktívitás alapozta meg, s ilyen tulajdonságokat róla kimutatni aligha lehet. - Hálásak lehetünk Kincs Eleknek a tanulmányhoz függesztett aktapublikációkért.