Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 9-10. szám · / · Figyelő · / · Francia irodalom · / · Querelles de Famille

Querelles de Famille
Georges Duhamel könyve
I. Bálint György

A kitünő francia író, a híres «Salavin»-sorozat szerzője, könyvet írt a technikai civilizáció túltengése ellen.

A kötet tulajdonképpen humoros essay-sorozat, de amit Duhamel ezekben a kis tanulmányokban humorosan ír, azt komolyan gondolja. A könyv bizonyos fokig a latin humanista szellem tiltakozása a mindenekfölé kerekedő gép ellen. Érdekes, hogy éppen Duhamelen keresztül jelentkezik ez a latin tiltakozás, hiszen ő a modern francia írók közül talán a legkevésbé latin. A francia-latin kiegyensúlyozottságot, a híres «preciosité cartesienne»-t, a szellemnek önmagában való harmónikus megnyugvását nem igen találjuk meg az «Éjféli vallomás»-ban és a Salavin-ciklus többi kötetében. Ezeket a könyveket inkább német vagy orosz írhatta volna, mint francia. Freud problematikája és Dosztojevszkij módszerei éreztetik egy kissé hatásukat ezeken az igen érdekes és e hatások ellenére is egészen eredeti regényeken, amelyekben Duhamel megírja korunk egyik uralkodó tipusát, a Salavin-tipust, a modern európai «homo neuroticust», a Minderwertigkeitskomplex tragikomikus hősét, aki a bűn és bűnhődés problémakörének egy új változatában, a «bűntudat és bűnhődés» felirattal jellemezhető elesett hipochondriában kínlódja végig az életét, és egy kissé az egész kispolgári lelkiség szimbólumává lesz. Ezek a Salavin-könyvek nyugtalan és nyugtalanító írások voltak. Az író a legkülömbözőbb országokból kapott leveleket, többé-kevésbbé boldogtalan fiatal férfiaktól és nőktől, akik magukra ismertek a regényciklus hősében. Mert általános európai és igen modern lelki jelenség a Salavin-probléma, amelyre némileg ráillik egy ötletes német feuilletonista megjegyzése: «Die Leiden des jungen Minderwerthers».

Hogy Duhamelben mégis sok van a régi gall-latin szellemből, azt új könyvével bizonyítja be, amelynek ezt a címet adta: «Családi veszekedések». Mint előszavában megírja, a családi veszekedések rendszerint igen dühösek szoktak lenni, de a rugójuk mégsem a rosszindulat. Az ő tanulmányai az Európai Civilizáció nevű család keretén belül zsörtölődnek bizonyos dolgok ellen. Duhamel francia humanizmusa és nobilis szépérzéke fellázad a technikai civilizáció különböző igen elterjedt áldásai ellen.

Elviselhetetlennek találja például a rádiót, amely szomszédunk lakásából állandóan zenét zúdít ránk, akár akarjuk, akár nem. A hangszóró a zenét, ezt a kincses értéket a legvulgárisabb tömegcikké degradálja. Azelőtt ünnep volt Beethovent hallgatni: most bridgezés vagy ujságolvasás közben árasztja el az embereket a hangszóró Beethoven-dumpingje, amelyre nem is figyel senki. Egyéb technikai bajok is vannak, amelyek ellen Duhamel tiltakozik s azt követeli, hogy kerítsenek el Franciaországban egy nagy földterületet, a csend Nemzeti Parkját, ahová az emberek időnként visszavonulnának: csendet hallgatni. Ha a részvételi díj nagyon drága lesz, akkor majd hamarosan akadnak csendsznobok, akik boldogan fogják időnként felkeresni ezt a paradicsomot. De tiltakozik Duhamel a technika többi rengeteg hétköznapi áldása ellen is, és azt ajánlja, hogy öt évre tiltsák be a feltalálóknak, hogy feltaláljanak, mert az egymást követő új találmányok nem hagyják nyugton az emberek idegeit. Tiltakozik a különböző géperejű háztartási cikkek ellen, amelyekkel mindenféle mozgásokat és testi erőfeszítéseket takaríthatunk meg. Duhamel nem örül ezeknek a megtakarításoknak, mert az élet lényegét a mozgásban és a munkában látja. Egy külön tanulmányt szentel a filmrajongás sznobjainak, egy másik tanulmányban pedig bemutat egy új embertipust: a technikai hipochondert, aki már nem a szíve, tüdeje vagy a veséje működését figyeli, betegség miatt aggódva, hanem az autója, a telefonja és a rádiója működésében szimatol rémülten zavarok és kórtünetek után. Duhamel szerint a nagy gépkultusz degenerálja életünket, tönkreteszi a test és a lélek egészséges harmóniáját. Vitatkozni mindenesetre lehetne a kitünő francia író felfogásával, de teljesen vitathatatlan az, hogy ezt a felfogást rendkívül ötletesen és szellemesen mondja el.