Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 8. szám · / · Közgazdaság · / ·
Magyar Pál rendkívül érdekes beszéde után csak egy dologra szeretne rámutatni.
Ha távolról látcsővel nézi ezt az országot, úgy tűnik fel neki, mintha két cirkuszban szaladna itt körbe-körbe mindenki. A cirkusz homlokzatán transzparensben égnek a jelszavak, ha egy író mondanivalót keres, bármelyiket választja, kész a siker.
Egyik az, hogy mi vagyunk az
A másik cirkusz az, hogy Magyarország
Egy ország belső struktúráját az mutatja meg, hogy ki tartja fenn az államot. Nálunk az államot úgyszólván teljesen a városok lakossága tartja fenn. Még a falu adóját is részben a városok viselik boletta s más formában. De nemcsak az államháztartást, hanem a szociálpolitikát is hiába nézzük. Itt a szociális terheket 90% erejéig nem az agráriusok viselik. Hiszen vidéken még csak betegségi biztositás sincs. Ez egy agrárországban lehetetlen volna.
Magyarország félig-meddig agrár s félig-meddig ipari ország és az egészséges is volna: egyik fele elfogyaszthatja a másik félnek a termékeit. Ezeket külföldön elhelyezni már úgyis szinte lehetetlen.
van még egy harmadik menazséria éppen az agrár oldalon: nálunk mindig azt a három cikket termelik, ami a legeladhatatlanabb.
Jó bornak nem kell cégér, - mondta az előbb Magyar Pál. De miért termelünk mi még mindig bort, mikor a legjobb bor és a legjobb cégérű bor se kell senkinek. Ma már minden ország alkoholtilalmat hirdet s minél többet prédikálják és minél jobban nevelik az embereket a szeszesitalok kerülésére, annál kevesebb bor fog fogyni. De nálunk persze még harminc év mulva is így folyik a cirkusz, mikor bort csak a képviselőválasztásokon isznak majd... s még ott se mindig... hiszen sörgyárak is vannak a világon, azok is támogatásra szorulnak. (Már tavaly úgylátszik azért tartották nyáron a választásokat, hogy a sör is hadd hagyjon.) Azt sem veszik észre, hogy a mai ifjúság más, mint a régi volt. Ha bort akarunk termelni, vissza kell állítani a régi kávéházakat, ahol bor és cigány mellett gyakoroltuk a jogot. A mai ifjúság sportifjúság, az ott kezdi, hogy nem iszik szeszt.
A búzát azért termelték nálunk mindig, mert az a leglustább növény. Mennyi munka kell a cukorrépa termeléséhez, vagy pláne a bolgárkertészethez. A búzához nem kell. A kisgazda ősszel elveti a búzát s lefekszik aludni. Elmehet napszámosnak a gyárakba. Ha van gyár és van rá szükség. Úgy fogunk járni a búzával, mint Brazilia a kávéval, lokomotívokat fűtenek vele. Éppen most olvasom egy angol lapban, hogy megnyilt a nagy csatorna, amelyik úgy önti majd a búzát a nyakunkba, hogy még olyan olcsó búzát nem láttunk. De persze mi bolettát adunk az agrároknak, hogy serkentsük őket arra, hogy olyat termeljenek, amit nem lehet eladni.
Ló külföldön már egyáltalában nem fordul elő, legfeljebb az étlapon. Az autó, a villany, a traktorok minden téren kiszorították a lovat. Hajdan fontos volt a ménestenyésztés, ma már semmi értelme sincs, de mi természetesen folytatjuk. Miért verik a pénzt olyan dolgokba, amikre nincs szükség?
Ellenben van egy régi kiviteli cikkünk, ami a legdrágább és a legbecsesebb, amit egy ország produkálhat a maga számára: az ember. Harminc év előtt bejárta azokat a tájakat a világon, ahol magyar kivándorlók élnek s konstatálta, hogy a magyar munkás mindenütt a legjobb munkásanyaggá vált. Ugyanekkor rájött egy nagy igazságra, arra, hogy a kivándorlás oka nem abban a vonzó erőben van, amit idegen ország az emberek fantáziájára gyakorol, hanem abban a taszító erőben, amit az emberekre a saját hazájuk vet. Mindazok az országok, ahol kivándorlás volt, összeomlottak, mert avval az áruval pazaroltak, amely minden árunál becsesebb: az embervérrel.
Ha Magyarország elismeri, hogy csak félig agrárország s félig ipari, és ha az emberanyaggal takarékosan és jól bánik és foglalkoztatni tudja őket, akkor embervér helyett iparcikkeket fog exportálni.