Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 1. szám · / · Figyelő · / · Illés Endre: Forr a bor

Illés Endre: Forr a bor
Móricz Zsigmond új regénye
3.

S a megoldás?

Talán Flaubert, a Goncourtok, a naturalisták csoportjának egyik módszere - az écriture artistique?

Nem!

Ezt a forró, kényes masszát nem a kifejezésbeli tökéletességre való törekvés mintázza plasztikussá. Móricz nem viaskodik a nyelvvel, nem érzi problémának a hogyan-t, a ritka szavakkal való festés apró nüanszait s örömeit nem ismeri.

Ő az anyagát ismeri csupán.

S ezzel az anyaggal birkózik, ezt hordozza magában. Mint egy akkumulátorban: ebbe halmozza fel minden életizgalmát s élményét. S a kifejezés azután oly eruptív, szabályozhatatlan, perzselő, mint a felhalmozott energiák villamos kisülése. A pillanaton - a teremtő pillanaton - múlik minden.

A valóság írója.

Aki azonnal első szavaival olyan dús, buja, indásan összekapaszkodó vegetációt tud szárba szökkenteni, amely már-már az érzékelhetőség teremtő csodáját súrolja. S írásainak olyan erős sodra van, hogy ez az erős áramlás nemcsak az olvasót ragadja magával, de igen hamar az írót is.

Polimorf alkotás minden Móricz-mű. Nem szabályos test. Szabálytalan. Szabálytalanok a síkjai, szabálytalan a fénytörése, szabálytalan a sűrűsége, szabálytalanok az arányai. De ez a szabálytalanság az élet kúszasága s egyszerű képletekbe szinte beszoríthatatlan bonyolultsága.

Nem hallgathatom ugyan el, - az életesség minálunk oly régóta s oly száraz egyoldalúsággal kritikai elv s követelmény, hogy jóformán már semmi súlya; s elkopott, mint minden jelszó.

A móriczi mű azonban nem «életből ellesett» s nem «életes». Móricz valósága: művészi valóság. Egy Móricz-regény - s akár a Forr a bor is - oly élő s művészi újrateremtése a külső valóságnak, oly fokban s annyira tisztán művészet s élet már, hogy jóformán eltünteti - s azt hiszem, ez Schöpflin megállapítása - az olvasó s a könyv közötti distanciát.

Nem, Móricz valósága nem cédulás s nem noteszkönyves olcsó megfigyelés csupán. Mert ez csak külső valóság lenne. S amit Móricz mond, azon érezni kell, hogy belülről merített közlés. Ez az író olyanokat tud hőseiről, amit semmiféle noteszbe firkantott megfigyelés alapján nem lehet leírni s megérezni. Móricz megteremti belül magában minden hősét. S figuráiba azután nem kívülről hatol befelé, - de belülről indul el kifelé. Dialógusaiban egy-egy szónak éppen azért van néha olyan megdöbbentő ereje, mert ismeri nemcsak az elmondott, de az elhallgatott gondolatokat is. Kísérteties biztonsággal tudja követni a gondolatkihagyásokat s ugrásokat. Olvassuk el a Forr a bor befejező jelenetét. Az úri fiúk az érettségi után, a boros reggelen találkoznak egy osztálytársukkal, a szegény Suhajdával, akivel nyolc évig együtt szorongtak a szűk iskolapadokban. Mit beszélnek? «Szervusz. - Szervusz. - Te hová mégy? - Hivatalba. - A három fiú majd meghalt a rájött nagy röhögéstől. - Hova? - Suhajda azt mondta: Írnok lettem a városházán, a végrehajtó mellett. Kezdő fizetés 30 korona egy hónapra. - És nem tanul tovább? - kérdezte Kiss Pali, akár már megérezte, hogy világok szakadtak közé s a Suhajdák közé. Önkéntelenül nem tegezte tovább a fiút.» Ide csak belülről lehet eljutni.

Móricz Zsigmond, az író: par excellence drámaíró.

Nem mintha mérnöki pontossággal konstruálna. (Új regénye is két különálló darabba esik szét: az okt. 6-i «zendülés» s a maturai izgalmak és «betörés» részeire.) S amit meglát, azt is annyira összefüggéseiben és gyökereiben látja, hogy ez a látás valósággal kizárja a kényes színpadi konstruálás lehetőségét; mondanivalója sem olyan anyagú, hogy a helyes beosztások, az észszerű beállítások kényszerét csonkulás nélkül eltűrhetné; s nem olyan temperamentum, aki a történet kifejtésének előre megállapított, a részekkel és egésszel harmonizáló tempóját elkalandozás nélkül be tudná tartani; - mindez azonban csak azt jelenti: nem született színpadi író.

De a dráma mégis lényege.

A drámaiasság benne van gondolkodásában, stílusában, figuráiban, írásainak minden elemében. Móricz Zsigmondnál minden történésben fejeződik ki, történésben halad előre. Nem is tudna mást adni, mint történést. A történés az ő írói lényege. A leírásokat, a megállásokat, az egyhelyben-veszteglést nem ismeri. Stílusa nem jelzőkben, hanem igékben gazdag. S dialógusaiban éppen úgy tovább fejlődik az akció, mint ahogy nem akad el hőseinek meditáló gondolatsoraiban. Ezek a hősök magukban hordják mindig teljes sorsukat s végzetüket, mint a görög drámák hősei. Helyzetei pedig az ibseni formulákkal rokonok: egy hosszú történés-sor végső kifejlését mutatják be. Valami robbanásig feszített drámai túlfűtöttség perzsel Móricz műveinek jóformán minden oldaláról.

Összezúzza s újrakölti az életet, de megváltoztatni nem tudja. Talán nem is akarja. Mély predesztinációs gátlás nem engedi az élet valóságain túllendülni a fantáziáját s a kezét. Az életet csak olyannak tudja ábrázolni, amilyen. Megszeretné javítani az emberiséget. De a moralista teljesen hiányzik belőle: egyetlen «példátmutató» figurát sem teremtett.

Végtelen szeretettel s különös meleg emberi megindulással tud lehajolni az űzöttekhez és gyöngékhez; s gyilkos, kegyetlen, halálos könyörtelenséggel tudja levetkőztetni azokat, akikre haragszik. De amikor ábrázolása már-már elhagyná az élet s a valóság földjét, az írói becsületesség és objektivitás nehézkedési ereje visszahúzza oda. Ez a heroikus tárgyilagosság, ez a heroikusan igazságos ítélkezés az író legszebb diadala talán. Van a Forr a bor-ban egy jelenet, amikor a lematurált diákok s a kisváros úri társasága kegyetlenül megtréfálja és megalázza a legellenszenvesebb tanárt, a rossz s tudatlan pedagógust, a közönséges spiclit, akit Móricz sem tud eléggé megvetni. S amikor a tréfa sikerül és a társaságnak szinte a könnye potyog: «Józsiás tanár egész elsárgult a dühtől. Úgy érezte, hogy ezt a szégyent soha semmi le nem mossa róla. Levette a szemüvegét és megtörölte a szemét, mert könny buggyant ki a pillái alól. - Lennétek csak tanárok, - mondta. Erre egy kicsit mindenkiben megállt a nevetés. Valóban, tanár lenni. Ennél nagyobb átkot nem mondhat senki. Ebben a világban.»

Ebben a pár sorban van valami: ami felejthetetlen.