Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 24. szám · / · Figyelő · / · Képzőművészet

Farkas Zoltán: Kiállítások

A Magyar Iparművészek Országos Egyesülete első kiállítását rendezte most a Nemzeti Szalonban. Ezzel egyidőben a Tamás-galéria is sok iparművészeti holmit mutatott be. Mindkét helyen majdnem minden tárgyon a legújabb formatörekvések jelentkeznek, legtöbbnyire töretlen, rikító színekkel, erős vonalstilizálással. Feltűnő a groteszkség kedvelése, egyszerűség a sziluettben, a részletek beosztásában pedig merevség és asszimetria. Gyakran kacérkodás a legprimitívebb művészetekkel, sok fínom ízléses ötlet, de viszont egy erős, mindent átfogó stílus hiánya és kevés sajátosan különváló egyéniség. A kiállítók között meglepően sok a nő, ami nem is csoda, hiszen az aprólékos bíbelődés elsősorban női türelmi játék és az is kétségtelen, hogy ez a mai nő iparművészkedés értékben jóval fölötte áll a mintákon rágódó szokványos kézimunkáknak.

A Nemzeti Szalonban látott festők közül Káplár Miklós a legérdekesebb. Ötvennyolc képből álló gyüjteménye teljesen kialakult és különálló egyéniségre hívja fel figyelmünket. Kiváltképpen tájképfestő, bár néhány alakos festménye is látható. Képeit a Hortobágy természeti világáról festi, leginkább égboltjáért rajong. De ez nem az a Hortobágy, amelyre kényelemből alkalmasint legtöbben gondolunk. Nem a fülledt nyár viharok korbácsolta földje ez, nem a perzselő napsugár hazája, ezeken a képeken nem ég a napmelegtől a kopár szik sarja. Itt nem érik dús, nem aszalódik hervadt élet, ez a szunnyadó, vagy fakadó csírák földje. Nem rohannak harsogó szelek, nem száguldanak ménesek, nem kurjongatnak csikósok, hanem hangtalan korai tavasz van, vagy tél, amidőn minden szín áttetszően világít, a levegő átlátszó mint a kristály és az égbolt hideg világossággal borul rá nagy földi nyugalomra. Óriási égbolt ez, mely alatt csak keskeny földsáv húzódik, ahol nagy távolból nézett és parányinak látott emberi élet - hangyák élete - sürög forog, kis semmiség az égbolt és felhőinek végtelensége alatt.

Ezek a felhők fehéren vagy néha halvány rózsaszínben úsznak, álmodozók és valahogyan nem ebből a világból valók. Mintha testetlenek volnának, árnyékolás sem igen tagolja őket, mozgásuk sincs, csak állnak mozdulatlanul elérhetetlen, tiszta messzeségben.

Ennek a kissé hideg és szűzies végtelenségnek finom ábrázolója Káplár Miklós. Mintha egy északi művész tévedt volna közénk, akinek semmi köze a magyar vérmérséklet érzékiségéhez, szenvedélyességéhez. Az Alföld zsírosságából nincs benne semmi. Nem lázas himnuszokat énekel, hanem csendes áhitat fehér imáit mondja, amelyek szépségéről meg is tud győzni. Néhol kissé keményen, néhol meg-megakadva fest, de sokkal gyakrabban a művészi meggyőzés legjobb eszközeivel - igen közeljárva a grafika mezejéhez.

A Könyves-Kálmánbeli modern grafikai kiállításon Molnár C. Pál fejlődése a legfeltünőbb. Fametszetei itt (és éppen úgy a Tamás-galériában látható bibliai sorozatán) mai fejlett rajzművészetünknek valóban kiemelkedő eseményei. Az életnek olyan áhitatos szemléletét, a képzeletnek olyan ötletes játékait mutatják, amelyek egészen sajátos formavilágba öltözve meglepő befejezettséggel jelentkeznek.

Ferenczy Noémi gobelin terveiről multkori cikkünk után nem kell írnunk, de meg kell emlékeznünk Pekáry Istvánról, aki ugyancsak a Tamás-galériában állított ki. Derűsebb, játékosabb holmit ezeknél a határtalanul naívoskodó gobelin-terveknél képzelni sem lehet. Mind a kilenc pompás csemege a mézeskalács-színek és formák egysíkú regevilágából. Pekáry ezekben az egyszerűségig egyszerű, részben gyermeki, részben népi képzeletű ábrázolásokon teljesen szakít a térrel, de éppen úgy a levegővel is és a rikító színű síkra lapított primitív alakok esetlen bájával meg néhány jelképesen leegyszerűsített tárgy díszítményes ismétlésével a perzsa miniatürökre emlékeztető mesehangulatot tud teremteni. Milyen kár, hogy nem akad valaki, aki ezzel az ötletes művésszel valamely nyilvános helyiség falát kidíszíttetné!