Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 24. szám · / · Figyelő
Schöpflin Aladár: Kazinczy világa
Lassankint rájövünk arra, hogy milyen igazságtalanság történt Kazinczyval, amikor főként az egykor nagyon népszerű orthológus nyelvésziskola hatása alatt Kazinczyt mint írót is lebecsülték. A mult század utolsó negyedében közvéleményünkön egy nagy tévedés uralkodott: a költő közvetlenségének és egyszerűségének egyoldalú kultusza; a kor két lírai bálványának, Petőfinek és Heinének alkotásmódjából normát akartak csinálni, amely kizárta a költészet intellektuális elemeit, a rejtettebb lelki komplikációkat s az ezek kifejezésére való komplexebb és mesterségesebb formákat s csak a primair érzések primair kifejezési módját akarta megengedni a lírában. E babona nem egy hívőjének még Arany is hidegnek, nem eléggé közvetlennek tünt fel. E kor lírájának ismerői tudják, milyen ellaposodásra vezetett ez a balvélemény és mennyire összeszorította a lírai kifejezés lehetőségeit. Kazinczy ebben a korban természetesen mesterkéltnek és hidegnek tünt fel s csak kevesen ismerték fel, hogy ez a mesterkéltség sokszor mennyire a művész mesterkéltsége, mennyi benne a polifonia, a beszédnek és technikai formának a mondanivalóhoz símuló hajlékonysága, mennyi a stílus-kultúra és ezenfelül mennyi emberi és írói szeretetreméltóság, elmésség és leleményesség búvik meg a látszólag mesterséges formák mögött, amelyek nem is olyan nagyon mesterségesek, mert egy költő önkifejezésének genuin módjai. Az első magyar költő, aki mondanivalója szerint tud hangot változtatni a páthosztól az «édes selypítésig» és minden hanghoz megtalálja a hozzávaló nyelvet. Nem is akarunk itt most szólni epigrammáinak fínom elmésségéről és élccel tanító találó voltáról, sem hazafias költészetének sokszor Vörösmartyt anticipáló megszólalásairól (A szabad Erdély, Vajdahunyad stb.). Alapos esztétikai revizióra van szükség, mint sok más esetben, Kazinczy esetében is. Hasonló revizióra szorul prózája is, - az első művelt és kultúr-eszmék kifejezésére alkalmas magyar próza, minden mai próza-írásnak őse. Szebb helyein nincs benne több avultság, mint a XVIII. századi nagy német írók prózájában s vannak helyei, amelyeknek kifejező szépségét maig sem multa felül magyar prózaíró. Tartalmilag is kitünők prózai írásai;
Ilyen fényes és sokoldalú szellemnek termékenyítőbbnek kellene lenni s nem Kazinczy hibája, ha nem az. Érzésem szerint a tudományos irodalomtörténet, a reformátor, a nyelvújító túlhangsúlyozásával elfödi benne az írót és költőt, holott Kazinczy elsősorban mégis író és költő akart lenni és volt is. Írói rehabilitása szempontjából nagyon hasznossá válhatik a
A