Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 20. szám · / · Figyelő · / · In memoriam · / · Wilamowitz-Moellendorff

Wilamowitz-Moellendorff
1848-1931
II. Kőnig György

Most, hogy leírom ezt a dallamos szláv nevet, akaratlanul is csaknem ó betűvel találtam írni. Ez a vessző az ó felett valami öntudat alatti eszmetársulás folyományakép az az ó-görög hangsúlyjel, mely helyesen tünteti fel az igazi princeps philologorum nevének kiejtését, ahogy az a német császárváros tanárai és bennszülött bölcsészhallgatói között járta.

Idestova harminc esztendeje lesz, hogy Barlin híres Wilhelm Humboldt-egyetemét látogattam. Bár mélységes tisztelettel viseltettem a német tudományosság sisyphusi munkája iránt, az ott töltött idő sohasem vált kellemes emlékké bennem. Ennek talán az az oka, hogy a jog- és államtudományi kar hallgatója voltam, hajlamom azonban sokkal jobban vonzott a humaniorák felé. Egyetlen életre szóló emléket hoztam magammal Berlinből, Wilamowitz tudásának, szellemének és lényének kápráztató emlékét.

Ponori Thewrewk Emil ajánlólevele lehetővé tette számomra, hogy jogász létemre nemcsak előadásait látogathattam, hanem szemináriumába is bejutottam, otthonában is meglátogattam. Műveit jól ismertem. Nemcsak kötetekre rúgó filológiai munkáit, hanem tragédiafordításait, melyek nevét hamar ismertté tették messze az Alma Mater falain túl is, valamint összegyűjtött apróbb cikkeit és beszédeit. Legjobban imponáltak azonban a berlini Akademie der Wissenschaften kanárisárga Sitzungsbericht-jeiben megjelent, a görög irodalom legrejtettebb zugaiban folytatott apró tallózásai, melyekben az addig annyira nélkülözött filológusi szellemességet csodáltam.

Zöldelő kertek között álló villájának dolgozószobájában fogadott Mommsen veje. A falak nem voltak láthatók, könyvespolcai a szoba tetejéig értek fel. Hatalmas fóliánskötet volt előtte, elborítva kézirata papiroslapjait, Suidasban keresett valami adatot. Az ötvennégy éves férfi akkor már teljesen ősz volt, arcának finom vonásai arisztokrata származására mutattak, íróasztala a professzorra. Szokásaiban puritán, modorában közvetlen volt. Az egyetemre kerékpáron járt be, maga állította be a diákok járművei számára készült, ácsolt faalkotmányba, ahonnan távozásakor maga vette ki.

Abban az esztendőben főcollegiuma a görög lírikusokkal foglalkozott, szemináriumában Kallimachost magyarázta.

Főcollegiumának minden egyes órája eseménye volt az egyetemnek, hasonlóan Bergson filozófiai előadásaihoz a párizsi Collčge de France-on. Wilamowitz hallgatósága között mindig ott volt a magyaros bajszú Erich Schmidt, az egyetem jeles germanistája. A tanár belép. A lábak hatalmas dübörgése fogadja. Elfoglalja helyét a pódiumon, felemeli a magával hozott könyvecskét, elmosolyodik, mintha most ötlenék agyába a gondolat és ezt mondja: Dieses Buch, wie Sie schon aus dem Format entsehen können, enthält Lyrik. (Ezt a szót természetesen Lüriknek ejti, poroszosan.) És ömlik ajkairól a szó könnyen, előadása bővelkedik elegáns és szellemes fordulatokban. Igen gyakran mosolyog. Amikor költeményt ad elő, csaknem színművészi felkészültségről tesz tanuságot hanglejtésben, a hatások fokozásában, bár gesztusokkal csak ritkán él. Előadásaiban közérthetőségre törekszik, példáiban és egy-egy jelzőben azonban valamely ötletes bírálat, valamely közkeletű felfogás kritikája vagy cáfolata lappang, melyet csak a szakember érthet meg teljesen. Sohasem nagyképű. Ebben az időben fedezték fel Bakchylides számos költeményét, akinek már régóta ismert töredékeit több kíváló tudós próbálta kiegészíteni a teljes szövegre, köztük Wilamowitz is. Ezzel kapcsolatban ezt a megjegyzést teszi: Es stellte sich heraus, dass Leo Kaibel und ich besser griechisch wussten, als Bakchylides selbst.

Kallimachos-magyarázatai a szemináriumban még jobban kimutatták, hogy német alapossággal szerzett hallatlanul nagy tudománya franciás ízű szellemi spekulációkban leli örömét. E költő epigrammáinak csaknem mindegyikénél tud találni szellemes és kitünően valószínűsített magyarázatot, többízben fényt derít valami aktuális célzásra, melyre a megelőző első olvasásunkkor bizonyára egyikünk sem gondolt.

Azok a minden vonatkozásban újat jelentő tragédiafordítások, melyek némelyike színpadon is számottevő sikert aratott, megmutatták végre, hogy szabad a filológus-fordítónak költőnek is lennie. De Ulrich Wilamowitz-Möllendorff nemcsak költő, hanem virtuóz is volt. Vorträge und Reden kötetében pompás tanulmányt olvashatunk a fordításról, számos bámulatos, szinte zsonglőrügyességet mutató példa kíséretében. Itt bemutatja Goethe Über allen Gipfeln kezdetű, sejtelmekben annyira gazdag remekét, congeniális görög fordításban, előbb homerosi hexameterekben, azután a későbbi görög irodalom több korszakának nyelvén és szellemében.

Megvallom, az utolsó évtizedek Wilamowitzát nem állt módomban figyelemmel kísérni, csupán Pindarosról írt művét ismerem némileg. Azért csak némileg, mert néhány ív olvasása után csüggedten tettem le, nem értettem meg az író gondolatait. Nem sokkal később egy kiváló görög professzorunktól hallottam, hogy ő sem érti meg az új Wilamowitzot. Azt is hozzátette, hogy az immár agg princeps, aki még most is kiad évente egy újabb vaskos kötetet, tudomása szerint úgy nyilatkozott, hogy nem helyez súlyt könyvei érthetőségére. Leírja gondolatait úgy, ahogy benne megszületnek, mert ez ad úgy is egyedül jogcímet az emberi gondolat nyomtatásban való megrögzítésére és terjesztésére. Vajjon mit szól ehhez az új és felforgató állásponthoz a német tudományos világ?