Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 20. szám · / ·
Jóság anyja aki volt, tövistelen rózsa
sirva lelte Máriát a hajnali óra.
Fülébe ért szent Fia elfogattatása:
ment Jeruzsálembe hogy Szülöttét meglássa.
S látta megtört tetemét az első hórában,
összeverve és gonosz kötelek jármában,
Pilátushoz vitetvén iszonyu lármában;
egész teste remegett ő nagy fájdalmában.
Harmadhórán hallotta népek üvöltését:
«Feszitsd meg!» és szivében nőtt a keserüség.
Szent Fia kereszt alatt, töviskoszoruval!
Ment, ment a Kereszt után telisteli buval.
Vasszögekkel szögezve hatodik hórára
szeme előtt vonták a magas Keresztfára.
Megzuzva szent tagjai, folyt a vér belőle;
s bubánattal töltözött a Világ Urnője.
Kilencedik óra jött. Hangosan kiáltva
akkor bus lelkét az Ur Atyjának ajálta.
Amikor szent oldalát átfurta a dárda,
vashegye a Szűzanya szivét is bejárta.
Keresztről levétetett vecsernye hóráján:
ugy hevert a Királynő karja közt a Bárány;
ki mig vérző sebeit könnyeivel mosta,
kinban a vér őtmagát fecskelte pirosra.
Komplétának idején, mikor sirnak adták
szent testét, a Szüzanya jajjai siratták.
Sirt hogy egyedül maradt, vigasztalás nélkül,
s igy kell megfosztatnia égi Szülöttétül!
E szent hórák énekét szeretet jelébe
ajánlom föl, Mária, kinod érdemébe,
hogy ki Fia keresztjét viselte lelkébe',
vezessen majd Krisztusa örök örömébe.