Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 18. szám · / · Babits Mihály: Szellemtörténet

Babits Mihály: Szellemtörténet
11.

Ne becsülném oly sokra a szellemtörténet tudományos útnyitását, ne érezném munkásaival magamat is sokban annyira egynek és cinkosnak: nem furdalna eredendő bűne, mely voltakép korunk szellemének bűne. Közvádló ügyész, sem lándzsaszegező Don Quichotte nem vagyok; inkább tisztelő társ és kortárs. A szellemtörténetet a kor szülte, ez a megzavart hitű kor, melynek mindannyian gyermekei vagyunk akik élünk. Tehet ő róla hogy csak a változó felhőket látja s nem az örök csillagokat? Azt látja ami ma látható. A szellemtörténet bizonnyal örökölte a kor gondolkodási hibáit és képtelenségeit, melyektől talán egyetlen mai gondolat sem tud egészen ment maradni. Követ ezért nem vethetünk reá; de, kívülről nézve, segíthetünk neki az önismeretben. Bár hasonlítanának a gondolkodás hibái azokhoz a betegségekhez melyek elmulnak mihelyt tudatossá válnak!

Ez, sajnos, nincsen így. A betegséget ezúttal nem gyógyítja meg az önismeret. De lényegesen csökkenti a betegség veszélyeit. Ez a betegség, az igazi mal du sičcle, a szellemtörténeti irányzatban sajátságos módon vegyül az egészség vágyával; a szellemtörténetet részben ép ez a vágy hozta létre. Azoknak a vágya akik nem tudtak megelégedni a sívár pozitivizmus hit, szempont és mérték nélküli ténygyüjtésével, s szempontot és mértéket kerestek. Egyelőre nagyon relativ mértéket találtak: de ez a mérték jó és használható a tudomány közvetlen céljaira. Mérd őket is a saját mértékükkel: s az itélet kedvező lesz. S ki tud ma jobb mértéket?