Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 14. szám · / · Figyelő · / · Tudomány és kritika

Turóczi József: Vajda Péter
Kemény Gábor: Vajda Péter erkölcsi beszédei

Vajda Péter (1808-846) költészete menthetetlenül a multé. Sőt, úgylátszik, időpontját is alig élte túl. Drámákat írt a színpadra dráma, történeti regényt a regény elemi törvényeinek ismerete nélkül. Novelláinak, próza-himnuszainak koholt, irreális nyelve idegenebb tőlünk a Halotti beszéd konkrét nyelvénél. Keletieskedése földrajzi ürügy, fikció és romantikus álarc, állandóan lírai és elméleti megrázkódtatásban él s alig van magyar költő, aki annyiszor s oly súlyosan vétett volna az ellenőrizhetetlen belső forma ellen, aki oly végzetesen összezavarná a költői és tudományos, az erkölcsi és esztétikai kategóriákat. Kortársait megdöbbentette etikai szenvedélye, patétikus s egyben érzelmes természetrajongása, tárgytalan naiv forradalmisága, áhitata, következetessége, a haladásban, az emberek eredendő jóságában, megnevelhetőségében, az intellektusban való feltétlen hite, harca minden maradi gondolat, lelki tunyaság, jogtalanság és egyenlőtlenség ellen. Minket ma inkább csak mint «forma» és «emberi jelenség» érdekel: szociológiailag mint az irodalomképessé lett jobbágyosztály, szellemtörténetileg mint a felvilágosodás és a romantikus-realista átmenet végletei közé rekedt nemzedék képviselője. (Tulzásai, formátlansága ennek a kétlaki helyzetnek a következményei.)

Néhány évvel a halála előtt meghívják Szarvasra tanárnak. Most végre megtalálja az életének, lelki szerkezetének, etikai szenvedélyének megfelelő formát azokban az Erkölcsi beszédekben, amelyeket a nagyközönség számára tart vasárnapról-vasárnapra. Ez a forma megköveteli a páthoszt s elbírja a legnagyobb eszmei, pedagógiai megterhelést; arra kényszeríti Vajdát, hogy feladja távlattalan, utópisztikus-monologikus különállását, hogy egyezményre lépjen a valósággal, közönségével: nyelve reálisabb, megfoghatóbb. A beszédek programja a régi: felvilágosodás, haladás, szép-jóra, igazságra való nevelés, Európa és magyarság, hazaszeretet és világpolgárság, dogmák felett álló protestantizmus -, de minden földközelbe került, egy árnyalattal határozottabb, józanabb. Ugyamint vannak, számszerint huszonöten -, ma is eleven retorikai nyelvemlékek. Eddig azonban csak kivonatosan ismertük őket. Annak idején a cenzura miatt nem jelenhettek meg: most, nyolcvanhét év után, kitűnően tájékoztató bevezetésével, végre kiadta őket Kemény Gábor, maga is szarvasi növendék, szellemben, tartásban Vajda Péter utóda. Szöveggondozása megbízható és hű. A bevezetésben feldolgozza az eddigi irodalmat s a források alapján első ízben tisztázza a Vajda ellen indított fegyelmi eljárás történetét. Szorosabb összefüggést lát Fichte s az «erkölcsi beszédek» között. Ez a feltevés azonban még igazolásra szorul.