Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 9. szám · / · NAGY ENDRE: TALÁLKOZÁSOM JÓBBAL

NAGY ENDRE: TALÁLKOZÁSOM JÓBBAL
IV.

Ahányszor Jób élettörténetét olvasom, mindig megbotlom a happy-end-jén. Ezt az életet az Isten kúszálta össze és ő is gabalyította ki szokott takarékoskodó módjával. Ráparancsolt a Támán nemzetbéli Elifázra, hogy hét tulkot és hét kost vigyen ajándékba Jóbnak. És minden ő rokonsági és hugai és barátai az Isten rendeletére egy-egy pénzt és egy-egy arayból csinált függőt vittek neki. «Az Úr azért a Jób életének végén inkább megáldá, hogysem mint az elejit; mert néki voltak tizennégyezer juhai és hatezer tevéi és ezer iga ökrei és szamarai. Annakfelette voltak neki hét fijai és három lányai».

Ebben megnyugodni sohse tudtam. Hogy végezetül ez a magasztos szenvedés fáradt bivaly módjára ebbe az ordenáré megoldásba hemperedjék. De most, hogy a sorsom összeért az övével, megtudtam z ő életének igazi történetét.

És ime ez a novellám.

Jób egy napon kiemelkedett a hamuból, megrázta a testét és a fekélyek lehullottak róla, mint a kiszáradt sár-göröngyök. A látóhatáron magányos csúcs állott, alacsony nyomorúságában folyton arra szegződött a vágya: ott van az ember legnagyobb gazdagsága, az egyedülvalóság. Elindult Jób a csúcs felé és szólott az Úr:

- Maradj, jó cselédem! Tulkaid, juhaid, tevéid, szamaraid sokasodnak, arany marháid gyarapodnak! Gazdagabb leszel, mintsem annakelőtte voltál!

Jób meg se rezzent, csak ment tovább. És újra szólott az Úr:

- Maradj, jó cselédem! Barátaiddá válnak azok is, akik ellenségeid voltak. Messze környék vénei és fiataljai hozzád sereglenek, hogy hódoljanak neked. Tiszteltebb leszel, mintsem annakelőtte voltál!

Jób meg se rezzent, csak ment tovább. És újra szólott az Úr:

- Maradj, jó cselédem! Megáldom én a te feleséged ágyékát, szülni fog neked derék ifjakat és széles csipejű lyányokat. Unokáid és dédunokáid seregét számon se bírod tartani majd, szeretettebb leszel, mintsem annakelőtte voltál!

De Jób csak ment tovább a csúcs felé. Mint ahogy az oroszlán az elejtett prédát szájában cipelvén magányos tisztást keres, ahol háborítatlanul elemészthesse azt: - úgy cipelte Jób az ő nagy szenvedésének emlékét a csúcsra, hogy most már időtlen időkig egyedül maradhasson véle.

Amíg világ a világ, így marad halhatatlan örök: Jób és a szenvedés.