Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 8. szám · / · FIGYELŐ · / · DISPUTA

DOMANOVSZKY SÁNDOR : A BERLINI COLLEGIUM HUNGARICUM

Vettük és adjuk a következő levelet:

A Nyugat Tekintetes Szerkesztőségének, Budapest.

Folyóiratuk március 16-iki számában Móricz Zsigmond «A magyar lélek válsága és a nemzeti irodalom kötelessége» című cikkében a 360-361. lapokon a berlini Collegium Haungaricumról olyan beállításban emlékezett meg, amely nem felel meg a valóságnak. Kérem tehát az 1914. évi XIV. tc. alapján a következő ténybeli helyreigazítások teljes szövegben való közlését.

1. A cikk szerint a cikkírót «mélyen elcsüggesztette» «a csupa márvány és csupa arany épület». A Collegiumnak van ugyan díszlépcsője és az első emeleten dísztermei is, de ezek már megvoltak, amikor az állam alkalmi vételként az épületet megszerezte.

2. Kifogásolja a cikk, hogy az ösztöndíjasok «a ragyogó termekben a templom egerei módjára élnek» «mivel egy fillér zsebpénzt sem kapnak». Ezzel szemben az a valóság, hogy az ösztöndíjasok minden tanulmányi kiadását (anyag, kísérleti állatok stb.) a Collegium téríti meg, nekik ingyen színházi és hangversenyjegyeket is szerez, sőt az egészen szegényeknél arról is gondoskodik, hogy apró kiadásaik megtéríttessenek. Csak a nem egészen szegényektől várja el, hogy amikor az állam részéről olyan nagy kedvezményben részesülnek, legalább apró, nem tanulmányi jellegű kiadásaikat maguk fedezzék.

3. Azt mondja a cikkíró, egy berlini úr szavait idézve, «hogy nemzetközi relációban igen hamis színben tünteti fel a magyarság erőviszonyát», hogy «sem a franciáknak, sem az angoloknak, sem Amerikának ilyen fényes egyetemi képviselete nincs». Nem szól arról, hogy gazdag ország nem szorul úgy rá az ösztöndíjakra, mint a megnyomorított Magyarország, hogy ezek az országok másfelé orientálódnak ösztöndíjasaikkal, hogy Párisban külön Comité Universitaire keletkezett, ahol egész sor államnak van külön palotája ott tanuló ösztöndíjasai részére. Bennünket a nyelvkészség hiánya utal elsősorban a német nyelvterületre. Téves tehát az a beállítás, hogy a berlini Collegium, azért, mert Berlinben az angoloknak, franciáknak, amerikaiaknak hasonló intézményük nincs, hamis színben tünteti föl Magyarország erőviszonyait.

4. A cikkíró helyesebbnek találná, ha az állam az ösztöndíjasoknak havi 300-400 márkát adna és nem gyüjtené őket a Collegiumba. Az idei év viszonyait véve alapul, mikor 30 ösztöndíjas van kinn, ez kilenc hónapi időtartam mellett évi 81.000 vagy 108.000 márkát jelentene, holott a Collegium költségvetése mindössze 70.240 márkát tesz ki.

5. Téves tehát az az állítás, hogy az épület vásárlási, renoválási és fenntartási költségét is számbavéve, «minden diák ezer márkába kerül havonta». Ha ez igaz volna, 30 ösztöndíjas mellett ez a fenti számítás alapján évi 270.000 márkát jelentene, tehát a vételár és renoválás amortizálására évi 200.000 márka esnék.

6. Azt mondja a cikkíró továbbá, hogy az ösztöndíjasok «be vannak zárva egymás közé s ki sem tudnak lépni az életbe, nem mehetnek szinházba, nem mehetnek társaságba s nem tanulhatnak meg németül», hogy «nincs módjukban a német kultúrát oly mértékben megszerezni, amilyenre ők maguk is képesek és lehetők volnának, ha az élet vad harcában dolgoznának». Ezzel szemben meg kell állapítani azt, hogy az ösztöndíjasokat szabad mozgásukban más, mint a tudományos munka, nem akadályozza, az életben szabadon mozoghatnak és rendesen az ünnepek felhasználásával Németország nevezetesebb városait is megtekintik. Téves azt hinni, hogy az ösztöndíjasok a nyelv elsajátítására küldetnek ki. Ellenkezőleg, ha a német nyelvet nem bírják olyan mértékben, hogy az szaktanulmányaikban őket ne akadályozza, ki sem mehetnek. Szaktudományi munkájukat pedig éppen azzal biztosítja a Collegium, hogy az ösztöndíjas megérkezése első percétől elfoglalhatja a neki megfelelő munkahelyet laboratoriumban, kórházban stb. s «az élet vad harca» alól fölmentve, nyugodtan folytathatja kutató munkáját.

7. A cikk szerint «két-három évi főúri élet illuziója után hazajönnek az ösztöndíjasok, itt ezerkétszáz pengős évi fizetésű állásokra pályázhatnak s azután folytathatják a magyar tanárok szomorú életét». Ezzel szemben meg kell állapítani, hogy a berlini ösztöndíjasok közt aránylag kevés a tanári pályára készülő, minthogy oda főkép orvosok és természettudósok mennek. Kezdő embernek természetesen kezdő fizetéssel kell pályáján elindulnia, de volt már olyan eset is, hogy az ösztöndíjas egyenesen egyetemi tanszékre került. A «főúri élet illuziója» kifejezés pedig talán nem nagyon harmonizál azzal a kijelentéssel, hogy «a templom egerei módjára élnek».

Tisztelettel

DOMANOVSZKY SÁNDOR

az Orsz. ösztöndíjtanács ügyvezető igazgatója