Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 6. szám
Itt az ideje. Haza kell menni.
Fáradtan és törődötten csúszott le a fáról s a ruhája tovább kopott és tovább szakadt s lent érezte magát a földön s nem volt benne öröme. Nem érezte szilárd talajnak a talpa alatt a földet. Nem érezte az életet biztosnak maga előtt; a jövőt, az életet. Látta, hogy szenvedélyek s hiábavaló szenvedélyek rabja. Szeretett volna meghalni.
Azóta vacsorára terítenek odahaza.
És mégis haza kell menni, bármi történik is...
Szédülő fejjel, gépiesen, fáradtan taposta a rögöket s haladt egyre, egyre közelebb a szélmalmok felé. Már azoknak is megállott a vitorlája, ugyanolyan csüggedten lógtak a szárnyak, mint az ő lelke.
• 6.