Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 5. szám · / · FIGYELŐ · / · SZÍNHÁZ

Schöpflin Aladár: ARANYÓRA
Szép Ernő meséje a Belvárosiban

Városi népmese, tragikomédia, életkép - akárminek nevezhetni Szép Ernő új darabját, végső értelmében mégis lírai vers. Egy Szép Ernő-vers, cselekvényben, alakokban, jelenetekben és helyzetekben kifejezve: egyszerű szegény emberek pici kis válságairól, problémáiról, suta szerelmeiről és együgyű bűneiről. A költő mindegyiket a kezébe veszi, megsímogatja, egy kicsit mulat rajtuk, egy kicsit érzelmeskedik velük, úgy tesz, mintha csak játszana velük, pedig alapjában véve velük-érzi bújukat, bajukat. Ez a lírai alapszövet tartja össze a darab kissé laza szerkezetét s a nagyon egyszerű, majdnem primitív cselekvénynek ez ad életet és súlyt, mert ebből áramlik ki a nézőtérre is a szolidaritás a színpadon mozgó emberkékkel: annak megismerése, hogy az emberi szenvedés mértéke nem okának mértékétől függ, hanem a szenvedőhöz való arányától. A tönkrejutott keretezőmesternek utolsó kincse, az öröklött aranyóra elvesztése lehet épp oly katasztrófa, mint Hamletnek az, hogy megfejtette apja halálának rejtvényét. Csakhogy míg Hamlet küzködése önmagával megrendít és félelemmel tölt el, a keretező tragédiájával nem tudunk egy kis mosoly nélkül együtt érezni. A szenvedőnek és a szenvedés okának kicsinyessége s a szenvedés aránylagos nagysága közötti aránytalanság - a mi szemünkben aránytalanság - a tragikomikum magva. Mikor például Bogdán bácsi elviszi a rendőrkapitányságra az aranyórát, melyet leányának szerelmese az ő számára rabolt, tiszta tragikomikus alak: amint naivitásában túl akar járni a mindenkire hivatalból gyanakvó hatóság eszén, el akarja hitetni a rendőrtisztviselőkkel, hogy az órát találta, mikor a végén belebotlik a saját együgyűségébe s hazudni akar, holott nem tud hazudni. Az alakoknak ebben az ábrázolásában nincsen egy molekulája sem a gúnynak, - az ábrázolás nem az író fölényéből, hanem szolidaritásérzéséből fakad. A legszebb a darabban az a tapintat, amellyel az író alakjaival bánik.

Ha nem is éppen Szép Ernő találta ki, de azért szép és igaz az az erkölcsi atmoszféra, amelyben ezek a szegény emberek élnek. Itt a bűn és tisztesség közelebb van egymáshoz, mint a felsőbb társadalmi szférákban, szinte észrevételnül lehet az egyikből a másikba átlépni. Olyan nehéz a szegény kis embernek tisztességesnek maradni, annyira szorítja a bűn felé a szükség, annyi alkalma van bűnt látni s olyan kevés az ítélőképessége a rossz és jó megkülönböztetésére! A munkanélküli órássegédhez olyan közel van a lopás gondolata s ha már egyszer lopott, olyan kevés az ellenállása a bűnnel szemben! Rossz ez az ember? Rosszat tesz, egészen rosszá, hivatásos zsebtolvajjá válik, de egészen ő tehet róla? S a kis virágárúslány a maga butuska ártatlanságában nem is sejti, hogy akkor kezd lefelé csúszni, mikor a virágosboltban meg hagyja magát csókolni a croupiertől harminc pengőért, ami a házbérből hiányzik! Szegény lány mellett olyan közel settenkedik a prostituálódás lehetősége! Ki adott valaha neki okosságot, tapasztaltságot, erőt, az apai intelmek konvencionális és elméleti értékű s az apa sorsában érvénytelennek látszó tanításain kívül, hogy ellentálljon annak az egyetlen lehetőségnek, amellyel sorsán javíthat? A bűnben, amit ezek a piciny emberek elkövetnek, több a naivitás, mint a rosszaság. Egészen romlottak a darabban csak a felsőbb szférából való alakok: a dandys, cinikus croupier, a részeg disznó marhakupec. Szép Ernő nagyon jól megérti, hogy a szegény emberek bűnének megvannak a nyomós enyhítő körülményei és ezeket nagyon szépen érvényesíti. Nem védőbeszéd formájában, mert a darabban árnyéka sincs a társadalmi tendenciának, csupán abból az érzés-sugallta igyekezetből, hogy megértse és megértesse az embereit. Nem bírája ő az életnek, az embereinek, csak figyelője és megértője sorsuknak, amely a saját törvényei szerint bogozódik. Elindítja a történéseket és aztán nem avatkozik beléjük, hagyja őket lefolyni a maguk okozatisága szerint.

Bródy Pál erőskezű rendezése alatt, amelyben nincs semmi a manapság oly sokat emlegetett rendezői ujdonságkeresésből, de annál több a szolídság és hozzáértés, az előadás a maga teljességében fejezi ki a költő intencióit. Az egésznek van stílusa, amely összefogja a különböző egyéniségű és kaliberű színészek munkáját. Gózon Gyula öreg Bogdánja színészi meglepetés; ez a kitünő színész, akit eddig leginkább csak felületes szerepekben, mint mulattató-színészt szerepeltettek, most egyszerre megmutatta, hogy nagyon jó karakter-ábrázoló, a darab játékos tónusában maradva, felszínre tudja hozni az alak lelki mélységeit. Dajka Margit a maga együgyü tisztaságában adja a primitív nevelésű, csibész-tónustól kissé már inficiált fél-proletár lányt, a mulató-jelenetben tiszta ösztönből fakadó irtózatát attól, amit el fog követni. A harmadik főszereplő, Gyergyai István különösen a börtönudvari jelenetben tudja éreztetni az alaknak igazi természetét, a csirkefogót, aki most járja a zsebtolvajlás iskoláját.