Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 1. szám
Álmomban, kedves, hóhérom voltál.
Fejszével tőből
Karomat-lábamat lehasitottad.
S én annyit mondtam csak: Sose felejtem
Mikor először öleltél,
Azt a nyarat -
S te így feleltél: Micsoda föld az,
Amibe gonosz kéz konkolyt vet és
Búzát arat?
Álmomban, kedves, szemeim golyóit
Vésővel kivájtad két titkos gödréből.
S én annyit mondtam csak: Vedd tenyeredre
Mint friss-halott még-meleg kismadarat -
S te azt kiáltottad: Micsoda ég az,
Amiből nem tűz más csak
Villámló harag,
S mégis: mire a földre ér,
Ott úgy fogadják mint napsugarat?
Micsoda ég az és micsoda föld az
És micsoda fény az és micsoda lény az,
Akinek fülében a mennydörgés szavából
Csak egy pihegésnyi nesz marad!
Álmomban, kedves, nyelvemet tövestül
Harapófogóval kiszakítottad.
Fogaim kiverted sorra kalapáccsal.
Letépted ajkam is s én annyit mondtam csak:
Óh, hogyan fogom a lábaid nyomán most
Kedvesem kedvesem
Csókolni csókolni a port s a sarat?
S te azt sziszegted: Micsoda lélek az,
Mely örökké simogat és sose harap.