Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 22. szám · / · FIGYELŐ · / · Fordítások

Bálint György: INFANTERIST SVEJK
viszontagságai a nagy háborúban - Jaroszlav Hasek könyve

Ennek a híres hatkötetes könyvnek első kötete jelent most meg magyarul. De ebből is tökéletesen megismerhetjük Svejket, a derék katonát. Háborús kalandjainak preludiuma ez: hinterlandi élmények, a szerajevói merénylettől kezdve Svejk frontra-indulásáig. Ez nem sok: és mégis rengeteg. Ami ebben az egy kötetben van, az teljesen elég ahhoz, hogy Infanterist Svejk ne múljon el nyomtalanul, a korával együtt. Ez a Svejk élni fog, majdnem úgy, mint Sancho Pansa.

Svejk civilben kültelki kutyakereskedő Prágában, aki lopott korcskutyákhoz pedigrét hamisít, aztán felveszi az előleget - és nem szállítja a kutyát. A háborúban: szimuláns, lógós, tisztiszolga, álkreten és igazi bölcs, mindenkinél félszegebb és ostobább és közben mindenkinél ügyesebb és fölényesebb, Chaplin-szerű, groteszk csavargó, akibe mindenki belebotlik, beleköt és akinek mégis minden sikerül. - «Mondja, Svejk, maga tényleg ilyen hülye?» - kérdezik tőle sokszor és ő áhítatos hangon válaszolja: «Igen, főhadnagy úr, én tényleg ilyen hülye vagyok». Ilyen ravaszul kiszámított, angyali bárgyúságokban rejlik Svejk sikereinek titka. Így evickél át, aránylag szerencsésen, a rendőri fogda, elme-megfigyelő, kaszárnyák, tiszti cselédszobák és egyéb Scillák-Charybdisek veszedelmein. Modern és prózai mitológikus vándor, akinek detektívekkel, csendőrökkel, katonatisztekkel és egy egész megbolygatott, vadul kavargó, háborúeleji szoldateszkával kell megküzdenie. Nem harcol, hanem félszegen lapul, nem lázad, hanem behúzott nyakkal, sután hazudik - és keresztülcsúszik minden viszontagságon.

Mindezektől még egyszerű anekdota-figura is lehetne Svejk, enyhe garnizonhumor-téma. De milyen távol áll ettől! És milyen magasságban fölötte! A maga piszkos, kómikus kicsínységében monumentális szoborrá nő és bárgyú-ravasz vigyora bronzba örökül. Mert ő az anti-hérosz és anti-mártír, halhatatlan ellenlábasa mindannak, amit a háború és általában az élet frontjára szoktak felrajzolni. Ő a főszereplővé lett epizódista, a piedesztálra állott «drôle», az ezerszínű és grandiózus szürke kisember. Apoteozist kap benne a hihetetlenül józan «paraszti» ész, amely keresztüllát a pátoszon és a hazugságon és csalhatatlan ösztönnel meglátja mögötte a trivialitást, a humbugot, az ostobaságot és a rosszhiszeműséget. Nem akarja megváltoztatni: a saját eszközeivel próbál ellene védekezni és ha ez sikerül neki, utána jót nevet a markába, amikor senkisem látja. Egy Don Quijotevé lett egész kor Sancho Pansája Svejk. Mint ilyen önmagában véve nem etikus lény, de hatásában mégis az, mert az író rajta keresztül destruál tévhiteket és előítéleteket.

Ez a Hasek - aki néhány évvel ezelőtt fiatalon halt meg - a világirodalom egyik legegészségesebb, legrobusztusabb szatírikusa. Mert a legtöbb mély és nagy szatíra mögött súlyos lelki válságok vannak, gyötrődő neurózis, vagy schizoid túlérzékenység. A legtöbb szatíra alapjában véve a művész védekező és keserű lelki reakciója a bántó, ellenséges világgal szemben. De Hasek szatírája nem ilyen. Ő a túláradóan egészséges, régi latin humoristákhoz áll közel, Cervanteshez, sőt Rabelaishez. Fantasztikusan karikírozott alakjait nem fájdalmasan fanyar mosollyal mutatja be, hanem ellenállhatatlan, harsány, teleszájú röhögéssel. Vaskos, nyers a humora, mindent kimond, mindent leír - de mégsem bántó és durva. Sőt: közvetlenségével, vehemens őszinteségével egyenesen elragadó. Ezenkívül, Hasek gyilkosan jószemű megfigyelő: ami az emberben csúnya, ostoba és fonák, azt egy gyermek kérlelhetetlen éleslátásával veszi észre és egy gyermek csúfondáros jókedvével túlozza óriásivá és viszi ad absurdum. Talán ez a leglényegesebb és legszuggesztívebb tulajdonsága: ez a gyermeki karakterlátás és primitíven erős torzítás. Nem véletlen, hogy éppen a vele rokonlelkű George Gross készített rajzsorozatot a «Svejk» híres katonafiguráiról.

Kár, hogy csak az első kötet jelent meg magyarul a világháború antiéposzából.