Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 19. szám · / · FIGYELŐ · / · LENGYEL IRODALOM · / · Mohácsi Jenő: ÚJ LENGYEL ELBESZÉLŐK

Mohácsi Jenő: ÚJ LENGYEL ELBESZÉLŐK
Juljusz Kaden-Bandrowski regénye: General Barcz. Frankfurter Societäts-Druckerei G. M. B. H. Frankfurt a M.

Formájában nagyszabású európai magasságú regény, anyaga és a belőle kiáradó szellem egészen sajátos. Nincsen sok módom az összehasonlításra, ennélfogva nem tudom határozottan megállapítani, hogy egyesegyedül csak lengyel avagy más szláv nemzethez tartozó író is írhatta volna-e. (De Juljusz Kaden-Bandrowski novellái egészen mások. Penetránsabban szlávok.)

Ha Lengyelország politikai viszonyai talán ziláltak is némiképpen: az író szabadsága, ahogy Barcz tábornokból is kitetszik, vitathatatlan és e magasratörő nemzet lelkiismeretének egyik fontos alkotó eleme. Ime, Kaden-Bandrowski regénye, mely 1922-ben jelent meg először, az imént lezajlott viharos esztendők történetét süríti. Őszintén, valószerűen, kegyetlenül.

A regény hőse egy tábornok, aki Lengyelország diktátorává küzdi föl magát. Puccson, szennyen, asszonyok testén és lelkén át, segítői letiprásával, ellenségei félelmetes erőinek kiegyensúlyozásával. Bizonyos, hogy az eseménymozaikok adatai nem igazak, mégis azt a lenyügöző érzést váltja ki a mű olvasása, hogy így történhetett volna.

Kaden-Bandrowski nagy írói tette pedig az, hogy meggyúrja hősét, csakúgy, mint híveit és ellenlábasait, háromdimenziójú alakká, életet lehel beléje, testisége rabjává teszi, megláttatja, meghallgattatja, sőt talán még meg is szagoltatja velünk, fölruházza jóval, de még több rosszal, egyáltalában nem akarja elhitetni velünk, hogy Barcz tábornok nagy ember, mégis megérteti velünk, hogy éppen ez a katona hivatott el arra, hogy Lengyelország diktátora legyen. Milyen szerencse volt mindenesetre a regényíróra, hogy ezt az alakot és minden alakját és legrejtettebb gondolatok, az öntudat alatti érzések tabujáig követhette, asszociációit el nem vetélte, akármilyen tekintélyrombolóknak tetszhettek is. Ezért megnyerte jutalmát az író is, meg a nemzeti közvélemény is, mely az igazmondás és igazírás végső levelezéseit sem gátolja. A diktátor nem igen rokonszenves alakja az események káoszából kiemelkedve valami tragikumfélében megtisztul és jeges magányosságban dermed a hatalom szobrává. Természeti jelenség szinte, melyet érzünk és értünk és eltűrünk, tekintet nélkül arra, hogy szeretjük-e, avagy sem.

E nagy lengyel regény, melynek megágyazottságát e nemzet mai irodalmában csak sejtem, de kimutatni nem tudom, megcsinálásában némi expresszionizmust mutat, anélkül, hogy ezt a stílust túlfeszítené. Lehet, hogy rapszódikus volta szinte külső emanációja annak a rapszódikus életnek, mely a jellegzetesen puhalelkű és ezért a puhaságot gyűlölő, belőle túlzott keménységbe menekülni igyekvő emberekből kiszakad. A mű kép- és eszmegazdagsága bódító. Tájak és emberek gőzölögnek a valódiságtól.

Nagy emberi és irodalmi dokumentum egy nagy nemzet vajudásáról.

*