Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 19. szám · / · FIGYELŐ · / · LENGYEL IRODALOM

Lengyel Menyhért: ÚJ LENGYEL SZÍNDARABOK

Ha Varsóban modern írók után kérdezősködünk, rögtön egy tucat nevet említenek, akikről sohasem hallottunk. «Európa legjobb» novellistája, drámaírója, lírikusa, ez a legenyhébb jelző, amivel az előttünk ismeretlen költőket illetik. Egy kicsit elmosolyodunk. Nem ő rajtuk, hanem magunkon. Mi is ilyen túlzott és irreális meghatározásokkal szoktuk bemutatni a nyájasan érdeklődő idegeneknek íróinkat és művészeinket.

De mindjárt utána gondolkodóba ejt bennünket a kis népek és ismeretlen irodalmak tragikuma. Angolt, németet, franciát nem kell fölfedezni és bemutatni, magától értetődő, hogy a széles nyelvjárások útján mindenki elfoglalja az őt megillető helyet. Kis nemzetek írói, különösen Dél és Kelet felé, hacsak nem egészen kivételes tehetségek, vagy kivételesen szerencsés emberek, - mert ez is hozzátartozik a dologhoz, - rejtve maradnak, sokszor igazságtalanul bezárva ismeretlen nyelvük határai közé. Amellett Lengyelország nagy nemzet, harmincmilliós lélekszámmal. Kik tehát ezek az általuk oly lelkesen említett modern írók?

Elsősorban színdarabok után érdeklődtem, mert a város erre volt gyanús. Ahol oly kitűnő színház van, mint a Teatr Polski, a zsurnalisztika oly élénk, az emberek annyira intelligensek, lelkesek és tréfásak s a közönség oly nyilvánosságkedvelő, a kokettériának s könnyű romantikának oly félreismerhetetlen jelei vannak, az a színpadi tehetségek jó lelőhelyét jelzi. El is árasztanak régi és új nevekkel: Slowacki, Krasinski, Wyspianski, Bohomolec, Krasicki, J. N. Kaminski, Korzeniowski, Boguslavski és a legújabbak: Kiedninski, Perzinski, Grubinski, Herz, Hemar, Nalkowska, Kavecki, - be kell vallanom, soha nem hallottam egyikről sem. Az egész új lengyel színműirodalomból csak Gabriela Zapolska neve ismerős, hatásosan összeácsolt, de minden különösebb valeur nélküli darabjai révén.

Később aztán, persze fordításokban, különféle kéziratokat kapok, melyekből már tisztábban meg tudom állapítani az új lengyel színpadi irodalom jelentőségét.

Közös tulajdonsága e daraboknak a tiszta kompozíció, a plasztikusan látott alakok, jó érzék az eleven színpad iránt és, ami leginkább megkülönbözteti nagy részüket az átlagterméstől, mellyel oly nagy számban árasztják el az európai és amerikai színpadokat, az, hogy ezek a színdarabok nem csupán színpadra szerkesztett művek, szóval nem előre eltökélt szándékkal s meglehetős rosszhiszeműséggel írott darabok, hanem mindegyiknek köze van az élethez, rajtuk van a valóságnak, az életszerűségnek az a megnevezhetetlen varázsa, amely e színdarabokat föltétlenül magasabb kategóriába helyezi az átlagnál. Lehet, hogy ez az életérzés és látás speciális szláv tulajdonság, a nagy orosz regényírók lehelletét érzi olykor az ember.

Itt van például Nalkowska asszony színdarabja, az «Asszonyok háza». Ebben csupa nő szerepel, egy vidéki kúria sajátságos lakói. Egy nagy család, amelyből kivesztek a férfiak. Nyolcvanéves nagymama s azután furcsa öregasszonyok, a legfiatalabb közülök negyven éves, ennek még friss a fájdalma, néhány hónapja halt meg a férje. Ezen a friss fájdalmon rágódik az egész ház, ez az ő izgalmuk és élményük, de majd el fog múlni és be fog hegedni, mint a többi fájdalom. Ámde valami történik. Egy fiatal leány robban be a házba, kiderül, hogy a fájdalmasan gyászolt férj kettős életet élt, a leány az ő törvénytelen gyermeke. De az is kiderül, hogy a gyászoló özvegy élete sem volt oly egyszerű, urához való szerelme mellett valami kikerülhetetlen vágy sodorta egyszer egy olyan kalandba, mely feldúlta az életét s keserű bűnbánattal tetézte gyászát. Mindez csak egy villanás, de feltárja, hogy az életvonalak nem oly egyenesek és egyszerűek, mint amilyeneknek, különösen primitív színdarabokban, mutatkoznak. Nalkowska asszony darabja talán színpadilag nem eléggé formás, - a szerző elsősorban regényíró, - de mégis van benne valami, ami megragadja és gondolkodóba ejti az embert. Úgylátszik, ez a valami sokszor elég egy színpadi sikerhez, mert Varsóban nagy feltünést keltett a darab.

Nékem mégis legjobban tetszett Vladimir Perzinski «Okosság és ostobaság» című komédiája. Az utóbbi időben nem is olvastam színdarabot, melyet ennyire közel éreztem a mai élethez. Ne gondoljunk aktuális események feldolgozására s színpadi ripotage-ra, mellyel a mai német írók ostromolják az irányt vesztett színpadot. Ez a lengyel író minden ilyen pretenzió nélkül egész közel jut azokhoz a komplikációkhoz, melyek a mai ember érzésein uralkodnak. Egy Oborski nevű gazdag bankigazgató ifjúsága álmait siratja, amikor húszéves korában Párizsban muzsikus akart lenni. Azután elfordult az élete, - érvényesült, mint közgazdász, bankdirektor lett, elfáradt, egy kicsit el is butult. De csökönyösen ragaszkodik ahhoz, hogy az a fiatalember, aki ő volt s aki oly lelkes és intenzív valóság volt, nem veszhetett el, - él valahol. S ezt neki meg kell keresnie. Egy éjjeli mulatóhelyen fel is fedezi egy Wirski nevű fiatal bárzongorista személyében, akit magához vesz, minden jóval ellát és arra ösztökél, hogy magasabb művészi hivatásának éljen, mintegy jóvátenni akarván ez ifjún keresztül azt a vétket, amit önmagával szemben elkövetett. Megható ez a viszony az érvényesült öreg ember s a tehetséges ifjú között. De ami belőle következik, az még jobb. Oborski felesége, egykori színésznő, féltékeny lesz arra a gyöngédségre, amit férje a fiú iránt mutat és elveszi őt magának. Szeretője lesz a fiatalembernek, akire még másik két nő is kiveti a hálóját. A szegény zseni nem tudván élni és alkotni, egyrészt a barátja túlzott gondoskodása, másrészt a nők szerelmi intrikái miatt megszökik jótevője házától és visszamenekül a bárzongorához, ami mellett mégis megírja azt a szimfóniát, amelyről egykor Oborski álmodozott. Talán csak Bernard Shaw-nak sikerült a Doctor's Dilemma-jában és a Candidá-ban a zseniális fiatal művésznek olyan portréja, mint aminőt Perzinski állít elénk ebben a munkájában, mely a modern színműirodalom egyik legkitűnőbb alkotása.

Nagyon jó zsáner Jean Herz «Eladó lány» című színműve, amely arról szól, hogy egy szegény, fiatal leányt családja és környezete mint kényszerít arra, hogy menyasszonya legyen egy gazdag bankigazgatónak. S mikor óriási erőfeszítések és a lány ellenszenvének letörése árán az eljegyzés végre sikerül, de egy hirtelen gazdasági katasztrófa következtében a vőlegény elszegényedik, mint csinálja ugyanez a környezet vissza az egész dolgot, amidőn pedig már a lány részvéte, rokonszenve és vonzalma a vőlegény felé fordult, aki a házasság tönkremenése következtében öngyilkos lesz. Kitűnő figurák és kitünő szerepek teszik élet- és színpadteljessé ezt a darabot. - Nagyon mulatságos atelier-komédia Hemar-nak «Két úr, akinek neve B.» című darabja, mely fölényes ügyességgel, szatírával, egészséges humorral tükrözi az író- és színészvilágot. Egyelőre ezeket olvastam az új lengyel színműirodalomból, de hever az asztalomon még egy csomó. Húsz év előtt a teljesen ismeretlen magyar írók voltak ilyen frissek, ötletesek, mohók és expanzívak.