Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 16. szám · / · FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM Vers · / · Illés Endre: BARTALIS JÁNOS

Illés Endre: BARTALIS JÁNOS
Egy kötet vers - Napmadara
; Dante-kiadás
3.

Megállok előtted, ujszülött, - ki az én testi és lelki funkciómnak a műve vagy, - egy pillanatnyi munkám, - akárcsak egy költeményem; - amelyet az éjfél lázában alkotok.

A Bartalis-vers születése.

Indulásában, s később is, egyes szavaiban úgy sarjad ki a szomorúság talajából, darabosan és csikorogva: mint egy berozsdásodott, lelakatolt ajtó, ha nyitogatják. Mert nehéz beszélni akkor, amikor az egész világegyetem a magányos ember mellére nehezedik, úgyhogy a szív is alig tud dobbanni nemhogy a tollat tartó kéz könnyedén mozogna. Nincs itt rím, s nincs semmi megkötöttség. Szabadvers? Vagy bármilyen forma? Csak annyira, amennyire az emberi sóhajtásnak van, vagy lehet formája. de inkább nincs. Azután egy merész szóval hirtelen ívbe lendül a mondanivaló: s már áll is a vers, s erő feszül soraiban. Az érzés átütötte az ellenséges anyag ellentálló közegét.

Primitív ez a vers. Vagy még inkább - nehézkes. Érzésbeli s nyelvi nehézkesség vaskossága a szavakban. Néha egy pillangónak csákánnyal ered utána. Néha még a sziklában rejlő aranyat lepkehálóval akarja kibányászni. Nehézkes. De mennyire írói tragédia s erőfeszítés ez egyben. Írók, igaz írók viaskodhatnak így csak az anyaggal. S éppen ebből az aránytalanságból, ebből a nehézkességből, ebből a primitívségből ered Bartalis mindenki mástól elkülönülő egyénisége is. Az íz, a versnek az az egyéni íze, amit Kosztolányi a Bartalis-vers szesztartalmának nevez.

Testi s lelki funkciómnak műve vagy. Mennyi a darabosság, mennyi a versellenesség még ebben a sorban. De ahogy folytatódik: Megállok előtted és leborulón csodállak. - Teremtettelek! - Titkos és mély szövetséget érzek az Istennel. A teremtettelek már milyen szárba-szökkenő: magvas és erős szó! az előbbi sor ismétlődése. De már tökéletesen. S a biztos pilléreken a kupola: a titkos s a mély szövetség az Istennel.

Szavak.

De szavakon vérzik el s szavakban gyúl ki néha Bartalis ereje. Néha a leglaposabb próza, amit ír. Ezt meri leírni: De hova rejtsem el érzeményeimet? Érzeményei vannak, mint százötven évvel ezelőtt, nyelvünk vaskorszakában némely érzékenyebb lelkű költőknek. Másutt azonban a mosolyáról azt írja: virágtalan mosoly. Mert nem mindig darabos Bartalis. Szomorú s bús sem. De az öröme s a mosolya, ha öröm, s ha mosoly is: virágtalan. virágtalan mosoly. S virágtalan élet.