Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 16. szám · / · MÓRICZ MIKLÓS: AZ EMBER ÉS A VAGYON

MÓRICZ MIKLÓS: AZ EMBER ÉS A VAGYON
A VILÁGGAZDASÁGI FEJLŐDÉS IRÁNYA
A mezőgazdasági népesség sorsa

A fejlődés iránya az, hogy a mezőgazdasági dolgozó népesség száma apad a mezőgazdasági termelés apadása nélkül.

Németországban 1882-ben 7.1 millió munkaerő dolgozott a mezőgazdaságban, 1895-ben 7.2 millió, 1907-ben 8.5 és 1925-ben 9.7 millió Ugyane 43 év alatt ipari dolgozóinak száma 5.7 millióról 13.2 millióra gyarapodott. A mezőgazdaságban abszolut számban 2.8 millió dolgozó volt a nyereség, amíg az iparban 7.5 millió. A házi cselédek száma (1.6 millió) nem változott, a többi foglalkozási ágakban a keresők száma 2.4 millióról 7.2 millióra növekedett. A mezőgazdaság és a házi cselédek keresőinek tömege együtt 8.7 millió helyett 11.4 milliót ért el, a többi foglalkozási ágak 8.1 millióról 20.6 millióra gazdagodtak. Amott a gyarapodás 33 százalék, ezeknél 154 százalék. De ezenfül még van egy külön kategória is, a foglalkozásnélküliek, és ismeretlen foglalkozásuak, akiknek a száma szintén 3.8 millióra növekedett 1.2 millióról. - Amíg tehát tisztán csak a keresőket számítva 1882-ben Németországban minden száz mezőgazdasági keresőre 255 másféle kereső esett, 1925-ben száz mezőgazdasági dolgozóval a többi foglalkozási és kereseti ágakban 365 dolgozó állott szemben.

Még élesebb színben látjuk meg e fejlődés irányát, ha a kereső férfiak és a nők rétegét is különválasztjuk egymástól.

1882-ben ugyanis a 7.1 milliónyi mezőgazdasági kereső népességből csak 2.2 millió volt a nő, 4.9 millió a férfi; 1925-ben ellenbem a dolgozó nők száma 4.97 millió s a férfiaké 4.8 millió, vagyis 1882-ben a mezőgazdaságban a férfiak több, mint kétszer annyian voltak, 1925-ben pedig már kevesebben, mint a nők. A mezőgazdasági munkaerők 43 évi gyarapodása tehát teljes egészében a nőkre esett, sőt a férfiak száma egy árnyalattal még apadt is. 1882 óta összesen 6.5 millió nő illeszkedett be a német gazdasági életbe és ezek közül 2.2 millió választotta a mezőgazdasági foglalkozást. A dolgozó férfiak számának növekedése 9.4 millió volt és ezek nemcsak valamennyien más foglalkozási ágat kerestek, hanem még meg is apasztották százezerrel a mezőgazdaságban dolgozó eredeti férfinépesség számát. Azoknak a száma, akiknek nincs megjelölt foglalkozása, amint már említettük, 1.2 millióról 3.8 millióra növekedett Ezek közül 1882-ben 586.000 volt a férfi, 638.000 a nő, 1925-ben 1.7 millió a férfi, 2.1 millió a nő. A szaporodás tehát a férfiaknál ebben a csoportban 190, a nőknél 230 százalék. Itt nem túlnagy az eltérés a két nem között.

A gazdasági szervezet fejlődése tehát e számok szerint, - amelyek Európában az utolsó ötven év alatt valóban a gazdasági fejlődés ideális típusának adatai, - olyan természetű, hogy a mezőgazdasági kereső népességet lehetőleg megrögzíti, a mégis szükséges pótlást alacsonyabb értékű munkaerőből biztosítja s a mezőgazdasági termelés hozamát a mezőgazdaságon kívül álló foglalkozási kategóriák munkájával növeli. A fejlett gazdasági szervezetekben a mezőgazdasági gépgyártás, a műtrágyaipar és számtalan más termelési ág dolgozik azon, hogy a mezőgazdaság hozama a mezőgazdaságban dolgozó munkáskezek számának gyarapítása nélkül lépést tudjon tartani az ország népének fejszám szerint való gyarapodásával. E fél század alatt ugyanis a német mezőgazdaság feladatai növekedtek, mert hiszen az ország népe nőtt s igényei is emelkedtek. Németországban 1882-ben 39.8 millió lélek szerény mértékű ellátásáról kellett gondoskodni, 1925-ben pedig 62.4 millió léleknek modern változatosságú és modern színvonalú szükséglete fütötte a mezőgazdaság teljesítő erejét. Természetesen e szükségletek ellátása tekintetében új erőforrásként jelentkezett éppen a megnövekedett termelési lehetőségek kihasználása, amely már elég nagy volt arra is, hogy a hiányzó készleteket külföldről is megszerezze, amire 1882-ben még csak elenyésző mennyiségben volt szükség, és vásárló erő 1925-ben éppenúgy 225 eltartott esett 100 keresőre, mint 1882-ben, tehát a megnövekedett eredményt a gazdasági fejlődés nem úgy érte el, hogy aránytalanul több egyént kellett volna bekapcsolnia a keresők sorába, hanem úgy, hogy azok munkájának nagyobb hozamot biztosított. Ezt pedig úgy érte el, hogy közben a munkaidőt is csökkentette. E 43 év alatt a napi munkaidő kérdése Németországban rendeződött s a helyzet nemzeti szempontból már azzal is kedvezőbbre változott, hagy a rendszertelen mezőgazdasági időbeosztás túlnyomó fölénye helyett a dolgozók nagyobbik részére a rendezett és szociális intézményekkel enyhített ipari munka korszaka következett be. S a gépek használata a mezőgazdasági munkások helyzetét is tűrhetőbbé tette.

Ezek az adatok új színben tüntetik fel a városokba való tódulás közismert jelenségét is. Lényegében nem az történik, hogy a falvak elnéptelenednének, hanem az hogy a városok olyan lehetőségeit biztosítják az életnek, amelyek nélkül a falvak népe a szaporodásra nem is gondolhatna, tekintettel arra, hogy a népesség újabb és újabb hullámait többé nem lenne hol elhelyeznie. A mezőgazdasági szinten a lakosság eléri a maga telítettségi fokát s a fejlődés megáll. A természetes szaporodás szünetel, vagy hatását csecsemőhalandóság, járványok s háboruk ellensúlyozzák. Törökországban a lakosságnak még ma is 23 százaléka esik hat évnél ifjabb korévekre. Az ipar, a kereskedelem s a velük kifejlődő foglalkozási ágak a termőterület kibővítését jelentik és új életek számára biztosítanak helyet. A városi kultúra nem öli meg a falut, hanem lélekzethez juttatja; nem hanyagolja el a földet, hanem munkáját a városokban végzi el; az embernek, aki eddig életét csak a földhöz kötötten tudta elképzelni, emeletet épít e földre és új, szabadabb, változatosabb lehetőségeket tár fel számára.