Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 9. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · FRANCIA IRODALOM

Aurélien Sauvageot: A HÁZASSÁG REGÉNYEI

Talán Chardonne regénye, az Epithalame volt az első oly mű amely a háború utáni irodalomban a házasság problémáját választotta témájául. Azóta, főleg az utolsó két évben, a «házassági regények» száma meglehetősen elszaporodott. De míg például a Climats, André Maurois munkája, amelyet a magyar közönség is ösmer Komor András fordításában («Két asszony között»), s azonkivül legújabban Lacretelle regénye, az Amour Nuptial, a házasfelek kiábrándulását s néma tragédiáját festi - amelyben a házasság ténye csak még jobban a szenvedéshez köti őket - Jules Romains új trilógiájának két utolsó kötete (Le Dieu des Corps és Quand le navire...) valóságos nászinduló ezekhez a könyvekhez képest. Jobban mondva: szimfónia, amelyben a legforróbb és a legédesebb hangnemek, a legtisztább és legmélyebb motivumok csendülnek egybe, ugyanazon egy téma változataiként.

A házasság, egészen a legújabb időkig, inkább csak keretül szolgált a házasság-ellenes szerelmi bonyodalmaknak. A szerelem mint akár Racine-nál vagy a romantikusoknál, változatlanul törvénytelen, jobban mondva házasságon-kivüli szenvedély maradt, - akár Stendhalra vagy Flaubert-re, akár «Swann szerelmé»-re gondolunk. Chardonne regénye a szerelmet már magába a házasságba helyezi s e könyv komoly sikere a téma időszerűségét is bizonyítja. Az az erkölcsi forradalom, amely a francia irodalmat Swann és a Temps retrouvé, vagyis a prousti remekmű eleje és vége között, olyannyira átalakította, az írókat arra késztette, hogy új értéktáblát alkossanak. A házasságot, mint annyi más intézményt, ugyancsak át kellett értékelni. Ez a tisztán társadalmi forma, amely ki akarta zárni az érzést, ma már a «couple», a házaspár alakjában tárul elénk, amelyben a mai asszony társát és nem urát vagy birtokosát látja a férfiben. - Mi akkor hát az alapja ennek a mai formájú házasságnak? Jules Ramains nézete szerint semmi más, mint «a testek egyessége». Heroikusan őszinte s jóhiszemü könyvében, amelynek a «Testek Istene» címet adta, valóságos útra kél velünk a «test birodalmába», ahol a két házasfél eljut a legvégső meghittségig. Ez a házasszerelem nem a tiszta kéj keresése a törvényes keret védelme alatt, hanem valami vallásos elmélyedés, egy másik emberi lény jelenléte, az egyetlené, akinek testi közelsége az igazi «jelenvalóság» érzését kelti s létével a mi létünknek végső határát mutatja. E jelenlétben való élés, mint Jules Romains hősnője mondja, az eleven asszonyi sors legmagasabb csúcsát jelenti.

Hasonló eredményhez ér Lacretelle is, mikor az Amour Nuptial első személyben beszélő hősével azt mondatja, hogy «a kéj útján vél eljuthatni a léleknek legvégső s cáfolhatatlan ismeretéhez». Igaz, hogy ezt az ismeretet nem leli meg a házasszerelemben s futólagos szeretők karjaiban keresi tovább; miért? Mivel egy oly fiatal lányt vett feleségül, akit csak a lelkével akart vagy vélt szeretni s akitől nem a testi kéj nyújtását és élvezését kívánja, hanem pusztán és kizárólag lelki és szellemi átlényegülést. Nem is szereti feleségét, csak akkor, ha nem érzi a testét s főleg mikor a betegség és a halál közelléte révén az asszony mintegy egészen átszellemül. Épp ily kudarccal végződik Maurois kétarcú regénye is. Egy férfi, miután nem képes megvalósítani egy asszonnyal való lelki egyesülését, felesége távozása s korai halála után egy másik asszonynál keres gyógyulást ikarosi röptében kapott sebeire. Ezúttal az új asszony tör a lelkek egyesülése felé; hiába, mert a férfi belehal, mielőtt valóban egyesültek volna.

Maurois kettős regénye s Lacretelle vallomása után mindinkább világossá válik Jules Romains «Quand le navire...»-jának jelentése. Lucienne-t kénytelen elhagyni férje, aki tengerésztiszt, - s a házastársak mindenáron, még a távolléten túl is, fel akarják találni egymás jelenvalóságát. A nő szerelme olyan forró, hogy a két házasfél között telepatikus látomás keletkezik. De akkor a fiatalasszony rettegve veszi észre, hogy nagyon is túl lépett a «test birodalmán», a házasságon s már-már végleg beevezett a «halál birodalmába». Ezentúl nem beszélnek többé e mágikus kisérletekről, «különös szeméremmel» hallgatják el efajta vízióikat és vágyaikat s vigyáznak, hogy ne lépjék át a «határt». Vagyis a házasság nem más, mint a testek egyessége, mindenekfelett. Ez azonban korántsem jelent egy tisztán fizikai keveredést. A lélek s a szellem folyvást a maguk képére gyúrják a testet, mintahogy az Úristen is agyagból formálta Ádám élő testét. Vagyis; a testi szerelmen át való megismerés együttjár, Jules Romains tana szerint, a lelki szemérem megóvásával.

Ugyanezt a tanulságot tükrözi Martin Maurice szép regénye: Amour, terre inconnue. Egy férjébe szerelmes asszony szeretőjétől tanulja meg a szerelem bonyodalmas művészetét. Ilyenmódon felvértezve, férjét is sikerül megnyernie a testi szerelem számára, hogy aztán együtt valósíthassák meg a testi egyességen nyugvó boldogságot. Itt a, testi jelenlét újraéleszti a lélekét, amelyet már-már egészen kiölt a nyers és ügyetlen házastársi érintkezés.

A különböző légkörök és talentumok ellenére, mindezek a regények majdnem egyazon eredményre jutnak - vagy ha tetszik, a mai házasságnak ugyanarra az elméletére, amelyet a nagy Soederberg, Grete című drámája élén, ily tömör és hatékony szavakba foglal: «Hiszek a testi gyönyörben s a lélek gyógyíthatlan maganyában».