Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 9. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · Fordítások
Nekünk európaiaknak, ha amerikai könyvet olvasunk, szépirodalmi élvezésén kívül természetszerűleg mindig felvetődik az a kérdésünk: hogyan tükrözi Amerikát, mit tud mondani róla és végül mi az az Amerika, az az új világ, amely a mi régi világunkból alakult, azt sok tekintetben megelőzte és sok tekintetben elmaradt mögötte? Ezt a kérdést nemcsak az teszi elsősorban érdeklődésünk különös tárgyává, hogy ma Amerika jelentősége, hatása és versenye összehasonlíthatatlanul fontosabb tényező az európai életben, mint a háború előtt volt, hanem az is, hogy az amerikai irodalom a legújabb időkig aránylag nagyon keveset árult el róla. A Poe-, Longfellow-, Bret Harte-, Mark Twain-, Emerson-kor irodalma alapjában véve az új világba plántált európai irodalom volt, kevés amerikai jelleggel s ez is jóformán kimerült hézagos ethnografiai vonások feltárásában. Walt Whitman volt az első, aki lírájában megmutatta nekünk az amerikai ember igazi specificumát. Kérdésünkre azonban az első kimerítő feleletet a kiváló amerikai regényírók mai nemzedéke adja meg. Ezek már realisztikus módszerrel, vagyis megfigyelés, tanulmány és lélektani introspekció eszközeivel nyúlnak hozzá roppant hazájuk enigmáinak megfejtéséhez.
Sinclair Lewisről szóló multkori cikkemből, ha sikerült megértetnem, amit mondani akartam, azt olvashatta ki az olvasó, hogy ez az író az európai realizmus módszereivel ábrázolja az amerikai életet ás embertípusait s megfigyeléseiből egy a kiterjedés irányában való, inkább széles, mint mély képet tud adni Amerikáról. Bármi gazdag, színes és mozgalmas ez a kép, bármi elevenek és változatosak az alakok, melyek benne mozognak, mégsem elégít ki tökéletesen, mert nem enged elég bepillantást az ember lelki szövevényeibe. Többet látunk rajta a társadalomból, mint az emberből magából.
Sherwood Anderson is az európai naturalizmusból, főkép Zolából indult ki. A ma 58-ik évében levő író egész 1920-ig, a
A technikai és üzleti kultúra automobiltempójú országában mindig akadnak emberek, akik nem bírják ki ezt a túlfokozott ritmust s az üzleti szempontok kizárólagos uralmát. Ezek gyökértelennek, idegennek érzik magukat a dollár felé beállított életformák között, szabadabb, szellemibb, önzéstelenebb életre vágynak. Ez a kielégületlenség, az emberi léleknek ez a hiányérzése, a belső embernek az élet költészetére való vágyakozása mint költői motivum minduntalan visszatér az amerikai irodalomban. Whitman költészetében is a legfőbb motivumok egyike. Az emberek átlagánál ez a lelki jelenség csak mint passzíven jelentkezik s legfeljebb abban nyilvánul, hogy az amerikai ember, amint kissé felcseperedik anyagiakban, siet Európába utazni, ahol megtalálni véli az életnek Amerikában elvesztett poézisét. Radikálisabb természetűek azonban egy-egy belső krizis, vagy sokszor csak egy hirtelen ötlet hatása alatt kiszakítják magukat környezetükből, vándorútra kelnek és céltalan csavargó módjára barangolnak az óriási országban. Ezekből lett a
Anderson ezen a ponton fogja meg maga hősét. Egy Stockton nevű chicagói ujságíró egy nap minden különösebb incidens nélkül ráébred arra, hogy lehetetlen tovább élnie pozitív, merev lelkű felesége mellett, a szerkesztőségi robotban, az egész chicagói világban. Szó nélkül elmegy hazulról; amíg kevés pénzében tart, munka nélküli szemlélődésben ődöng a Mississippi és Ohio folyamvidékén s mikor a pénze elfogy, beáll autókerekeket mázolni egy kisvárosi gyárba. Elhagyja még régi nevét is, a Dudley Bruce nevet veszi fel. Kettős életű ember. Külsőleg a munkásember eseménytelen életét éli, belsőleg egy poétáét. Munkaközben, munkás-barátjának fecsegései közben folyton gondolkozik, újra meg újra kérődzi emlékképeit, egész eddigi életét, öntudatlan költészet hangjai zsonganak benne, amelyeket sohasem foglal szavakba. Életének ezt a szimultaneitását technikában is mesterileg ábrázolja Anderson. Az emlékképek, lírai hangulatok, ötletek revolválása Bruce életének tulajdonképen tartalma, - a többi mind mellékes, jelentéktelen esetlegesség. Az egész ember folytonos forgás, külső és belső életének elemei szüntelen váltakozásban kergetik egymást, az emlékképek ismétlődnek, némelyik közülük szinte refrainné válik - előttünk áll egy poéta, aki nem tudja - nyilván még nem tudja - magáról, hogy az.
Egy nap munkája végeztével jön a gyárból. A kapu előtt ott vár férjére a gyártulajdonos felesége. Ránéznek egymásra, valami misztikus érdeklődés támad bennük egymás iránt. Két lélek megérzi egymás affinitását. Az asszony is kielégületlen lélek, öntudatlanul érzi a szerelem romantikájának hiányát, eddigi nyugodt, szabályszerű, kényelmes életének ürességét. Önmagának is megmagyarázhatatlan érzéki vonzódást érez Bruce, a közönséges munkás iránt. A sexuális afinitásnak ez a rajza, amint férfi és nő alig beszél egymással, mégis folyton egymásra gondol, egyre jobban közeledik egymáshoz, míg végül a természet elemi magától értetődésével egymásé lesz, a regény lélektani tartalma. Mesterileg van rajzolva, ahogy az asszony szunnyadó lelke lassankint önmagára ébred, amint a két ember akarás, minden aktív gesztus nélkül, merőben az ösztön sodrásával, szavak nélkül, kimagyarázkodás nélkül folyton érzi egymást és ellenállhatatlanul közeledik egymáshoz, ahogy a harmadik érdekelt, a férj, anélkül, hogy konkrét tények figyelmeztetnék, ösztönszerűen, az érzékeivel megérzi a veszedelmet s tehetetlenül áll előtte, mint valami elemi csapás előtt - ez mind úgy folyik le előttünk, mint valami természeti jelenség. A lélektani megérzés rendkívüli példáját nyújtja az író s a szerelmi történet sorsszerű súllyal és magával ragadó gyöngédséggel ábrázolódik előttünk.
Mindez egy sajátságosan amerikai atmoszférában folyik le. A képek filmszerűen váltakoznak, Bruce gondolatában egyre-másra peregnek a chicagói ujságíró-élet, a gyári munka, a Mississippi-vidék különös, Európában elképzelhetetlen képei, az asszonyéban a párisi tartózkodása különös, misztikus, izgalmas emlékei, amelyek félig érthetetlenek voltak előtte és teljesen érthetőkké válnak a szerelmi izgalom világításában. S minduntalan refrénszerűen felhangzik egy néger dal, néger férfiak és nők gondtalan fecsegése és a visító, erős csengésü néger kacagás - a