Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 9. szám

RÁCZ PÁL: ALKU A HEGYEN

Komótos szomszédnak eszébe jutott, hogy eladja a szőlőjét. Szép szőlő volt ez. Komótos szomszéd mondta, hogy szép ez a szőlő, mert egyébként évek óta senki se látta. Talán valamikor egypáran látták, akik fenn voltak a hegyen, annak is a legtetején, ahova már ép lélek fel nem jár. Még a kerülő se, pedig annak hivatalbéli kötelessége, hogy minden szőlőt megkerüljön és a pinceajtó mellé ejtett szőlőkarót visszatámassza az ajtóhoz, amellyel jelöli, hogy ottjárt.

Komótos uram átszólt a szomszédba:

- Nézze csak, Keszegi komám, eladnám a szőlőt.

- Aki a hegyen van?

- Azt.

- Aki a hegy tetején van?

- Azt.

- Messze van az.

- Nem a, csak egy kicsinyt meredek.

Keszegi megigazította a bajuszát és alája illesztette a pipaszárat.

- Kedvem vóna rá, legalább borom vóna. Vóna?

- De még mennyire!

- Sok?

- De mijjen sok.

- Akkor hát lehet róla beszélni.

- Talán meg is nézné?

- Meg én!

- Akkor talán el is mehetnénk?

- El a!

- Mikor?

- Akár hónap is. Úgyis vasárnap van. A délutánját rászánhatjuk. Van borháza?

- De még pince is van alatta!

- Ott, a hegy tetején?

- Ott bizony!

- A sokat ér!

- Sokat, akinek nincsen.

- Hát akkor hónap?

- El nem felejtem...

Másnap aztán Keszegi koma egy darab szalonnát csúsztatott a zsebébe. A bor alá jó lesz. Jó darab rozskenyeret is kerített, azzal elindult a hegy felé.

A tövében már várta Komótos szomszéd. Kezetfogtak. Keszegi barátságosan rázta.

- Osztán mongya csak, szomszéd, mi az ára?

- Már hogy a szőlőnek?

- Annak bizony!

Komótos felpislantott a hegyre:

- Ezer forint.

Keszegi megvakarta a fejetövét és ő is felpislantott a hegyre:

- Hm, hm!

- Talán sokalja. szomszéd?

- A fenét... Hanem előbb csak látni akarom...

- Egy hód az... Beültetve egy hód... Borház, meg pince alatta... - Jó, jó . .

- Hát akkor mehetünk.

És elindultak. A hegy hosszú alja lankás volt. A szép gyümölcsösök egymás ellen vetélkedtek. Egyik fa jobban roskadozott a másiknál a teher alatt.

- Szép istenáldása ez - jegyezte meg Keszegi.

- De mijjen! - toldotta meg Komótos. - Ezek után gondolhattya, hogy mijjen lehet ez az én szőlőm, odafent, a hegy tetején.

- Hát egészen a tetején van?

- Ott bizony! A legszebb helyen. Felette senki. Mindenki alattam van...

A nyári nap erősen fűtött. A fák levelei lankadtan lógtak. A madarak alig csipegtek. Egy-két veréb lihegve bámulta a magasba törtetőket.

Komótos szomszéd titokban a homlokát törülgette. Nagyokat fujt, mert szíve nem igen bírta a meredeket.

Elgondolta magában, hogy azért is adja el, mert nem bírja a mászást. Aztán arra gondolt, hogy ki lehetett az az Istentől elrugaszkodott teremtménye ennek a világnak, aki ilyen magasba szőlőt ültetett. Maga se tudta, mert ő is már harmadik kézből vette. Vagy talán a tizedikből... Senki se árulta el, hogy ki volt az ültetője.

Keszegi is erősen zihált. Mikor már a gyümölcsösöket elhagyták, egy árván maradt almafa tövében Keszegi földhözvágta a botját. Komótos szó nélkül cselekedte ugyanezt. Egyik se szólt, csak a nap felé pislákolt és a homlokát törülgette.

Komótos Keszegi mellé ült az árnyékba. Végigtapogatta lábszárait. - Hát mongya csak, szomszéd, mennyit is kér ezér a szőlőér? Komótos felnézett a hegyre:

- Nyolcszáz forintot.

Keszegi megcsáválta a fejét:

- Hm, hm...

Felálltak.

- Hát csak mennyünk. Meg kell nézni... Egy kicsit meleg van... - Na, csak itt, merhogy idetűz a nap... Jó nap ez! Ojjan tőle a szőlő, mint a méz...

A hegy meredekbe ágaskodott. Komótos szomszéd nehezen bírta. Keszegi is erőlködve szedte a lábát. Rövid idő mulva - már majdnem a hegy derekán - ismét leültek egy bokor tövéhez.

Egyik se kínálta a másikat.

Keszegi, mintha most jutna eszébe először, megkérdezte:

- Mongya csak, szomszéd, de tréfán kívül, igazán, igaz lelkére, mongya meg, mennyire tartja ezt a szőlőt?

Komótos nagyot nyelt. Már forrni kezdett benne a méreg:

- Mint magának, Keszegi komám, de csak azér, hogy ne sokalja, odaadom hétszáz forintér!...

Keszegi megvakarta fejebúbját és visszatette rá a kalapot:

- Hm, hm...

Aztán tovább indultak. Fel, a hegynek, melynek tetején, mint a kánaáni ígéret, barnult a Komótos szomszéd borházának korhadt teteje. Ha jól megfigyelték, még a pinceajtó is látszott.

De Komótos egy vízmosás szélén, ahol vadkörtefa adott némi árnyékot, ismét földhözvágta botját és leült. Keszegi csak nézett rá.

- Na, mi a?

- Pihenjünk meg egy kicsinyt.

Keszegi elővette pipáját és dohányt kezdett nyomkodni beléje. A nap már áldozóban volt. A szép, meleg délután majdnem eltelt.

- Csak még pár lépés - bíztatta Komótos.

- Látom - mondotta Keszegi és visszafordult a szőlősgazda felé. - El is felejtettem tegnap megkérdezni, mikor ezt a szőlőt kinálta, mennyire is tartaná kend, ha mongyuk készpénzzel fizetnék?

Komótosról az izzadság vaskos cseppekben gurult. A botjára támaszkodott és szenvedő arccal bámult Keszegire.

- Ne kérdezzen addig semmit, amíg a saját két szemével meg nem győződik róla, mijjen kitűnő szőlő ez az enyém!

- Mégis tudni akarnám, hogy ne másszak tovább feleslegesen.

- Ennye, ennye, hát montam mán odalent is, hogy mint kendtől, aki komám, meg oszt szomszédom is, csak hatszáz forintot kérek érte... Minden alku nélkül...

Keszegi megfordította a fejét és felnézett a hegytetőre. - Hm, hm...

Komótos végre boldogan heveredett le a borház előtt és szeme elpihent a szőlőjén. Keszegi koma a tőkéket kezdte vizsgálgatni.

- Ejha!

- Mia?

- Sok itt a karó.

- Nem sok a!

- De igen! Több mint a tőke!

- Na, egy kevés fódozni való akad.

- Fele hiányzik...

- Azt csak úgy láttya kend!

Keszegi megtapogatta a zsebét.

- Majd elfelejtettem, hogy van nálam egy kis szalonna.

Komótos megörült.

- A bizony jó lesz!

Keszegi kotorászni kezdte a zsebéből. Közben a szőlőt méregette a szemével.

- Mijjen nagy ez a szőlő?

- Egy hód!

Keszegi a szalonnát a papírból kiszedegette.

- Ojjan hód ez, amék fogytán van... Ugyi koma?

Komótos jobbnak látta felelet nélkül hagyni a kérdést. Nekifogott a zsíros falatnak és szaporán nyeldeste. Keszegi azonban alig harapott párat odapislantott a pince felé.

Komótos szomszéd felállott és kinyitotta. Benézett.

- Mi van benne? - kérdezte Keszegi rosszat sejtően.

- Ebbe bizony víz van...

Keszegi elámult.

- Hát nem bor?

Komótos a fejebúbját vakarta.

- Nem bizony!... Rossz vót tavaj a termés... Fenn se vótam szüretelni...

Keszegi benézett az ajtón.

- Tele van e vízzel, szinültig.

Komótos lehorgasztotta a fejét.

- E biz igaz!

- De hát hogy lehet az, hogy itt a hegy legeslegtetején a pince vízzel legyék tele?

A Komótos arca földerült.

- Hát éppen ez az! Ez az Isten csudája! Ez a csuda ér ebbe a szőlőbe a legtöbbet! Ennek csudájára járhatnak messze földről! Ijjet még nem pipáltak! Hogy itt, a hegy tetején a pince tele legyék vízzel!... Mer ha még lent történik, azt érteni, de itt fent? Valóságos csuda ez, koma, ami sok pénzt megér!...

Ettől az utolsó mondattól Keszeginek eszébe jutott, hagy jó lenne a szőlő ára után is tudakozódni.

- Hát mongya csak, Komótos szomszéd!... Még meg se beszéltük, úgy igazába... Hogy is adná el nékem ezt a szőlőt?

Komótos elkeseredetten fogta meg a komája kezét és belecsapott. - Ha ojjan kíváncsi kend rá, komám uram, hát egy szó, mint száz, megmondom! Kend úgyis komám, meg oszt szomszédom is... Hát mint kendnek ötszáz forint az ára! Alku nélkül! Mer mint tuggya kend, alkudni nem szeretek...

Keszegi elgondolkozva nézett le a völgybe.

- Én se...

Otthon aztán Keszegi koma beinvitálta Komótos szomszédot magához. Egy liter bort is hozatott a kisfiúval. Közben elmondta a feleségének:

- Szőlőt vótunk nézni... Merhogy Komótos szomszéd eladná nekünk a szőlőjét... aki a hegyen van... a hegy tetején van... Oszt ideadná jó ócsón... Mongyuk háromszáz pengő forintér... Akkor fizetném ki, amikor akarnám... Mikor bő termés lenne... Borház is van rajta... meg pince is a borház alatt... Mit szólsz hozzá, asszon?

Keszeginé végignézett a két emberen.

- Nem kell nékem az a szőlő!

Komótos koma megijedt.

- Már mér?

Az asszony csípőjére kapta két kidolgozott kezét:

- Azér, mer nem ér az a szőlő semmit, ahonnét az én emberem józanon jön haza!...

A két ember összenézett. Az asszonynak nagy igazsága van. Be kellett volna rúgni valahol... Mondani is akartak valamit, de a fiú nagy loholva megérkezett a kocsmából a borral.

A harmadik liternél aztán - mivelhogy még mindig borban az igazság - Komótos szomszéd magyarázta Keszeginének:

- Mer hát tuggya, komámasszon, én magam is amondó vagyok... Azt a szőlőt... Nem istenes embernek való az... Még jó, hogy fel tuttam csalni komámat, így oszt magam is láttam... Két éve nem vótam feléje se...

Koccintottak.

- Isten éltesse, komám!...

Keszegi hamiskásan nevetett.

- Hát áll az alku, komám?

Komótos szintén nevetni kezdett a bajusza alatt.

- Ne is beszéljünk róla, komám uram! Nem akarok kendnek rossz szomszédja lenni...

(Ungvár)