Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 8. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · Fordítások
Zmáj Jován Jovánovity óta kevés magyar írást fordítottak szerbre. Igaz, hogy azóta a magyar irodalom is nagyot fordult. Zmáj a klasszikusok (Petőfi, Arany, Madách, Gyulai, Garay) kongeniális fordítója volt; a nagyok eltűnésével a nagy fordító is elment. Manojlovity Tódor, Petrovity Vélykó, Vaszilyevity Zsárkó fordítói munkássága inkább apró, finom, foszló játék, de már nem az a megkapó elmélyülés, melyet például Zmáj Toldijánál, vagy János Vitézénél még ma is csodálnunk kell.
Pár év előtt két szerb szemlében (Récs i Szlika, Zsivot i Rád)
Már az összeállítás is nemes ízlést és hozzáértést árul el. A könnyű tréfák, az olcsó hatású humoreszkek nem kaptak helyet ebben a kis kötetben, de a magyar humor tiszta és nemes értékei - Mikszáthtól Karinthyig - majdnem hiánytalanul képviselve vannak. Tudtommal a magyar humornak nincsen ilyen tiszta irodalmi céllal, ilyen ügyes szelekcióval összeállított antológiája.
A fordító munkája ez alkalommal nem volt nehéz. Legnehezebb volt talán Móricz Zsigmond «Sirató»-ját szerbre fordítani, hiszen ez a bájosan groteszk játék hemzseg az eredeti magyar síránkozástól. Leszkovác nem mellékelte Kodály kótáját fordításához, a fordításból mégis hamisítatlanul kisír a magyar muzsika anélkül, hogy a szerb szövegbűl zökkenéseket, sértő hungarizmusokat lehetne kiérezni.
Fel kell még említenem a fordító friss bevezető sorait, amelyben kurta, pontos és plasztikus rajzot ad a magyar humor munkásairól.