Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 8. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · Tudomány és kritika

Turóczi József: NOVELLA- ÉS REGÉNYIRODALMUNK AZ ABSZOLUTIZMUS ELEJÉN
Szinnyei Ferenc tanulmánya Budapest, Akadémia

Van egy «tiszteletreméltó» irodalomtörténeti irány, amely tények felsorolásában, tartalmak kihámozásában és elemzésében látja a maga fő feladatát. Eszménye a filológiai teljesség, mértéke az ellenőrizhető, intellektualizálható valóság, s nem hajlandó tudomásul venni, hogy ezen a valóságon kívül van még egy másik megfoghatatlan, irracionális s éppen ezért magasabbrendű, mélyebb értelmű, szükségszerűbb realitás: a szimbolikus. Fejlődéstörténetről beszél, de valójában csak időrendi egymásutánt ad. Szentül meg van győződve róla, hogy az «élmény» s a «költészet» pontosan megfelel egymásnak s hogy ennek a megfelelésnek a fölismerése az a kulcs, amellyel megfejt minden problematikát. Pedig a sokat emlegetett élménynek rendszerint csak olyan szerepe van az alkotásban, mint annak az idegen testnek, amely megindítja a kristályosodás folyamatát: a végső forma minden esetben a maga rendszerének törvényszerűségét követi.

Szinnyei Ferenc ennek az iránynak kétségbeejtően következetes és módszeres képviselője. Minden munkáját egyfelől az adattudás száraz pátosza, másfelől a legtökéletesebb forma- és problématörténeti tanácstalanság jellemzi. Legújabb tanulmányában mindez kevésbé bántó, mint a XIX. század első felének novella, és regényirodalmával foglalkozó kétkötetes monografiájában, aminek egyszerűen az az oka, hogy ezúttal mindössze három esztendő (1849-52) irodalmát tekinti át. A legbecsesebb benne, hogy szinte teljesen kimeríti az anyagot. Ahol azonban mélyebb, struktúrális összefüggésekről van szó, ott persze ezúttal is hiába várunk útbaigazítást. Pedig lépten-nyomon mennyi megoldásra váró kérdésbe ütközünk: most megy végbe a régi s az új nemzedék helycseréje, a romantikus világérzés elromantizálása, a nyugati realizmus első formai eredményének s tartalmi elemeinek felszívódása, Walter Scott regényformájának modernizálása elsősorban az új pszichologizmus kegyelméből, s ami mindennél fontosabb, Jókai most készíti elő a magyar elbeszélő próza európaizálódását. Ezeket a dolgokat Szinnyei is érinti de rendszerint csak ötletszerűen, külsőségeikben, anekdotikusan, olyan nyelven, mintha még mindig irodalomtörténetírásunk «vaskorát élnők».