Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 7. szám · / · A NYUGAT HÍREI

NYUGAT-ESTEK

SZEKSZÁRDON

Március 16-án, vasárnap, Szekszárdon, a Vármegyeháza zsúfolásig megtelt nagytermében, a város egész intelligenciájának részvételével Nyugat-est volt. Móricz Zsigmond Babits Mihályról, mint Szekszárd város szülöttjéről beszélt; megrajzolta azt az utat, amit a költő «az ősi szekszárdi tisztes kúriától a világköltő prestige-éig megtett». Babits Mihály a közönség tomboló tetszése mellett olvasta fel két versét. Simonyi Mária szintén három Babits-verssel ért el frenetikus hatást. Az est második részében Nagy Endre Adyról adott elő, Móricz Zsigmond egy vidám novelláját olvasta fel, Simonyi Mária pedig Móricz-verset mondott; végül Nagy Endre konferált. Előadás után százterítékes bankett volt.

GYŐRÖTT

Március 21-én a győri Lloyd nagytermében Nyugat-est volt. A közönség, mely a nagytermet az utolsó helyig megtöltötte, lelkes ünneplésben részesítette a közreműködőket; Móricz Zsigmondot, aki «A Nyugat és a magyar irodalom megújhodása» címen beszélt, majd egy novelláját olvasta fel, Simonyi Máriát, aki a Nyugat költőinek műveiből szavalt, Babits Mihályt és Gellért Oszkárt, akik két-két versüket mondták el és Karinthy Frigyest, aki humoros előadásával nemes derültségben tartotta a közönséget.

SOPRONBAN

Március 22-én Sopronban a Frankenburg Irodalmi Kör vendége volt a Nyugat. Az esti előadáson megjelent a város színe-java; a Vigadó roskadásig megtelt előkelő közönséggel, amely bensőséges szeretettel ünnepelte az előadókat: Móricz Zsigmondot, Babits Mihályt, Gellért Oszkárt, Nagy Endrét és Simonyi Máriát. Az előadást Mészáros Sándor igazgató, a Kör alelnöke nyitotta meg mély filozófiáju beszéddel, amelyben kifejtette a Nyugat pótolhatatlan hivatását a magyar irodalmi életben.

A Nyugat Országos Ady-ünnepe. Április 22-én, húsvét keddjén, este fél 9 órakor a Zeneakadémia nagytermében a Nyugat országos Ady-ünnepet rendez.