Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 2. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · Anthológiák és folyóiratok

Illés Endre: ÚJ AURORA
Az utódállamok magyar íróinak évkönyve

Egyenetlen könyv.

Jelentőségének meghatározásánál szerepet játszik már a címlapjára írt évszám is: ezerkilencszázharminc. Még csak néhány éve, az első szívdobbanások idején - bizonyára egészen más hullámokat vet. Megjelenése: jelentkezés lett volna. Látásra dörzsölt szem s mozduló élet tanuságtétele. Fogadása pedig: az üdvözlés s az öröm szavai. A felkopogtatott érdeklődés kielégülése már a puszta megjelenés formáiban s valóságában. Az ige testtéválásának első periódusa, amikor a test az üdvözlés kézszorongatásaiban szinte fontosabb még, mint az ige, amely benne lakozik.

A ma érkező könyv azonban más körülmények között indul odaátról, - szívós, edzett organizmus szívdobbanása már. A hallgatócsőnek régen nem az a feladata, hogy a puszta hangot jelezze. A hang mélységére, szinezésére, erejére, sajátosságaira is figyel már, sőt elsősorban ezekre figyel, aki ma fölébehajlik a felnyiló könyv lapjainak. S a hangban, dobbanásban meghallja a zörejeket is.

Egyenetlen könyv.

De szinte egyenletes abban, hogy nem az eredmények, nem a kimagaslóbb értékek könyve. Harminc író. S egyiknek írása sem igaz teljes célbaérés. Esetlegesség. Alkalminak látszó darabok. Hiányosság-érzés. Gyöngülve, erősebben, itt is, ott is. S ha mérőeszközeinkkel visszafelé is felmérjük az utat, a műtől az alkotóig: harminc írás, amely nem egészen jellemző írójára. Kár. Mert ha már vers, próza nem is teljesen elsővonalbeli, legalább írójának portréja volna hű s igaz. Kevésbé jó, vagy éppen rossz írás is rajzolhat igen jó portrét. De ebből a sorozatból hiányzanak a rézkarcok éles, tiszta s jellemző vonalai. A sok arc bizonytalan vonala a gyors suhanásban egy-két tipusba mosódik.

S mégis: érdekes, érdekes könyv.

Oly feszültséggel van tele, annyi a nyugtalanság a lapjain, mint a legjobbakban. Mintha mindvégig s egyenletesen igaz értékek hordozója lenne, egyes darabjai - ezt bátran ki lehet és ki kell mondani - legnagyobbrészt jelentéktelenek. Alig lehet közülük egy-kettőt kiemelni. A részletes számbavevés, az egymástól való szétválasztás majdnem igazságtalanság lenne. Együvé kerülve azonban élet szikrázik át rajtuk; nem a saját, lehatárolt atomviláguk, művészi egységük egyéni élete, nem alakjaiknak igaz életessége, amit a müvészi alkotástól megkövetelünk, de a termőföldé, amelyből kisarjadtak, a talajé a levegőé, amelyben élnek. S mindenekfelett: az Időé. Amelyben születtek. Jelentőségüket - vers, próza? erdélyi, felvidéki író munkája, esetleg vajdaságié? - itt, ebben az évkönyvben, egymás mellett mozaiklétük adja meg. Elszórt, összekavart mozaikjai egy megujult világnak, Balassa feltámadt világának: a végeknek.

A végek... ez az élet villódzik, kavarog, harsog énekel s vagdalkozik itt majdnem tökéletes s mégis erősen kiegyenlítetlen polifóniában. Harc itt minden. A kieresztett s a visszatartott indulat, a félhangos káromlás s az elnyelt keserűség. Harc, ha a Zeppelint üdvözli a költő, s harc, ha Kőrösi Csoma Sándor alakját idézi. Harci taktika, amikor a felvidéki front kissé a nyugati szeleknek tárja már a szivét s dalát, s elszánt fegyverkezés, amikor Erdély mind mélyebben hajlik a saját multja fölé: visszafelé néz s a jövőt tapogatja. Harci fegyver a kard, de harci fegyver a toll is. Szépen villan egy-egy nemesebb penge. De sok a kifulladó, félutonrekedt, rendszertelen döfködés is. Úgy hangzik mégis minden, még a sok dilettáns buzgalom, naiv szimbólum, jámbor példa is, s főként ezek: mint egy-egy harci Jézus Mária.

Mentség ez? Mentség kétségtelenül. De nem érték is egyúttal. In magnis et voluise sat est - legkevésbé a müvészi alkotásra áll.

*

Az évkönyv anyagát Reinel János állította össze.

Erőteljesen szép verseket választott Bartalis Jánostól és Szentimrei Jenőtől. Erdélyiek mind a ketten. Míg Szabó Mária, Gyallay Domokos (Erdély), Kristály István (Vajdaság), Egri Viktor (Felvidék) írták a kötet legszebb novelláit.

Sok a hiányzó név. Egy-két példa: Áprily, Nyirő, Tamási, Tabéry. És sokan vannak, akikről céltalan és méltatlan lenne ez alkalommal szólni, ha olvastuk is itt egy-egy írásukat.