Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 2. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · Regény és novella

Illyés Gyula: A TIZENKÉT JUDÁS
Rubin László novellái - Genius

A tizenhárom novella közül az utolsó egy gogolyian angyali és szerencsétlen kishivatalnokról szól, aki komolyan veszi az életét s általában az életet és észrevétlenül, tudatalattian vezérigazgatóságra tör. Húsz esztendei kuliság után felfedezi a számsorok rengetegében, hogy a cégvezető sikkasztott. Egy pillanatra ráterelődik a figyelem, a vezér kezet fog vele. Aztán ismét esztendők telnek, de őbenne változatlanul él ennek a pillanatnak nagyszerűsége. Mígnem a vezérigazatót egy nap megüti a guta. A kis számfejtő úgy érzi, hogy kis élete, a cég élete, általában az egész élet fordulóhoz jutott. Megpályázza a vezérigazgatói állást. Néhány kollégája megtréfálja és a közgyűlés választásának napján magukat díszbe vágván, felkeresik az izgatottan várakozó komoly kis emberkét. Felejthetetlen jelenet. A kis számfejtőből kicsap az igazi emberi öröm, keblére öleli a hírhozókat, nékik ajándékozza ezüst-tula óráját, a szoba megtelik erjedő, ősi emberszeretettel. Ilyen tiszta, osztatlan jókedvvel megy másnap a hivatalba is, egyenesen a vezérigazgatói szobába és nyujtja tegezésre kezét a tegnap óta vezérré előlépett régi aligazgatónak. Persze csúfosan kidobják. Egész élete, az egész élet kettétört. Egy snapszputikban tökrészegre issza magát, életében először; az alkohol menti meg az öngyilkosságtól.

A kötetben ez az egyetlen novella. A többiek mondanivalója, eszmei tartalma nem fér el a novella kereteiben, megrecsegteti, szétdobja azokat az abroncsokat, amelyek a novellát irodalmi műfajjá, kerek egésszé teszik. Rubin László nem egy vízcseppnyi életet akar ábrázolni, hanem az egész világot mozgató és uraló ideák tragédiáját az emberek között egy-egy könnycseppel, amit az olvasónak kellene ontania szomorúságában, vagy reménytelen nihilizmusában. Ezek a novellák elsősorban nem irodalmi eszközökkel akarnak hatni: mindegyik fölé egy társadalmi szemlélet horizontja borul a maga fényességével vagy sötétségével. Rubin László ezt a horizontot akarja megmutatni. Nézzünk szét, lássuk meg, mi van előttünk a jövendőben, mi volt mögöttünk a multban és igy gondoljunk a mai helyzetünkre; ejtsünk egy könnycseppet és ennek a könnycseppnek remegő torztükrében nézzünk szembe önmagunkkal. Az élet mikrokozmosza helyett az életnél is fontosabb érzelmek mikrokozmosza.

Ezek a novellák egy-egy gondolatból, csaknem egy-egy tételből születtek. Valamennyinek éles, élesen vádló morálja van. Legfontosabb bennük ez a morál, amelyet minden esetben egy mondattal össze lehetne foglalni. Rubin Lászlónak az irodalomnál százszor fontosabb az etikum. Az írás csak eszköz. Szocialista író?

Egy nyomtalanul eltünt magyar generáció egyetlen hírnöke. Egy nem időrendi, hanem az eszmék fejlődése szerinti generációé, amelyet én is csak hírből ismerek. Az a háború előtti ifjú generáció ez, amely Ady és társai akkori jóslatait lett volna hívatva megvalósítani. Az az eszmei generáció, amely ma már csak ijesztő példa arra, hogy a történelem igenis meg tud fojtani, halálra tud ítélni egy nemzedéket. Akik akkor már szellemileg éltek, emlékezhetnek arra, micsoda csillogó, erjedő forrongás volt Magyarországon a huszadik század első decenniumában! Nagy célok, nagy tettek micsoda bűvös közelsége! Minden kész volt az építkezésre. Támadt egy alkotásra kész generáció, - amelyet elsodort a történelem. Ennek a hősies generációnak álmai villannak fel Rubin László gondolataiban. Ezt a generációt még a szocializmus tételei is megkötötték volna végtelen szabadságvágyában. Rubin Lászlóról sem lehet azt mondani, hogy szocialista, bár magában foglalja a szocializmus ideáljait is, de magába szeretné foglalni a haza, az istenség és az összes elképzelhető ideák ideáljait. Szegény Don Quichotte! - mondjuk mi rá, az ujabb, kegyetlenül realista generáció gyermekei de értjük őt és szívünk közel van hozzá.