Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 24. szám

BABITS MIHÁLY: IMRE HERCEG
HISTÓRIÁS ÉNEK

Régi jámbor herceg, ki valál a vad
hullám szennyes hátán szelid, fehér hab
kiben tükröt lelt a Tenger Csillaga:
nézz, mennyekből, megcsufolt rokonságodra,

mert ma is, levágva orrunk és fülünk,
koldulunk és árván kárveszékelünk,
mint ama gyászhirü balga magyarok
s bosszuszóval átkozzuk vesszős Nyugatot,

holott István atyád, első szent király,
nem átkot, nem bosszut rendelt és kívánt,
hanem bölcs alázat hüvös fürdejét,
mosni a kudarcbatört magyar láz fejét.

Azért lettél köztünk példa és rege,
Imre, szent alázat édes gyermeke.
Neved is, neved már, Henrik, Enricus,
alázat bélyege volt, óh Emericus!

Német nevet hordtál és hordtál görög
keresztet a bő bus magyar üng fölött,
s nem röpködött üngöd, lefogtaa nehéz
láncával a Kereszt, mint bölcs szemérmü kéz.

Szárnycsukva a rabló ős madár Turul
ember-alázatot s illemet tanult,
hogy, mint atyád hagyta, az Egyház elé
hullván, amely Krisztusban minden emberé,

ispánokat egyként és vitézeket
megbecsülnél minden jóembereket,
mivel minden ember Istennek fia
s csak az alázatosság nyugodt glória.

Igy oktatott István, és hogy országod
ereje, ha igy téssz, lészen istápod,
de ha konok gőggel ülsz nyakára, csak
veszedelmet szignáland királyságodnak.

S megfogant a bölcs mag, s mondják, szent atyád
látta éjjel cellád fal-résein át
hogy (két gyertya mellett, fejedelmi sarj)
imádtad a Keresztet, térdeplő magyar!

Emese parázna, gőgös madarát
megtagadtad a test tirannus sarát.
Görög császár lánya, szűz menyasszonyod,
oldaladnál térdepelt, zsoltárt olvasott.

Mint fiatal orcád tejjel-vérrel folyt,
lelked is tej és vér Kánaánja volt.
Szelidséged harcnál győzedelmesebb,
jég szemérmed világi tüznél tüzesebb.

S mint a régi pásztor Páfusz szigeten,
akibe szerelmes volt a Szerelem,
ugy haltál, Adonis! s duhaj Kan fehér
fogairól csepegett a szüzpiros vér.