Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 14. szám · / · KÉPZŐMŰVÉSZETI FIGYELŐ

Adorján Andor: FARKAS ISTVÁN
kiállítása Párisban

(Páris, június.) A külső világ zajától anachoretikus elszigeteltségben, de ugyanakkor a művész ösztönös kapillaritásával, teljes ideg-érzékenységével kapcsolódva és tapadva mindenhez, ami körülötte a szín, a forma, az arányok, a fény és a harmóniák csodái által jelentkezik, a lázig izgultan, valahányszor új feladatot talál maga előtt (és az ő kereső-természete számára az egész világ csupa színbe és formába oldódó próbléma), egy fiatal és nagy tehetségű magyar festő állítja ki most itt Párisban, a Galerie du Portiqueban a műveit. A fiatal festőt Farkas Istvánnak hívják és alkalmasint dícséretére válik, hogy otthon alig ismerik nevét. Arra vall ez, hogy Farkas a honi virányokon se kereste soha az érvényesülés ama könnyebbik fajtáját, amit az összeköttetések és az intrikák melengetnek és amelyik végül is, a szorgosan körülült törzsasztal kávésibrikjéből száll fel, diadalmasan és biztos kanyargással, a kávéházi mennyezet felé... Farkas István évek óta Párisban él. Az ötvenezer festő metropolisában. Hic Rhodus, hic salta! Itt állít ki. Itt hívja ki magára a figyelmet és hódítja a maga oldalára a csodálkozást. Itt merészel új és bátor lenni, az egyénisége teljét adni, ahol a nagyotakarásán bizonyára egy csapásra és menthetetlenül rajtavesztene, ha ez az újfajta művészete utánzás lenne csak, vagy a halk ritmusú, félénk utánaérzése a már-ismertnek.

Ehelyett az történik, hogy akik itt a francia művészet örök lángjának legféltékenyebb őrizői, meglepődve és megilletődéssel állnak meg a fiatal magyar festő minap megnyilt kollektív kiállításán szereplő képei előtt. Megbűvöli őket az a mélységes, végtelenül szemérmes líra, az a szín- és formagazdagság, az az előkelő és biztos előadási mód, amelyek a Farkas István képeinek, a művész fantáziája mellett, olyan utánozhatatlanul pregnáns sajátjai. Valahány kép ezen a szép és dús kiállításon szerepel, mind a Farkas István legbensőbb és igen hermetikus énjéről tanuskodik, de ugyanakkor a gondolkodásunk, az optikánk és a lomhaságra hajló képzelőerőnk határait tolja ki egyre távolabbra. Van ezekben a képekben, tekintet nélkül az arányaikra vagy a tárgyukra, valami sajátos monumentalitás, amit a szintézisük gazdagsága és teljessége ad nekik és amelyik annál hatásosabb, mivel ezek a képek minden pátosz-zsúfoltság nélkül valók és egyedül azzal akarnak hatni, ami kezdettől-örökkön a festészet igazi lényege: a szín- és formaharmóniájukkal.

Farkas e különös, fantasztikus és érdekes képein nagy előszeretettel fordul a tengeralatti, elképzelt tájak felé. Mintha a költői elgondolás, a színekben és formákban álmodó poéta fantáziája ragadná az ilyen akváriumi paysageokhoz, a csendjükhöz, a némaságukhoz és ami világ-titok a mélységeik ágyán pihen. Farkas életet visz ezekbe a tájakba, akár Corot az ő erdő-képeibe; minden ál-naivitástól ment csodálkozást, mint Rousseau a maga táj-exotikumaiba. Nagyszerű szín-ekonómiával teszi a képeit a dekoratív hatásokig tetszetősekké. Máskor exotikus vidékek és emberek elevenednek meg a képein; csupa virtuóz vallomás róla, hogy Farkas a formák és színek puzzlejét milyen ezerféleképen tudja széttörni és összerakni újra, hogy minden egyes ilyen új változattal újra meglepjen és - elragadjon.

Mi és mennyi ezekben a képekben az intellektuális befolyás és mi bennük az ős-impulzió? A szellemiségtől és teóriáktól gyakran átitatott modern mai festészetben mennyire befolyásolja Farkas István pikturáját a filozófiai szemlélődés, a csend költészete, a maeterlincki szimbolizmus vagy a Paul Valéry-féle hermetizmus, netán a fantázia szertelensége vagy a merőben dekoratív hajlandóság: nem tudnók megmondani. A magunk részéről szívesen elhisszük, amit André Salmon ír Farkasról. Salmon, aki a legjelesebb francia kritikusok egyike és a kubizmusnak, Guillaume Appollinaire mellett az irodalmi és esztétikai úttörője, gyönyörű verseket írt Farkas István képeihez és ezek egy része «Correspondances» cím alatt, remek album alakjában jelent meg mostanában. «Formes et Couleurs! Et ce crédit aux Images!» - írja Salmon és kéri a hitetleneket és megnemértőket: higyjenek Farkas képeinek. Mi hiszünk is nekik, s annál inkább, mert aki ennyire a dolgok nehezebbik végét fogja meg, mint Farkas és amellett egyszerre ilyen felkészülten ugrik ki a frontélre, (francia kritikusai Picasso és Dufy közt keresik a helyét), bizonyára amaz elhivatottak közül való, akik, tudatosan vagy öntudatlan, maguk is csak eszközök ama felsőbb hatalom kezében, amelyik úgy akarja, hogy a művészetben ne legyen megállás soha.