Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 13. szám · / · Komlós Aladár: Az igazság a népiesség körül

Komlós Aladár: Az igazság a népiesség körül
5.

Mindebből az a főtanulság, hogy a népiesség sem biztos állandó valuta, értéke együtt változik a szociológiai és művelődési viszonyokkal. Ez a magyarázata, hogy a hangsúlyozott népies stílus (félreértések elkerülése végett: nem a nép nyelvkincsét, hanem a népköltészet művészi eszközeinek stílusát értem) ma egyenesen az ellenkező hatást teszi, mint aminőt a hagyományos felfogásban élők várnak tőle. Ott kezdődött a baj, mikor a népdalok stílusa irodalmi stílussá lépett elő, akár az impresszionizmus vagy az expresszionizmus; ezzel tudniillik halandóvá is lett, mint ezek. Ehhez járúlt a társadalmi rétegződés megváltozása. Ma ott tartunk, hogy csak az az öntudatlan diszkrét népiesség elviselhető számunkra, amely - bár egy ellenkező helyzet, éppen a parasztságtól való teljes elszakadásunk következtében - irodalmunk első századaiban, a nemesség és a nép együttélése idején volt megfigyelhető. Mihelyt egy csipetnyivel több népiesség van valakinek a stílusában, mihelyt öntudatlanból hangsúlyozottá válik, a hatás visszájára fordul: egyszerű életmegnyilvánulásként akar hatni és szerepjátszás benyomását teszi, kendőzetlen meztelen megmutatkozásként akar hatni és úgy hat, mintha a költő jelmezt húzott volna magára. Nem is lehet máskép; nyelvünknek még a népi nyelv a törzse, de az már csaknem szociológiai lehetetlenség, hogy a városi polgár versolvasás közben azonosulni tudjon egy költővel, aki a hirhedt párhuzamos természeti képpel kezdi a verset s azt mondja a szerelmesének: «hej, angyalom». Az olvasó csodálkozva néz a különös poétára, akinek elképzelt alakján mintha borjúszájú ing, ráncos gatya s kalapján árvalányhaj lengene. Nincs mit tenni: a népiesség exotikum lett számunkra! Kultusza a múltban olykor szükséges és termékeny tévedés volt, ma csak kárt okozna az erőltetése. Hiába ültetik arany trónra: mindnyájan érezzük, a nagy Szolimán halott. Klebelsberg Kuno egy meglehetős feltűnést keltett cikkében azt írta a minap, hogy a megtámadott magyar népi őseredetiség érdekében Magyarország összes oktatóihoz, különösen a néptanítókhoz legközelebb újabb körlevéllel fordul, amelyben buzdítani akar «népies költők rendszeres olvastatására, nemcsak az iskolákban, hanem a népkönyvtárak révén a felnőtteknél is». Mennyire örült volna Kölcsey száz évvel ezelőtt, ha az ő korában beszélt volna így egy magyar kultuszminiszter!... Semmi kifogásunk ellene, ha az Uj Barázdát népies stílusban írják a kisgazdák számára, de a győzelmes városi műveltség, amely virulóbb erőben van, mint valaha s egy beláthatatlan nagy jövő előtt áll, nem tanulhat életet a haldokló parasztkultúrától.