Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 12. szám · / · Képzőművészeti figyelő

Rabinovszky Márius: Tamás-galéria

Szigorú mértékkel mérve: az a fiatal Hincz Gyula, festő és az a fiatal Mészáros László, szobrász, akik a Tamás-galériában rendezték kiállitásukat, nemcsak nagy reménységek, hanem máris: művészek. A negyvenesztendős Máttis-Teutsch János azonban, a kiállítás harmadik résztvevője, elsősorban tervező elme s nem alkotó művész. Hinczet s Máttis-Teutschot egyesíti absztraháló hajlamuk. De míg Hintz ösztönösen és átütően szemléletes, addig Máttis-Teutsch éppen annak híján van, ami spekulációját elevenné tehetné: a képzőművészeti ösztön híján. Hincz absztrakciói játékok. De ömlik belőlük a meggyőző erő. Nem a belemagyarázható elméletek felől győznek meg, hanem egy par excellence formaalkotó művészi intellektus rátermettségéről. Hogy szed innen is, onnan is, nem baj. A kép, mely létesül, különösen egyes legújabb kísérleteiben: «komplet». Hincz - legújabb - visszatérése a természet formáihoz szükségszerű folyamat, bár ő talán a modern művészek fantáziás, szeszélyes, ötlet-vezette típusához tartozik, akikben csak egy a változatlan: formakészségük, egyébként mindent labilis vagy periodikus hangulatok kormányoznak. Hogy Hincz éppen a modern absztraháló irányok felé orientálódott eddig, az nem a lényeg nála. A lényeg azonban tiszta ritmikus érzéke, pompás színlátása, dekoráló ízlése. Ezzel többet teremt, több érzéstartalmat és szemléleti tápanyagot nyújt, mint Máttis-Teutsch János, akinek minden kezevonása az elmélet istenétől diktált. Képzőművészeti tehetsége Máttis-Teutschot, mondjuk, szecessziós tapéták tervezésére predesztinálná. Ezt nem kicsinylőleg mondom, csak azt akarom vele kifejezésre juttatni, hogy par excellence képzőművészeti adottsága csekély. Archipenko például, ha néha még olyan lehangoló is hatásvadász absztrakcióival, mindig az ősművész marad. Máttis-Teutsch, ha még annyira kézzelfoghatóvá preparálja is - most már planimetrizált természeti elemekkel dolgozó - képeit és elvont szobrait, mindig vérszegény, holdkóros művészetet állít elénk. Így néz egymással farkasszemet egy kiállítószoba falain a művész az elmélet emberével.

A harmadik, a huszonhároméves Mészáros, könnyebben fogja megnyerni a szíveket a két absztarhálónál, mert ő nemcsak szemléletes és érzékszerü, mint Hincz, de egyúttal természetközeli formákkal is dolgozik. Olyan mesterségbeli tudással, mellel kevés agg rutinié rendelkezik. A magyar talaj, a paraszthumusz ismét kivet öléből egy őstehetséget, akinél robusztus erő, lágy és mimózás finomsággal egyesül. Sokban emlékeztet ez a művésztípus még mindig nem eléggé felismert és méltányolt Medgyessynkre. Mészáros keze alatt is minden eleven szoborrá válik, minden csupa megtartóztatott dac és öklös súly, de mindent átéltet a lágy fordulatok anyagszerű finomsága. Pompás akttorzója feltünt a KUT kiállításán s e környezetben, a jobb világítás következtében, még csak nyer pazar formagazdagságban, lágy átéltségben. Egy életnagyságú ruhás fiúszobra pedig magyarabb és parasztibb Istóknál s amellett csak úgy hullámzik benne az egészséges formaélet. Kis fiúaktja remek, ízes alkotás, típusban, beállításban, kivitelben egyaránt.

Fiatal művésznemzedékünk ismét gyarapodott azzal, aminek leginkább látszott híján lenni: szobrásztehetséggel.