Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 7. szám · / · Irodalmi figyelő

Barta Lajos: Egy világhírű könyvről

A könyve világhírű volt és ezért a «szerzőjének nevét mindenütt ismerték. Voltak, akik személyesen is megismerkedni kívántak vele. Mert attrakció volt, néha estélyeken mutogatták, mint érdekes számot. Őt és a könyvét. Mert a könyve nélkül nem jelentett volna semmit. Ha egy városban megjelent, néhány ujságcikk mindig felröppent nyomában.

Sokáig nagyon jól élt, előkelő légkörben mozgott. Finoman kezelték, mert előzően már valamely nagy személyiség finoman kezelte. Ez tekintélyt aggatott rá, amit ügyes mértéktartással hordott. Ezt a mérlegelést - a között, ami maga volt és ami tekintélyében mások voltak - dícséretére kell írni. Vannak, akik nagyszerű könyveket írnak és elvéreznek rajta; könyvét mások írták és rendkívül nagy sikere volt vele...

A neve Barth volt, Barth Lajos. Aradról származott még a magyar időben. Abból az országból, ahol annyi bizarr zsenialitás és annyi zseniális bizarrság születik. Barth zsenialitás nélküli bizarrsága - kalandossá fajult. Ártatlan kalandorságában kievezett a hiúságok tengerére és ezen a csodálatos óceánon a hír szelét fogta be vitorláiba... Barth autogrammokat gyűjtött. Híres emberek aláírására vadászott szerte az európai világban, ahogy mások ritka és veszélyes állatokat vadásznak. Világhírű autogrammos könyvét végül megvette egy berlini bankár; kétszáz millió osztrák koronát adott érte. Később panaszkodott Barth, hogy rászedték. Sok bort itattak vele azon az estén, vörös bort, melyet nem bír és a végén megvették tőle a könyvet. Mert estélyt adtak aznap egy grünewaldi villában és Barth is szerepelt világhírű könyvével a műsoron. Az adott pillanatban körül kellett hordoznia könyvét és apró történeteket mondania el arról, hogyan szerezte meg ezt vagy azt az aláírást...

Nagyon sokat volt vendég. Főhercegek kastélyaiban is lakott - amikor ez még valamit jelentett és együtt volt néhány fényképen olyan emberekkel, akik a világ tetején jártak abban az időben. Hogy sokat lesz vendég - ez hozzátartozott számvetéseihez. Mert nagyon kevés valutával indult el annakidején hazulról Aradról, amikor ezt az aláíráshajszát a fejébe vette. Szabómester volt Aradon; nem volt-e valami pathológikus ebben a tervében?...

Mikor hozzáfogott, nem tudta, mire fogja vinni. De piszkálta őt valami, hogy híressé legyen minden tehetség nélkül. Az aradi kávéház kitünő kíbice helyett valami lenni a világban: ennek a hogyanját ki kellett találni. És ki is találta... «Hja a Barth, a híres könyvével...!» - így emlegették; meg volt elégedve magával. Mert nem érezte testében, lelkében az elstilizált lakájt...

Annyi ügyességgel, szívóssággal és diplomáciával, amennyivel 2-300 híres ember aláírását a világ minden tájairól összegyüjtötte, nagyobb dolgot is végre lehetett volna hajtani. De éppen nagyság nem volt Barthban: - lepkegyüjtő volt minden természettudomány nélkül. Őt még a grafológia, az egyéniségnek az írásban való babonás lecsapódása sem érdekelte. Nem is igen tudott ilyesmiről. Mert műveltsége nem volt - csak modora.

Barth nem lett azonnal híres. De tudta az egyszerű módját, hogyan lehet jó társaságba jutni. Egyszer kell előkelő helyen megjelenni és attól kezdve már az előkelőségi állományhoz tartozik az ember. Miután XIII. Leó pápa és György angol király is beleírtak nevet könyvébe, melyet személyesen tett eléjük, Barth számára nyitva állt minden ajtó. A Habsburgok nagyon kedvelték Barthot, sok aláírásuk van a könyvében. Az egyik Habsburg főherceg kastélyában ismételten volt hetekig vendég. Fényképe volt erről.

Miután első könyve megtelt, egy másodikat is tervezett Barth. De akkor már sánta volt, és daliás megjelenésének is bealkonyult. Egyszer ugyanis elesett az utcán, eltörte a lábát, attól fogva géppel tudott csak járni. Nyaranta egy olcsó és kezdetleges ausztriai fürdő kénpocsolyáiban, kofák és hordárok közt keresett gyógyulást. Mert utolsó éveiben Bécsben élt a világhírű ember, egy másodrendű panzióban. Hét sillinget fizetett teljes ellátásért naponta. Pontosan fizetett, mégis olyan rosszul bántak a világ híres embereinek barátjával, mintha évek óta adós lett volna. Mert Barth kamatra adta ki könyvének vételárát és a kamatot a tőkével együtt emésztette. Ki volt számítható, mennyi ideig tart a kettő együttvéve. 1926-ban már csak ötven millió járadékosított osztrák koronája volt és más ötven milliója a bankban. Nem nagyon volt szabad az életét elnyujtania, mert akkor - a szegényházban végzi. Ha egy igazi fenomén élete végén a szegényházba kerül - ebben van valami az élet logikájából. De egy álfenoménnek ilyen vége - nem az élettörvény aberrációja lenne?

Bécsi vegetálása idején már alig tudott gondolkodni ez a nagyságnélküli híresség. Mintha agytekervényei el lettek volna vágva és szaggatva. Egy-egy gondolata elindult és hirtelen lehullt valahová; mint távirat, mely elindul a vezetéken, de valahol a semmibe hull, mert földrengés a vezetéket összetépte... Így volt avval a tervvel is, hogy második autogrammkönyvet gyüjt. Sokat utazni már nem tudott, tehát levelezéssel akarta az anyagot összeszedni. De ehhez nagy adminisztrációra, valóságos irodára és főképpen koncentrált akaratra lett volna szüksége. Azelőtt egy könyvbe iratta be a híres embereket, most az egyes darab papírokat akarta könyvvé füzetni. Szobája, asztala, padlója tele volt híres emberek leveleivel és aláírásával. Ott hevertek, mint fáról leesett száraz lomb.

De nemcsak az a gondolat, hogy új autogrammos könyvet gyüjt ösze, indult el és hullt le Barth elszaggatott agytekervényeiről. Így volt ez avval a tervvel is, hogy megírja memoárjait. Két kis papírdarabocskát írt tele banális kritikátlanságban, dagályos önimádatban... Jelei annak, hogy ez az ember mégis csak félreértette a maga világhírét.

Utolsó ötven millióját Barth kölcsönadta egy megszorult bécsi fakereskedőnek, aki szuggerálni tudta erre ezt a megrongált agyvelőt. De Barth életjáradéka evvel elbizonytalanodott. Ekkor derült ki Barthról, hogy nem hiába élt abban az előkelő és csiszolt világban, melyben hosszú éveken át mozgott. Életének automatizmusa valami illendőségi rugót rejtett el a maga mélységébe. Ez az automatizmus működésbe lépett akkor, amikor maga az ember már nem volt a helyzet megítélésére képes. Ez az automatizmus beszüntette Barth életét, mielőtt a mások világhírén világhírré nőtt ember a szegényházba került volna. Barth meghalt, mert illett Barthnak - tovább nem élni.

Hol van most a világhírű könyv? Nem beszél róla senki.