Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 22. szám · / · SZINHÁZI FIGYELŐ

SCHÖPFLIN ALADÁR: BÖLCSŐDAL
Fodor László vígjátéka a Vígszinházban

Mért félnek a budapesti szinpadszerkesztők attól a szótól, hogy bohózat? Szégyen az egy szinházra, ha bohózatot ad elő? Csupa vígjátékot ígérnek és bohózatokat adnak és nem veszik észre, hogy ezzel ugyanazt a sznobságot követik el, mint mikor a külvárosi mellékutcai cipőkereskedő a cipőkirályhoz címezi üzletét. Ha becsületesen megmondanák, hogy bohózatot játszanak, akkor legalább tudná a közönség, milyen igényekkel menjen a szinházba s nem bosszankodna azon, amit elébe tálalnak.

Azt ugyan senki se mondhatja jó lélekkel, hogy ez a Bölcsődal nem bohózat, hanem vígjáték. Hol van benne vígjátéki jellemrajz, hol van drámailag kidolgozott szerkezet, hol van a történő dolgok szoros logikai összefüggése? Hol van egyáltalán valami, csak egy pillanat, amelyben emberi élet lepleződik le? Semmi mást nem látunk, mint elhasznált kulisszákból összetologatott jeleneteket, teljesen lényegtelen banálitásokat és olyan ötleteket, melyek még egy ujságkrokit is alig tudnának elegendő tartalommal kitölteni.

A Bölcsődal trouvailleja az, hogy egy úriember lakásába becsempésznek egy csecsemőt és ettől az addig kissé laza életű úriember rövidesen annyira a jó erkölcs útjára tér, hogy még meg is házasodik. Olyan rendkívül új ötletnek tűnik ez fel a mi mai vígjátékíróink előtt, hogy két szerző csaknem hajbakap miatta, vitatva a prioritás jogát, holott a legrosszabb esetben csak arról lehet szó, hogy melyik tolta ki előbb vagy ügyesebben az irodalom ősrégi kellékestárából. Nagyon gyöngén állunk vígjátéki invenció dolgában, az igaz. Ami aztán ezen a csecsemő-ötleten kívül van a Bölcsődalban, az csupa olyan közhely, hogy minden alaknak és minden jelenetnek messziről köszönhetünk, mint régesrégi ismerősünknek. Mintha érettségi találkozón volnánk, ahol újra viszontlátjuk megvénülve és megkopva azokat, akikkel valaha, mint frissekkel és fiatalokkal együtt voltunk. Arról, hogy az alakoknak valami karakterük legyen, hogy például az egyetemi tanáron legalább valamiről észre lehessen venni, hogy egyetemi tanár, tudománnyal foglalkozó ember, a huszárezredesről, hogy huszárezredes, beszélni se lehet. A vöröskeresztből való ápolónőn - ez igaz - észre lehet venni, hogy vöröskeresztes ápolónő, mert vörös kereszt van a ruháján. A beszédjükön pedig éppen nem lehet semmit észrevenni, mert valamennyien egyformán beszélnek, a közkeletű ujságnyelven. Egyedül vígasztaló, hogy a szerepeket olyan kitűnő művészek játsszák, mint Varsányi Irén, Somlay Artur, Góth Sándor, Makay Margit, Rajnai Gábor. Egy új szinésznőt is bemutatnak, Zombory Mercedest, játékával minden reményre feljogosít.